22_03_29_erdmost_nincskep

Szinkronúszás: összetett hazai siker az Aquatic-CEWE Kupán

22_03_29_erdmost_nincskep

Szinkronúszás: összetett hazai siker az Aquatic-CEWE Kupán

Szombaton és vasárnap a szinkronúszásé volt a főszerep az ÉRD Arénában. A hetedik alkalommal megtartott Aquatic-CEWE Kupán három-három arany- és ezüst- hat ezüst- és négy bronzérem volt a több mint ötvenfős házigazda egyesület termése, ami a dobogós helyezéseket illeti.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Majdnem telt házas szinkronúszó versenyt hoztak tető alá a szervezők idén. Tizenhét klub négyszáznál is több utánpótlás és felnőtt korú versenyzője érkezett az ország számos szegletéből, a lelátón pedig szurkoló rokonok és barátok sokasága foglalt helyet az ÉRD Aréna uszodájában. Az Aquatic Szinkronúszó Sportegyesület a legkisebbeknél, azaz a 8 év alattiak mezőnyében egy első, egy harmadik és egy hatodik helyet is begyűjtött, miután Pór Mátyás Benjámin megnyerte a kötelezőt, míg Pór Anna Szelina bronzérmes lett, kettejük vegyespárosa aranyérmet is nyert, a miniknél pedig másodikként zárt. Hegymegi-Barakonyi Adél és Pataki Emma lány párosa a mini korosztályban szerzett egy ezüstérmet.

A mini csapatok között az érdiek 2006-2007-es születésű versenyzőkből álló egysége bronz-, a 2008-2009-es egysége pedig egy ezüst- és egy bronzérmet ért el. Az U12-es korosztályban még egy második, az U15-ösöknél pedig egy harmadik helyet is szereztek az Aquatic érdi versenyzői, akik közül még a vegyes kombinációs kűrben érdekelt egység egy aranyérmet is itthon tartott.

– Úgy gondolom, az eredmények folyamatos javulása szépen megfigyelhető, igyekszünk a jóval több edzésidővel rendelkező egyesületek közvetlen közelébe férkőzni, ami mostanra a legtöbb kategóriában sikerült is. Különösen büszke vagyok a tanítványainkra, amiért ilyen fáradhatatlanul és lelkiismeretesen dolgoztak az elmúlt időszakban. A most elért eredményeink is hűen tükrözik a rengeteg befektetett munkát és edzéssel töltött órát, de természetesen nincs megállás, hiszen a tavaszi versenyszezonban még magasabbra tesszük a mércét – értékelt a kupa után Nikházy Letícia, az Aquatic Szinkronúszó SE edzője.

A VII. Aquatic-CEWE Kupa egyesületek közötti rangsorában első lett az Aquatic Szinkronúszó SE, a Medúza 21-et és a Budapesti Honvéd SE-t megelőzve mind a FINA, mind a mini kategóriában.

Az Aquatic Szinkronúszó SE eredményei a VII. Aquatic-CEWE Kupán:
8 év alatti kötelezők:
Pór Mátyás Benjámin – 1. hely, Pór Anna Szelina – 3. hely, Hegymegi-Barakonyi Adél 6. hely
vegyespáros: Pór Anna Szelina, Pór Mátyás Benjámin – 1. hely
mini páros: Hegymegi-Barakonyi Adél, Pataki Emma – 2. hely
mini csapat: Hradszki Noémi, Magyaróvári Kitti, Scholtz Enikő, Takács Szofi – 3. hely (2006-2007-es korosztály); Bodnár Boróka, Fekete Szonja, Gáspár Gréta, Szilágyi Hanna – 2. hely (2008-2009 korosztály); Czeilinger Bíbor, Gutay Rebeka, Pataki Emma, Milus Réka – 3. hely (2008-2009-es korosztály)
U12 csapat: Bakonyi Inez, Berta Bodza, Hock Hanna Dóra, Horvai Lili, Madacsay Panna, Tarr Luca, Vas-Farkas Franciska – 2. hely
U15 páros: Karádi Regina, Nagy Lilla – 4. hely
U15 csapat: Egedy Hanna, Karádi Regina, Nagy Lilla, Pap-Havas Fruzsina, Rajnai Adrienn, Szabó Eszter, Széll Kata, Szuhaj Hanna – 3. hely
vegyes kombo: Édes Fanni, Gaál Zsófia Zita, Karádi Ágnes, Sipos Emese, Szabó Lívia, Szidonya Szonja, Taky Teodóra, Kernács Kinga, Bakonyi Inez – 1. hely

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email