22_03_29_erdmost_nincskep

Készülődés a legkisebbeknél

22_03_29_erdmost_nincskep

Készülődés a legkisebbeknél

Karácsonyra készülődnek ezekben a napokban, hetekben az Ófalusi óvodában. Szerdán adventi kézműves délelőttöt rendeztek, amelyen örömmel látták a szülőket is: asztali és karácsonyfadíszeket készítettek, süteményt sütöttek a felnőttek és a gyerekek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Gyertyás asztali dísz, szalvétatartó, karácsonyfadísz készült ezen a délelőttön, minden csoportban más és más. A szülők és a gyerekek együtt munkálkodtak, és a foglalkozás végén haza is vihették a díszeket.

– Egyszerűen elkészíthető darabokat találtunk ki, minimális anyagköltséggel, így ezeket a szüleikkel is elkészíthetik otthon a gyerekek – mondta az ÉrdMostnak Pócsiné Sivák Erzsébet tagóvoda-vezető, hozzátéve: nem ez az egyetlen programjuk a karácsony előtti időszakban.

– Hétfőn Muzsikás Péter adott interaktív adventi koncertet a gyerekeknek, megismertetve őket többféle hangszerrel. Készülünk a szombati Magyarok Érdi Vásárára, ahol a betlehemesünkkel lépünk fel. Meghívást kaptunk a helyi idősotthonba, és Szent Mihály templomba is, ahol szintén évek óta mi adjuk a betlehemest – mondta a tagóvoda-vezető.

Régi szokás az óvodában, hogy karácsony előtt madáreleséggel díszítik fel a Sugár úti hatalmas fenyőfát. Ez a program sem maradhat el az idén.

A sok színes programon keresztül észrevétlenül tanulják meg a gyerekek, mit jelent jó szívvel adni, gondoskodni másokról, legyen szó akár a madarakról, akár egy időseknek előadott betlehemesről, így az ünnep nemcsak a kapott, hanem az adott ajándékokról, a törődésről is szól.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email