75 évvel ezelőtt, 1945-ben ezen a napon szabadult fel az auschwitzi haláltábor. Érden tíz éve működik az az egyesület, amely azért jött létre, hogy emléket állítson a holokauszt érdi áldozatainak és újra felélessze a zsidó hitéletet a városban. A szervezet elnökével, Hidasi Endrével beszélgettünk.
– Tíz évvel ezelőtt Dunamenti Zsidó Kulturális Egyesület, rövidebben DUZSIKE néven jegyezték be a szervezetüket. Mennyire ismerik önöket az érdiek?
– Úgy vélem, ennyi esztendő alatt sikerült elfogadtatnunk a működésünket, nem csak a mindenkori városvezetéssel, hanem a lakossággal is, részint az iskolákon keresztül, részint azokkal a programokkal, amelyekkel minden évben jelen vagyunk a település életében. Rendszeresen részt veszünk a városi megemlékezéseken, a március 15-i ünnepségen egyesületünk is elhelyezi a megemlékezés koszorúját. Ugyanakkor többéves hagyományunk, hogy a Gárdonyi és a Vörösmarty gimnáziumból minden évben holokauszt emléktúrára, Auschwitzba viszünk diákokat, egy-egy kísérő tanárral. A túrán egyébként öt iskola, köztük a százhalombattai gimnázium, két halásztelki és két érdi intézmény tanulói vehetnek részt. Idén áprilisban immár hetedszer indítunk autóbuszt erre az emléktúrára úgy, hogy az utazási költségeket az egyesület vállalja. Ugyanakkor áprilisban, a holokauszt áldozatainak emléknapján minden évben megemlékezést tartunk az Érd-óvárosi zsidó temetőben.
– Jól tudom, hogy a meglehetősen elhanyagolt temető rendbetételét és gondozását is önök vállalták fel?
– Természetesen. Ez nem lehetett kérdés számunkra, amikor a korábbi polgármester, T. Mészáros András javaslatára a temető visszakerült a Magyaroszági Zsidó Hitközségek Szövetsége – Mazsihisz – tulajdonába, amely minket bízott meg a kezelésével és gondozásával. Erkölcsi kötelességünk volt tehát kitisztítani, helyrehozni. Erre a szövetségünktől minimális támogatást is kaptunk, de a költségek zömét az egyesületünk vállalta magára és az utóbbi, közel tíz évben is mi gondoskodunk a temető karbantartásáról. 2012-ben pedig itt avattuk fel azt a zsidó emlékhelyet, amely méltó emléket állít a holokauszt érdi áldozatainak, itt tartjuk meg minden évben a megemlékezésünket is.
– Feltétel a zsidó származás, vagy bárki tagja lehet a szervezetnek?
– Természetesen nem támaszthatunk ilyen feltételt, nem vizsgáljuk a származást, hiszen civil szervezet vagyunk, bárki csatlakozhat hozzánk, aki egyetért a céljainkkal és szeretne részt venni a programjainkban. Ahogy mondani szoktam, nem kérdezzük, honnan jöttél, egyedül az számít, tudod-e, hová érkeztél? A mi alapvetésünk ugyanis, hogy elutasítjuk az antiszemitizmust és a bármelyik kisebbséggel szembeni diszkriminációt. A szervezet megalakuláskor az elsődleges célkitűzésünk az volt, hogy Érden és térségében emléket állítsunk a holokauszt áldozatainak, s rendszeresen megemlékezéseket tartsunk tiszteletükre. Így Ercsitől Százhalombattán keresztül, Érden át jelen vagyunk a megemlékezéseken, s nem egyszer emlékbeszédet is tartunk.
– Az egyesület többéves és hatékony működésének volt köszönhető, hogy két évvel ezelőtt megalakult és bejegyzésre került a Buda Környéki Zsidó Hitközség. Miért tartotta ezt szükségesnek?
