A Kossuth-díjas írót pár napja kísérték utolsó útjára a budapesti Farkasréti temetőben. Személyes élményeinkkel búcsúzunk tőle.

Csukás István Kisújszálláson született és nőtt fel, később azonban a szülei Érdre költöztek, és a Bajcsy- Zsilinszky utca 115-ben éltek évtizedekig, ahol az író rendszeresen látogatta őket.

Szeghy Karolina Csukás István szüleinek szomszédságában élt Parkvárosban, gyermekkorától ismerte „Pista bácsit”. „Csukás István szülei nagyon szerették a gyerekeket. Sosem mondtak nemet, ha a híres fiuk miatt át akartunk menni hozzájuk. Pista bácsi dedikálta nekünk a könyveit, a meselemezeit, és mindig szánt rá időt, hogy elbeszélgessen velünk. Sajnos a Csukás szülők otthona helyén ma már társasház áll, de még mindig fel tudom idézni a régi épületet a kerttel, és a mellette tarkálló réttel. Nagy ajándék számomra, hogy ismerhettem őt.” Ezt jómagam is elmondhahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg. Három évvel ezelőtt ugyanis óriási mázlim volt, interjút készíthettem Csukás Istvánnal 80. születésnapja alkalmából. Kedvenc törzshelyén, a Batthyány téri Angelika Étterem és Kávéház középkori boltívei alatt találkoztunk. A szeme huncutul mosolygott és minden kérdésemre lelkesen válaszolt. Arról beszélt, hogy a mese mindennek az origója. Azért olyan fontos a gyerekek számára, mert égnek a vágytól, hogy birtokba vegyék a világot, és a mese segít ezt a vágyat beteljesíteni. Ráadásul gyerekszemmel a világ sokkal érdekesebb, mulatságosabb, groteszkebb. Például bele lehet látni a felnőttek orrlyukába. A gyereket sokszor leintik, hogy ne bohóckodjon, pedig pont arra kellene biztatni, hogy csak bohóckodjon, ameddig tud. Sok apró részletet tudtam meg az életéből. Elmesélte, hogy ’56-ban egyetemistaként részt vett a tüntetéseken, a retorziót valószínűleg azért úszta meg, mert február körül otthagyta a kollégiumot, ahonnan ötösével vitték börtönbe a barátait. A szocializmusban a magyar írók nagy része a gyerekirodalomban talált menedéket.

Csukás, akinek húszévesen már verseskötete jelent meg a Magvető Kiadónál, Kormos István inspirációjára kezdett gyerekeknek írni. Ontotta a meséket, sorra születtek a mókásabbnál mókásabb karakterek. Minden művét golyóstollal írta, aztán saját maga legépelte. Soha egyetlen sort sem írt számítógépen. „A számítógépen elkezdek játszani”– mondta nevetve. Nem állhattam meg, hogy meg ne kérdezzem, Gombóc Artúr önéletrajzi ihletésű figura-e.

„A figuráimban sok van belőlem, hiszen ettől élnek. Gombóc Artúr egyik nagy bánata, hogy nem tud lefogyni. Reménytelen harc”– azzal megpaskolta a pocakját. Ennyire szereti a csokoládét? – próbálkoztam még. „A poén az, hogy nem. Inkább a vörösbort. Itt már dolgozik a mesterség, a fantázia. Amikor már megvan a figura, az ötletek egymásnak adják a kilincset. A nagy horgásznál megvolt az alapötlet, hogy van egy szenvedélyes ember, egy horgász, aki életében nem fogott még halat. Ez egy jó felállás.” Mesélte, hogy nemrég vett magának egy csillagászati távcsövet, és valahányszor belenéz, a gyerekkora jut eszébe: „Apámék kijártak cséplőgéppel csépelni. Kivittek engem is, ott töltöttük az éjszakát, és én virradatig figyeltem az eget. Ez kezd mostanában visszajönni. Szárszón van egy nyaralónk, esténként kiülök, és ameddig bírom szemmel meg vörösborral, a távcsövön keresztül kémlelem az égboltot. Most már ott tartok, hogy azzal az áhítattal, borzongással nézem, ahogy az ősember nézhette. Misztikus élmény.”

 Akkor, három évvel ezelőtt megkérdeztem tőle azt is, mit gondol, van-e valami a halál után. Arcán széles mosollyal válaszolt: „Engem igazából csak az élet érdekel. Amíg élek, addig minden érdekes. Persze a világról semmit nem tudunk valójában. Hiába próbálom megfeszíteni azt a nem kevés képzeletemet, mégsem tudom elképzelni a végtelent. De nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz az élet után.” Most már tudja. Milyen jó volna, ha elmesélné.

Kling József

„A Vakáció a halott utcában volt életem első krimije. Kisgyerekként végigizgultam a srácok nyomozását, és felnőtt fejjel is jó volt újra olvasni, csak úgy, magamnak. A gyerekeknek már Pom Pomot meséltem. Mikor két ötéves örökmozgóval többlépcsős kivizsgálást ültem végig a gyermekklinikán, Gombóc Artúr, Festéktüsszentő és társaik mentettek meg: Csukás István meséi odaszögezték őket a székhez. Erre az alkalomra szerencsére nem, a mesére és írójára annál inkább emlékeznek.

Ádám Kata

Nincs testvérem, a szüleim állandóan dolgoztak, így gyerekként sok időt töltöttem otthon egyedül. Mégsem voltam magányos, mert a házat benépesítette Süsü, Mirr-Murr, na meg persze Pom Pom. Most már nekem is vannak gyerekeim. A középső, a hat éves, elsírta magát, amikor megtudta, meghalt Csukás István. „Akkor most már nem lesz többé se Gombóc Artúr, se Süsü, se Oriza- Triznyák?”– kérdezte hüppögve. Aztán megbeszéltük, hogy ők mindig itt lesznek vele, mert van, ami halhatatlan. És Csukás István sok ilyet alkotott.

Jakab-Aponyi Noémi

Gyerekkoromban, amikor beteg voltam, Pom Pom-maratonnal igyekeztem gyógyulni, amelynek köszönhetően ma is fel tudom sorolni, Picur legjobb barátja lehet szőrpamacs, paróka, egyujjas kifordított bundakesztyű, szobafestő pemzli, esetleg papucs orrán pamutbojt. A legnagyobb hatással mégis a hozzám hasonlóan édesszájú kék madár volt rám, hiszen még óvodástársaim is többször Gombóc Artúrnak hívtak.

Domonkos Bálint

Kislány koromban, bátyámmal együtt Süsü legnagyobb rajongói voltunk, kazettás magnón hallgattuk az egyfejű sárkány történeteit. Előttem van a kisszoba, amin a tesómmal osztoztunk, és az is, ahogy esténként, fürdés után egymást túlharsogva próbáltuk megmenteni Torzonborztól ezt a kedves egyfejűt. Süsü gyermekként megtanított arra, hogy a barátság és a szeretet ereje mindennél fontosabb. Köszönöm, Csukás István!”

Ba-Nyilas Hajnalka