22_03_29_erdmost_nincskep

Ünnepi ebéd családi összefogással

22_03_29_erdmost_nincskep

Ünnepi ebéd családi összefogással

Több mint tíz éve, hogy december 25-én ételt osztanak a Kálvin téri református templom kertjében. A kezdeményezés, azaz az üst mögött jó ideje egyetlen család áll, a Fülöp família, de kenyérrel, gyümölccsel még sokan mások is hozzátesznek ahhoz, hogy megszépítsék az ünnepeket a rászorulók részére.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Még nincs 12 óra, de Fülöp Sándorné Magdolna és kis (,főleg családtagokból álló) csapata már jórészt kiosztotta a karácsonyi ebédet: gulyáslevest kenyérrel, gyümölcsöket és szaloncukrot. Vendégeik között sok olyan van, akit már ismernek az előző és az azt megelőző évek ételosztásaiból. Ismerősökként, jókedvűen beszélgetnek egymással. Magdolna kérdésünkre elárulja, hogy 80 adag ételt készítettek, ha marad belőle, akkor azt a hajléktalanszállóra fogják elvinni, de az előző évek tapasztalatai alapján nem sok minden marad majd. Bár idén kevesebben vannak, akik sorba állnak náluk ételért. 

Erdélyi Takács István református lelkipásztor azt hangsúlyozza, hogy bár advent idején sokféle ételosztási akció van, ilyenkor, karácsonykor talán a legfontosabb, hogy ha már valakit nem vár otthon ünnepi asztal, valahol mégis megtalálja azt, és érezze az őt is körülvevő, gondoskodó szeretetet. 

Magdolna azt mondja, jót tenni nagyon jó érzés, főleg így, karácsonykor, a szeretet ünnepén. Azt is elárulja nekünk, hogy a református közösség is sokat segített főleg korábban, de mióta az unokája is felnőtt, az egész család ott szorgoskodik a főzéskor és az ételosztáskor is. Persze szép számmal akadnak most már olyanok is, akik kenyérrel, naranccsal, almával tesznek hozzá ahhoz, hogy még tartalmasabb ebédet tudjanak ilyenkor a templom kertjében felállított asztalokra varázsolni.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email