– Bár a DUZSIKE tagjainak zöme zsidó származású, de sajátos módon mégsem kaptuk meg azt a neveltetést, ami a neológ zsidó családban is elvárható lenne, viszont igényünk volt arra, hogy hitéleti tevékenységet is folytathassunk. Így, amikor egy nagyon kedves társunk, a volt szállodaigazgató, Krausz György csatlakozott hozzánk – akinek széles kapcsolatai vannak a zsidó kulturális élet képviselőivel –, közbenjárására és inspirációja alapján, elkezdtük összegyűjteni azokat az embereket, akik egy területi hitközségen belül igényelnék a hitéleti tevékenységet. Majd dr. Kunos Péter, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója hathatós támogatásával, valamint Radnóti Zoltán rabbi segítségével sikerült megvalósítani a vágyunkat. 2018-ban hitközségünket felvették a Mazsihisz tagjainak sorába. Az volt a szándékunk, hogy helyet és teret adjunk azoknak, akik a hitéletüket valóságosan is szeretnék megélni. Ebben a közösségben azonban már értelemszerűen számít a származás, hiszen nyilván az szeretné a vallását gyakorolni, aki zsidónak vallja, tartja magát. Ugyanakkor azért nem szűnt meg az egyesület, s nem jogutódként jött létre a hitközség, mert a szervezetünknek továbbra is nagyon sok olyan tagja van, akinek nincsenek zsidó felmenői, de rokonszenvez velünk, egyetért a céljainkkal és nyitott a zsidók múltjának és kultúrájának megismerése iránt. Így nem két, egymást kizáró, hanem egymást erősítő közösségünk működik.
– Említette, hogy gyermekkorában az otthonukban nem gyakorolták a hitéletüket. Ennek mi volt az oka, eltitkolták, vagy nem érdekelte a szüleit?
– Budapesten születtem, felmenőim Angyalföldi zsidó családból származnak. Nálunk inkább prózai oka volt, hogy nem foglalkoztunk a zsidó vallásunkkal: nagyapám szakszervezeti ember volt, aki inkább szociáldemokrata, semmint kommunista volt, de amikor a két párt egyesült, ő is kivette a részét a munkásmozgalomból, ’19-es vöröskatona volt, ahogyan édesapám is. Nem voltak vallásosak, inkább a szociáldemokrata vonalban tevékenykedtek, főleg a nagypapám, így fel sem merült, hogy a családunkban a vallásunkat gyakoroljuk.
– Mikor szembesült először a holokauszt borzalmaival? Az ön családja is érintett volt?
– A családi legendáriumban a holokauszt szót soha nem ejtettük ki, ezzel szemben számos olyan történetet hallottam, amelyek a háború borzalmait idézték. Édesapámnak hét testvére pusztult el a háborúban, részint munkaszolgálatosként, részint katonaként, de ezeket a tragédiákat nem tárgyaltuk ki a családunkban, nem beszéltünk róluk. Így én felnőtt fejjel, az olvasmányaim során jutottam el Leon Uris: Exodusáig, s az életemben ez a könyv jelentette azt a fordulópontot, amikortól megnyílt számomra az a csatorna, amelyen keresztül megismertem a múltunkat és érdekelni kezdtek az erről szóló írások. Aztán később a sógorommal – akinek az édesanyja Auschwitzban pusztult el – jutottam el először a borzalmak helyszínére. Attól kezdve egyértelmű és világos lett számomra, hogy nekem valamiféle – s ezt nagy idézőjelbe teszem – „küldetésem” van ezzel kapcsolatban. Egyszer írtam is erről az Új Életbe egy olvasói levelet, amelyre egy Szlovákiában élő, magyar férfi reflektált. Amikor elolvastam a válaszát, épp Izraelben éltem a feleségemmel és a fiammal, de – bármilyen hihetetlenül hangzik is – ott döntöttem el, hogy amint visszatérünk Magyarországra, első feladahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg lesz, hogy Érden is emléket állítsunk a holokauszt áldozatainak. Bár a hazaérkezésem után azonnal, még 2004-ben hozzáláttam a szervezőmunkához, sőt partnerekre is találtam, de még így is sokáig, jó hat évig elhúzódott, amíg végül kikristályosodott, milyen formában tegyük hivatalossá és megvalósíthatóvá a szándékunkat. A legcélszerűbb volt, hogy megalapítottuk a Dunamenti Zsidó Kulturális Egyesületet.
