22_03_29_erdmost_nincskep

Szumó: 43 érem, ebből három országos bajnoki cím

22_03_29_erdmost_nincskep

Szumó: 43 érem, ebből három országos bajnoki cím

28 arany-, hét-hét ezüst- és bronzérmet szereztek az Érdi Spartacus SC szumósai a Dunaharasztin rendezett szumó válogatóversenyen, amely az U12-es és U16-os korosztályok országos bajnoksága is volt egyben.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Népes delegációval mérette meg magát Dunaharasztin, az idei év második válogatóversenyén a szumósok számára. A gyermektől a felnőttig hat korosztály mezőnyét felvonultató eseményen az U12-esek és az U16-osok számára országos bajnokságot rendeztek.

Az ob-érmek megszerzésén túl a résztvevők a bakui U21-es és felnőtt, illetve a bukaresti U14-es, U16-os és U18-as utánpótlás Európa-bajnokságra szerezhettek indulási jogot.

A gyermek korosztályban mindkét érdi induló aranyérmes lett, miután a lányoknál a 30 kilós Gazsi Nóra, a fiúknál pedig a 35 kilogrammos Jakab Roland is a dobogó tetejére állhatott.

Az U12-esek országos bajnoksága sem sikerült rosszul az érdieknek, hiszen Gazsi Nóra ezt a korosztályt is megnyerte 30 kilóban, míg a +50 kilósoknál Gazsi Blanka ezüstérmes lett. A fiúk két bronzérmet értek el, miután 35 kilóban Jakab Roland, 45 kilóban Baljer Márk végzett harmadikként.

Az U14-esek is szépen termeltek: a lányok közül Baljer Kitti (50 kg), Kaszás Elza (55 kg) és Kaszás Lilla (65 kg) is aranyérmes, Gazsi Blanka (60 kg) pedig bronzérmes lett. A fiúk is hasonlóan teljesítettek, hiszen Jakab Dániel (55 kg), Gazsi Máté (65 kg), Virlics Marcell (70 kg) és Gyenes Bence (+70 kg) is diadalmaskodott, utóbbi épp csapattársát, az ezüstérmes Hermann Norbertet előzte meg, míg a 45 kilogrammosok között szereplő Baljer Márk bronzérmet vehetett át.

Az U16-osok országos bajnoksága is tartogatott néhány érmet, hiszen a lányoknál az 50 kilós Baljer Kitti és az 55 kilós Kaszás Elza is magyar bajnoki címnek örülhetett. Mellettük Kaszás Lilla (70 kg) és Baljer Roxána (60 kg) is második helyen végzett. A fiúknál viszont csak Jakab Dánielnek jött össze az érem, aki 55 kilóban lett harmadik, a 75 kilós Hermann Norbert az ötödik helyet szerezte meg.

Az U18-as korosztályba is többen felversenyeztek, amely után Baljer Kitti és Kaszás Elza itt is megnyerte súlycsoportját, ahogy Kaszás Lilla is aranyérmes lett, míg Baljer Roxána ebben a korcsoportban is ezüstérmet vehetett át.

Azonban Baljer Roxána az U16 és az U18 után az U21-eseknél is elindult, ahol már megnyerte a 60 kilogramm küzdelmeit. A férfiak megmérettetései hat érmet hoztak, ebből Berta Mike (70 kg), Buzás Patrik (77 kg), Végh Richárd (100 kg), Végh Artúr (115 kg) és Tamás Patrik (+115 kg) egyaránt aranyérmet nyert, míg a 85 kilós Délceg Edvárd bronzérmesként zárt.

Az U21-esek közül szinte mindenki elindult a felnőttek között is. A nőknél az 55 kilogrammos mezőny versenyeit Lemák Diána, a 60 kilóét Baljer Roxána nyerte, aki csapattársát Csibrák Alexandrát előzte meg.

A férfiaknál Berta Mike, Végh Richárd és Tamás Patrik is duplázott, hiszen a felnőttek között is megnyerték súlycsoportjukat. A 77 kilós Mikó Levente és a 92 kilós Délceg József is aranyérmes lett, míg 85 kilóban Buzás Patrik ezüstérmes, +115 kilóban Végh Artúr pedig bronzérmes lett.

Eredmények, Dunaharaszti, gyermek, U14-es, U18-as, U21-es és felnőtt válogatóverseny, U12-es és U16-os országos bajnokság
Gyermek
30 kg:
Gazsi Nóra I.
35 kg: Jakab Roland I.

U12, országos bajnokság
30 kg:
Gazsi Nóra I.
35 kg: Jakab Roland III.
45 kg: Baljer Márk III.
+50 kg: Gazsi Blanka II.

U14
45 kg:
Baljer Márk III.
50 kg: Baljer Kitti I.
55 kg: Kaszás Elza I.
55 kg: Jakab Dániel I.
60 kg: Gazsi Blanka III.
65 kg: Kaszás Lilla I.
65 kg: Gazsi Máté I.
70 kg: Virlics Marcell I.
+70 kg: Gyenes Bence I., Hermann Norbert II.

U16, országos bajnokság
50 kg:
Baljer Kitti I.
55 kg: Kaszás Elza I.
55 kg: Jakab Dániel III.
60 kg: Baljer Roxána II.
70 kg: Kaszás Lilla II.
75 kg: Hermann Norbert V.

U18
50 kg:
Baljer Kitti I.
55 kg: Kaszás Elza I.
60 kg: Baljer Roxána II.
70 kg: Kaszás Lilla I.

U21
60 kg:
Baljer Roxána I.
70 kg: Berta Mike I.
77 kg: Buzás Patrik I.
85 kg: Délceg Edvárd III.
100 kg: Végh Richárd I.
115 kg: Végh Artúr I.
+115 kg: Tamás Patrik I.

Felnőtt
55 kg:
Lemák Diána I.
60 kg: Baljer Roxána I., Csibrák Alexandra II.
70 kg: Berta Mike I.
77 kg: Mikó levente I.
85 kg: Buzás Patrik II.
92 kg: Délceg József I.
100 kg: Végh Richárd I.
115 kg: Molnár Tamás I., Végh Artúr III.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email