22_03_29_erdmost_nincskep

Elérte legmagasabb pontját az érdi járásbíróság új épülete

22_03_29_erdmost_nincskep

Elérte legmagasabb pontját az érdi járásbíróság új épülete

A napokban a háromszintes, mintegy 3570 négyzetméteres épület a zárófödém bebetonozásával elérte a legmagasabb pontját. A fejlesztés nettó 3,24 milliárd forintba kerül, ennek során háromszintes, mintegy 3570 négyzetméteres épületet alakítanak ki, ahol az érdi bíróság mellett az ügyészség is működik.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az épületben nem csak az érdi bíróság, hanem az ügyészség is működik majd. Az építkezés a Szabadság tér és az Ellenőr utca találkozásánál zajlik, Érd rendőrkapitányságához és a polgármesteri hivatlhoz közel. A projektben 99 parkolót is kialakítanak, valamint járták építésére és közterület-fejlesztésre is sor kerül.

Hét település ügyeit intézik majd itt

Az érdi járásbíróság ideiglenes épületében 2019. január 1-jén jött létre, több évtizedes előkészítő folyamat eredményeként, az Érdet, Százhalombattát, Pusztazámort, Diósdot, Tárnokot, Sóskutat és Törökbálintot érintő ügyekben ítélkezik.

Már a kialakításkor is tudták, hogy dedikált épületre van szüksége, azonban az év során még az ideiglenes központját is kinőtte: az ügyforgalom növekedése már az első évben szükségessé tette ennek az épületnek a bővítését is.

Jövő év elején befejeződik a kivitelezés
A kivitelezés 2021 első félévében fejeződhet be, a bíróság a tervek szerint pedig 2021. szeptemberére tud átköltözni majd új épületébe. Ahogy az Érdi Járásbíróságon eddig is kiemelt figyelmet fordítottak mind az ügyfelek, mind pedig a bírósági dolgozók biztonságára, úgy az új épület kialakításakor is fontos szerepet kapott ez a szempont.

A földszinten többek közt

  • kilenc termet alakítanak ki,
  • ügyfélközpontot adnak át,
  • tanúgondozó szobát helyeznek el,
  • illetve egy tágas várakozó helyiség is elkészül.
  • Az emeleteken pedig helyet kapnak a bírósági dolgozók irodái, valamint kezelőirodákat  és egy multifunkcionális tanácskozótermet is kiépítenek.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email