– A rendelkezésre álló adatok szerint Érdről 118 érdi zsidót deportáltak Auschwitzba. Sikerült-e bármit feltárni róluk?
– Sajnos, egyelőre nem sokat tudunk. Ezek az adatok Balaton Katalin: Mozaikok az érdi zsidóság történetéből című tanulmányából ismertek, aki említést tett arról is, hogy – mivel nem maradt fenn pontos nyilvántartás – csak a visszaemlékezésekből sejthető, hogy ennél jóval több zsidó élt Érden. Szomorú, hogy bár annak idején két imaházuk is volt a településen, mi erre a célra egyelőre csak egy magánszemély jóvoltából, szívességi használatba kaptuk meg egy családi ház alagsorát, ott tudjuk jelenleg gyakorolni, megélni a zsidó hitéletünket. Bízunk benne, hogy ez a helyzet nemsokára megváltozik, hiszen nagyon szeretnénk egy saját imaházat létrehozni, ám az anyagi feltételeit még meg kell hozzá teremteni. A remény azért él bennünk, mert a Mazsihisz is támogatja a szándékunkat, ahogyan a hitközséggé válásunkat is segítette.
– Említette, hogy a fővárosban töltötte a gyermekkorát, de élt Izraelben is. Mikor került Érdre?
– Mi húsz évvel ezelőtt költöztünk a városba. Kicsit vicces, hogy amikor ingatlan vásárlására szántuk el magunkat, nagyon szilárdan élt bennünk az elhatározás, hogy félkész házat semmiképpen nem veszünk és főként nem Érden! Ehhez képest épp az ellenkezője történt: itt vásároltunk meg egy olyan házat, amit nekünk kellett befejezni. Kezdetben a feleségemmel, a fiammal meg az unokámmal laktuk be, de közben az unokám elköltözött a barátnőjéhez, a fiam megnősült és most ő lakik velünk a feleségével. A lányom, akitől az unokám van, jelenleg külföldön él, de jó érzés, hogy mindig lakik velünk valaki a családból, így idős korunkra – mindketten hetven év fölöttiek vagyunk – nem maradunk magunkra.
– A gyermekei és az unokája mennyire élik meg a zsidó hitéletüket?
– Szilárd meggyőződésem, hogy ezt az utat, a hit útját mindenkinek saját magának kell végigjárnia. Sem a családom tagjait, sem ismerősöket, vagy idegeneket nem próbáltam soha meggyőzni, hitre téríteni. Hiszem és vallom, hogy a zsidó vallás és a hitélet gyakorlása mindenkinek a személyes, belső ügye, saját döntése kell legyen. Ugyanakkor, a fiam, a feleségem és én is kettős – izraeli és magyar – állampolgárok vagyunk. A fiam hét évig élt Izraelben, ott ismerte meg a feleségét, tehát számukra sem ismeretlenek a vallási szokások. Az unokám pedig a Scheiber Sándor Gimnázium tanulója volt, így ő sincs távol a zsidó hagyományok ismeretétől. Mi leginkább az imaházban éljük meg a hitéletünket, nem vagyunk a szigorú értelemben vett, vallásos család, de tisztában vagyunk a hagyományokkal és igyekszünk azoknak megfelelően élni.
– 2018 decemberében történt először, hogy városi ünnepség keretében gyújtották meg a hanuka gyertyáját. Mérföldkőnek számít ez a hitközség életében?
– Figyelemre méltó, s talán nem véletlen, hogy az első érdi hanuka gyertya gyújtásának időpontja 2018-ban épp egybeesett az első adventi gyertya meggyújtásának időpontjával. Számomra szimbolikus értékű, hogy 75 esztendő elmúltával, Érden épp ekkor gyújthattuk meg ismét ünnepélyesen a hanuka gyertyáját. Ez az esemény tisztelgés és főhajtás volt az ártatlan áldozatok előtt, akik ebből az alkalomból már nem gyújthatnak gyertyát soha többé. Nagyon remélem, hogy ez a hagyomány végleg bekerül a városi megemlékezések sorába és a jövőben is jelentős eseménye lesz az érdi rendezvényeknek. Erre ígéretet kaptam dr. Csőzik László, jelenlegi polgármestertől is, aki tavaly decemberben, az immár a második alkalommal szervezett megemlékezésen gyújtotta meg a hanuka gyertyát, míg az elsőt elődje, T. Mészáros András polgármester tette meg. Úgy tapasztalom, hogy a mindenkori városvezetés nyitott a hagyomány folytatására.
