Szalkai Nikoletta pár éve még Budapesten élt, albérletben, a párjával. Egy közös gyermekük van, a négyéves Boti. Együtt nevelték a Niki korábbi kapcsolatából született gyermekeket, a most tízéves Norbit és a nyolcéves Kírát is.
Érdre Niki már egyedül költözött a gyerekekkel. Pénze, lehetősége kevés volt, de nagy örömükre sikerült sok spórolással, no meg hitellel megvásárolnia egy picike házat a Gulyás-tanya környékén 2018 tavaszán. Aki ismeri a helyet, tudja: vezetékes víz, csatorna és gáz nincs, csupán áram, de a kis család annak is örült, hogy végre a sajátjukban élhetnek. Niki azt tervezte, apránként újítja fel a korábban nyaralónak használt, negyven négyzetméteres épületet.
– Július elejére, közepére úgy-ahogy rendbe hoztuk a szoba-konyhás házat. Megcsináltuk az előteret, a szobát, és 2019 tavaszára terveztük a konyha felújítását. Ebből azonban nem lett semmi: tavaly novemberben a ház leégett. Nem voltunk otthon, így nem tudjuk pontosan, mi történt, de nagy valószínűséggel a kályhacsővel, illetve a kéménnyel lehetett gond. A tűzben egy gázpalack is felrobbant. Mindenünk odalett – meséli Niki. Röviden idézi fel a bő egy éve történteket: egy időre rokonoknál húzták meg magukat; a Batthyány iskola, ahová a gyerekek járnak, gyűjtött számukra ágyneműt, ruhát, tanszereket. A tárgyakat pótolni tudták, az otthont már nehezebb volt: idén januárban beköltöztek a Fészek egyesület átmeneti otthonába.
– Egyesületünk általában krízishelyzetbe került gyermekeket fogad, de egyes esetekben az anyukák is költöznek velük. Segítünk felépíteni számukra azt az életet, amit később már önállóan, a gyermekeivel együtt tud majd élni – ezt már Nyitrai-Hell Szilvia, az egyesület kommunikációs munkatársa mondja. Négyen ülünk a Fészek egyesület egyik kis szobájában: Niki, Szilvi, valamint Róbert (aki azt kéri, ne írjuk le a teljes nevét). A férfi vállalkozó, ő segít Nikinek újjáépíteni a házat. Mert amint beköltöztek a Fészekbe, és lett otthonuk – ha csak átmenetileg is –, Nikiben tudatosult: szeretné újjáépíteni a leégett házukat.
– Persze voltak kételyeim, tartottam tőle, hogy a romokból sosem lesz újra ház, ugyanakkor valahol azt is tudtam, hogy ennek sikerülnie kell. Biztosításunk nem volt, így pénzem sem, hogy a helyreállításba belevágjak. Szerencsére lett egy stabil, jó munkahelyem, elkezdtem hát félretenni a fizetésemet, hogy majd apránként, ahogy jön, újjáépítem a házat – meséli Niki.
– A munkálatokba egyedül kezdtem bele, Boti apukájának és családjának a segítségében bízva. Az elejétől sok akadály lassította a folyamatot, 2-3 hónap volt, mire a konyha falait újra feltégláztuk. Sok helyen le kellett bontani a régit, mert a robbanásban megsérült – meséli.
Aki építkezett mostanában, az tudja: a fiatal anyuka jószerivel lehetetlen feladatra vállalkozott. Hatalmas szerencséjére nem maradt egyedül: nemcsak a Fészek egyesületnél támogatták, tartották benne a lelket, hanem Robi, egy faszerkezeteket építő kisvállalkozó is, aki nyár elején került kapcsolatba a családdal.
– Nikiéket csak felszínesen ismertem. Miután a házuk leégett, Niki megkeresett, ajánlanék-e neki egy ácsot. Ekkor tudtam meg, mi történt velük. Teljesen megdöbbentem. Felajánlottam, hogy én megcsinálom a tetőt – emlékszik vissza Robi, aki nem állt meg a saját felajánlásánál, hanem még többet is tett: miután kész lett a tető nagyja, nekiállt segítőket toborozni.
– Létrehoztam egy csoportot az egyik közösségi oldalon, három nap alatt összejött a csapat. Persze, aztán lemorzsolódtak sokan, volt, aki nagy buzgón jelentkezett, aztán, mikor jönni kellett volna, eltűnt, de szerencsére nagyon jó vizest és villanyszerelőt találtunk, így aztán fürdőszobát is ki tudtunk alakítani. Azt mondták, ne spóroljunk semmivel, hozták magukkal az alapanyagot, még a szanitereket is – teszi hozzá Robi. Miközben a szakembereket szervezték le, Szilviék a Fészekben próbáltak adományként építőanyagot szerezni: így jutottak hozzá a Lindab Kft-től ingyen tetőlemezhez, és mindahhoz, ami a bádogos munkához, csatornához, ablakpárkányhoz kell. Ez hatalmas segítség volt.
A gipszkartonért sem kellett fizetniük. Robi felhívott egy vállalkozót, el tudná-e vállalni a ház szigetelését. A mester ugyan nem ért rá, de a gipszkartont megvásárolta és odaajándékozta a családnak. Még csak nem is ismerték egymást személyesen. A külső szigeteléshez, a vakoláshoz a törökbálinti JUB Kft.-től kapják meg az alapanyagokat.
Sok érdi vállalkozó megmozdult, amikor hallottak Nikiék tragédiájáról. Voltak, akik kétkezi munkát ajánlottak fel, ami szintén nagyon jól jön: most például azért áll az építkezés, mert nem sikerült ráérő kőművest találni. Csempét, ajtót, ablakot is kaptak – sajnos, sokan arra láttak lehetőséget, hogy így szabaduljanak meg a sittől, mégis, sikerült összeszedni, amire szükségük volt.
