Már lehet jelentkezni a NYITNIKÉK vásárra!

Már lehet jelentkezni a NYITNIKÉK vásárra!

Április 24. és 26. között hetedik alkalommal nyitja meg kapuit az ÉRDI NYITNIKÉK – Tavaszi Kiállítás és Vásár, melyet a helyi önkormányzat támogatásával a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ez alkalommal is nagy előkészülettel szervez. Kiállítónak jelentkezni március 15-ig lehet.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Idén is 3500 négyzetméter területen mutatkoznak be a (zömmel) érdi és környékbeli iparosok, szolgáltatók, színes választékot felvonultatva, emellett kulturális, szakmai és sportprogramokkal is várják a közönséget.

Mint dr. Kupcsokné Polyák Ágnes (PKMIK) főszervezőtől megtudtuk, a jól bevált programokat idén is megtartják, ha lehet, még magasabb színvonalon – ebben az évben is terveznek divat-, kozmetikai és sminkbemutatót, fodrászversenyt, illetve nemzetközi petanque versenyt. A színpadon helyi és környékbeli fellépők, énekesek, táncosok, valamint meghívott vendégelőadók adnak majd műsort, és nem maradhat el a nyereménysorsolás sem.

A látogatóknak idén sem kell belépőjegyet váltaniuk, és a 4 négyzetméteres standokat is ingyen vehetik igénybe a vállalkozók, a 8 négyzetméterest pedig százezer forint bérleti díj megfizetésével. A kiállítók jelentkezését március 15-éig várják. (A külső és belső helyszínen 150-200 kiállító mutatkozhat be.) Az ingyenes megjelenési lehetőséget elsődlegesen a mikro- és kisvállalkozások, valamint az adószámmal rendelkező magánszemélyek, termék-előállítók számára tudják biztosítani a szervezők.

A kiállítók árubőségén és szolgáltatásaik kínálata mellett számos érdekességgel szolgálnak annak érdekében, hogy minél többen látogassák a rendezvénysorozatot. A színpadon folyamatos előadások, produkciók, bemutatók nyújtanak látványt és szórakozási lehetőséget, minden korosztály ízlését és igényét figyelembe véve.

Hallgassa meg a rendezvénnyel kapcsolatos legfontosabb információkat! 


 

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email