– Ma már a nyugdíjas éveit éli, „civilben” mivel foglalkozott?
– Életem nagy részében a vendéglátóiparban dolgoztam, de a nyugdíjazásom előtti esztendőkben utasellátó voltam a vasút nemzetközi járatain. Élveztem, hogy bejárhattam egész Európát.
– Ennyi tapasztalattal és élménnyel a háta mögött mire a legbüszkébb?
– Ha a családomra gondolok, arra vagyok büszke, hogy a feleségemmel nemrég ünnepeltük meg az 50. házassági évfordulónkat. Úgy vélem, ez mindkettőnk részéről szép teljesítmény! Ami pedig a DUZSIKE-t és a hitközséget illeti, igen felemelő pillanat volt számomra, amikor a közgyűlés megszavazta, hogy a Budakörnyéki Zsidó Hitközséget felvegyék a tagjaik közé. Úgy éreztem, akkor teljesült be, vált igazán valóra az addig önmagamnak tett ígéret, a „küldetésként” megfogalmazott feladat, hogy Érden dolgom van a zsidó kultúra és hitélet megújításával. Ez a döntés újra felélesztette Érden és a térségben a zsidó hitéletet úgy, ahogyan ezt több száz, több ezer éven keresztül őseink is gyakorolták. Számomra ezek voltak az igazán felemelő pillanatok.
– Az emberek évekig mélyre ásták, elrejtették magukban a hovatartozásukat, mígnem egy elszánt úttörő az ön személyében felélesztette a zsidó hitéletüket.
– Ha a Jóisten is úgy akarja és segíti azt az embert, aki tenni akar, akkor sikerül megvalósítani a kitűzött célt. Isten segítsége nélkül azonban nem megy! Számomra megdöbbentő az az adat, amit Heisler Andrástól, a Mazsihisz volt elnökétől megtudtam. Ők ugyanis az egyháznak felajánlott adó egy százalékának területi megoszlását is figyelik, és – bár mi vagyunk a legfiatalabb hitközség, országosan talán két nagy hitközség előz meg minket, a pécsi meg a miskolci – mi a harmadik helyen állunk a legtöbb egyszázalékos felajánlást illetően! Ennek alapján talán kijelenthetjük, hogy nagyon sok olyan ember él a térségünkben, akinek valamiféle kötődése van a zsidósághoz. Az is nagy öröm számomra, ha egy-egy ember jelentkezik interneten, telefonon, vagy személyesen, hogy csatlakozni kíván a közösségünkhöz, mert ez az érdeklődés az eddig befektetett munkánk eredményét igazolja. Nem állíhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy tömegével jönnének az emberek, de mindig vannak új jelentkezők. Büszke vagyok arra is, hogy a fiatalok köréből is érkeznek hozzánk. Említettük az auschwitzi emléktúrát, amit tavaly már egy egyetemista lány vezetett, idén pedig a szervezésbe és az összes előkészületbe is hatékonyan besegít. Örülök, mert így biztosítva van, hogy akkor is lesz, aki ezt a munkát folytatni fogja, ha én már fizikailag erre képtelen leszek. Fontosnak tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy vannak fiatalok, akik tovább viszik, amit elkezdtünk. Nagyon felemelő érzés, ha egy-egy ünnep alkalmából harminc-negyvenen összejövünk és a tradíciókat betartva, együtt megéljük, hogy összetartozunk és ünnepelünk. Csodálatos dolognak tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, különösen így, hogy erre több mint hetven évig nem volt, de most újra lehetősége van a zsidóságnak.