Azért nem ment minden úgy, mint a mesében. A tűzben tönkrement a család ásott kútja, szükség volt egy újra. Egy mester felajánlotta, hogy fél áron új kutat fúr a kertben, és akadt egy támogató, aki vállalta, hogy kifizeti az így is közel kétszázezer forintos költséget. A kút három nap múlva elkészült, a felajánló viszont eltűnt – Niki fizette ki a kútfúrást a másra kuporgatott pénzéből. Kellett, persze, az a kút, de nem lett volna olyan sürgős, ráért volna még pár hónapig – a váratlan kiadás sajnos a következő munkafázist hátráltatta. Merthogy amit nem tudnak megszerezni felajánlásban, azt csak Niki spórolt pénzéből tudják megfizetni, más segítségük nincs. Boti édesapja tud segíteni olykor-olykor a kétkezi munkában, de ő nem szakember, bizonyos feladatokat nem tud megoldani.
– Úgy volt, hogy karácsonyra beköltözünk, de csúszik egy kicsit a befejezés. Be kell tenni az ajtókat, ablakokat, hogy a belső gipszkartonozásnak neki lehessen állni, hiszen legalább egy picit be kell fűteni a helyiséget, hogy ne a fagyban dolgozzanak – magyarázza Niki. És mi lesz a kéménnyel? – kérdezem. Nagyon oda fogunk figyelni, hivatalosan is átvetetjük majd – feleli.
Niki keményen dolgozik, túlórákat vállal, hogy befejezhesse a házat, és legyen egy kis tartalék és, amikor kiköltözik, hiszen egyedül kell eltartania a családot. Kap ugyan tartásdíjat, de abból a hitelt fizeti, így csak magára támaszkodhat majd. Szerencsére a gyerekek nagyon jól alkalmazkodtak ehhez a helyzethez: Botit hajnalban Niki viszi óvodába, a nyolcéves nővérét pedig a legidősebb fiú, aki ugyan még maga is csak tízéves, de megtanult egyedül közlekedni, vigyázni a húgára. Nem megy másként, Niki hajnalban elmegy, este ér haza, nem tudja kísérgetni a gyerekeket; Norbi sportol is, esténként egyedül gyalogol edzésre, a téli sötétségben is.
– A következő cél a beköltözés, ha már vége a fűtési szezonnak, mert lehet, hogy addigra a kémény még nem lesz kész. Addig még nagyon sok feladat van. Az anyagszükséglet kilencven százaléka megvan, a munkaerő nehezebb, főleg így, télvíz idején. Szerencsére Robi átlátja a munkák sorrendjét, és segít a szervezésben. A Fészeknél szinte csupa nő dolgozik, nincs rálátásunk erre – veszi át a szót Szilvi. Robit kérdezem, mi minden van még hátra. Mint mondja, a tető majdnem kész, kőműves, gipszkartonos, burkoló viszont nagyon kellene. Ha valaki nem is ingyen, de kedvezményesen el tudná vállalni a hátralévő munkákat, már az nagy segítség lenne.
– Aki nem tud kétkezi munkával segíteni, de szívesen felajánlana valamilyen összeget, azt is örömmel fogadjuk – teszi hozzá Szilvi, hangsúlyozva: ahhoz, hogy Nikiék beköltözzenek, még nagyon sok segítségre, támogatásra van szükségük. Mert lehet, hogy ajtót kaptak adományba, de ahhoz a kilincset nekik kell megvásárolniuk.
Kérdezem, ebben a helyzetben mit szeretnének karácsonyra, egyáltalán, így, hogy minden pénzt az építkezésre rak félre Niki, jut-e pénz az ajándékokra? Szilvi elárulja, hogy a Fészekben mindenkinek teljesítik egy kívánságát. Norbi távirányítós autót kért, Kíra pedig egy csizmát. Persze, örülne ő a játéknak is, de csizmája nincs, így az az első. Boti még picike, ő mindennel jól eljátszik. Niki egy gofrisütőt és ez robotgépet szeretne – nagyon jó gofrit süt, imádják a gyerekek, nemcsak a sajátjai, hanem az átmeneti otthon többi kis lakója is.
Lesz karácsonyfájuk is; a közös fa mellett, egy felajánlásnak köszönhetően, minden szobában áll majd egy kis fa, amit a gyerekek akár haza is vihetnek, amikor az ünnepeken ellátogatnak a családjukhoz. Nikiék is mennek majd látogatóba, de a szentestét a Fészeknél töltik. Ez lesz itt az első és az utolsó karácsonyuk – nem is nagyon lehetne több, hiszen a Fészeknél legfeljebb másfél évet tölthetnek a gondozottak, ez a szabály. Nikiéknek is ki kell költözniük pár hónapon belül.
Az anyukától végezetül azt kérdezem: így, utólag visszatekintve, hogyan látja az elmúlt esztendőt?
– Alapjában pozitív személyiség vagyok. A tragédia után volt egy mélyen depressziós időszakom, de ebből kijöttem, és most úgy gondolom: valamiért ennek így kellett történnie, meg kellett tapasztalnunk ezt is. Mikor átéltem, hányan ajánlották fel a segítségüket, az hatalmas öröm volt. Még Szigetszentmiklósról is jelentkezett egy fodrász, hogy másban nem tud segíteni, de felajánl mindannyiunknak egy ingyen hajvágást. Ezek kicsi gesztusok, de melengetik a szívünket.
