22_03_29_erdmost_nincskep

A századik gyertya családi körben lobbant fel

22_03_29_erdmost_nincskep

A századik gyertya családi körben lobbant fel

Boros Lászlóné Rózsika néni idén ünnepelte 100. születésnapját, ennek alkalmából Csőzik László polgármester is virággal és ajándékcsomaggal köszöntötte Érd egyik legidősebb lakóját a város nevében.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Korábban érkezem az idősköszöntésre, már az ablakból integetve várják a vendégeket a jeles alkalomból. Rózsika néni nagyon boldog, hogy vendégek érkeznek, örömmel fogadnak és rögtön le is ültetnek. Az ünnepelt lányától, Vrebovszky Rozáliától megtudom, hogy hárman vannak testvérek, de ő vállalta magára édesanyja ápolását, amit a legnagyobb szeretettel és törődéssel tesz napról napra. A család tagjai azonban mindig szívesen jönnek látogatóba. Így volt ez a kerek születésnap alkalmából is, összegyűlt a család Budapesten, napokon át ünnepelték a születésnapost.

Rózsika néninek három gyermeke, öt unokája és tizenhárom dédunokája van. A család nagyobb része itt él a közelben, Érden, Törökbálinton, Budaörsön és Budapesten, de van, aki Győrből érkezik köszönteni.

– Drága jó gyermekeim vannak, nekik köszönhetem, hogy ilyen szép kort megéltem. Nyugodtan fekszem le és nyugodtan kelek fel minden nap, mert itt vannak nekem. Az unokám az óvodában büszkélkedett azzal, hogy van ám neki egy dédnagymamája – mondja boldogan az ünnepelt, amikor családjáról kérdezem. A 100 éves érdi asszonytól azt is megtudom, hogy egy kis reggeli torna, egy kis éneklés, a virágok csodálása és a szerető család a titka annak, hogy ilyen szép kort meg tudott élni.

Csőzik László polgármester nagy csokor virággal és ajándékkal érkezik az idősköszöntésre, a város nevében adja át a meglepetést. Leül beszélgetni, érdeklődik a család, Rózsika néni múltjáról, gyermekkoráról.

 

 

Az idős asszonytól megtudtuk, hogy alföldi lány, Mezőtúron született, édesanyja születésekor hunyt el. Férje kisújszállási volt, az ő halála után jött ide Érdre, éppen 20 évvel ezelőtt költöztek a városba lányával együtt. Az előző házban Rózsika néni még kertészkedett, az egészségi állapota azonban már nem engedi, de a virágokat nagyon szereti. Lelkesen meséli nekem, hogy van egy kis télikertjük az új lakásban, ahol tavasszal piros muskátlik virágoznak, azokat szívesen csodálja.

– Az ő korosztályuk mindent megélt már, a történelem viszontagságai megerősítették őket – emeli ki Vrebovszky Rozália, miközben édesanyja mellé ül és átkarolja.

 

 

A köszöntés után búcsúzom, további boldog éveket kívánok. Mire a kabáhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgat felveszem, Rózsika néni már mellettem áll a járókerettel és az ajtóból integet, oldalán Jackievel, a 16 éves tacskóval együtt. 
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email