22_03_29_erdmost_nincskep

A 8. osztályosok ismerkedtek leendő gimijükkel

22_03_29_erdmost_nincskep

A 8. osztályosok ismerkedtek leendő gimijükkel

Nyílt napot tartottak múlt hét szerdán az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumban a nyolcadik osztályos tanulók és szüleik számára. Az érdeklődők az iskoláról, illetve a felvételi követelményekről tájékozódhattak, és beülhettek nyílt órákra is.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

– Kilencedik alkalommal tartunk nyílt napot, mert úgy gondoljuk, hogy minden gyermeknek meg kell néznie azt az iskolát, ahol meg szeretné kezdeni középiskolai tanulmányait. A nyílt napokon mind a tanulók, mind a szüleik bőven tájékozódhatnak mindenről, nemcsak tőlem, hanem a diákoktól is, másrészt beülhetnek nyílt óráinkra, hogy személyesen is lássák, tapasztalják, hogyan folyik nálunk például az idegen nyelv oktatása – mondta el kérdésünkre Pintérné Bernyó Piroska igazgató.

A Gárdonyiban a 2020/2021-es tanévben is két gimnáziumi osztály indul, az egyik osztályban emelt óraszámban angol, illetve német nyelvet tanulhatnak a diákok, a másik köznevelési típusú középfokú sportosztály, ahová csak egyesületnél leigazolt sportolók jelentkezhetnek. Bár a Gárdonyi általános iskola is, de az itt tanuló, most 8. osztályosoknak ugyanúgy felvételizniük kell a gimnáziumi osztályokba, mint a más általános iskolából érkezőknek. Tavaly mindkét osztályba túljelentkezés volt, tudtuk meg Pintérnétől. A legnépszerűbb az angol volt, amire tizenháromszoros túljelentkezést, a németre hatszoros, a sportra – az egyesületi megkötés miatt – „csak” háromszoros túljelentkezést tapasztaltak.

– A felvételi eljárás során szerezhető pontok 25%-át (max. 50 pont) a 8. félévi jegyek átlaga (magyar nyelv, magyar irodalom, matematika, idegen nyelv, történelem, földrajz, fizika, kémia, biológia, informatika) adja, 50 % -át (max. 100 pont) a központi írásbeli felvételi pontszám, végül 25%-át (max. 50 pont) a szóbeli vizsga eredménye. A sportosztályba jelentkezőknél ezen kívül sporteredményeket is beszámítunk, a honlapon megtalálható tájékoztató szerint – mondta el a felvételivel kapcsolatban Pintérné, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az emelt óraszámú idegennyelvi osztályba csak az általános iskolában már tanult nyelvből lehet jelentkezni, kezdő csoportot nem indítanak. A választott idegen nyelvből (angol vagy német) felvételiznek majd a diákok a szóbelin, aminek témái szintén megtalálhatóak az iskola honlapján. A második idegen nyelvként az iskolában lehet majd választani a fentieken kívül az olasz és a spanyol közül, ezekből természetesen nem kell szóbeliznie a felvételizőknek. Az idegen nyelvet, csakúgy, mint a matematikát, a táncot és a drámát, csoportbontásban tanulják a diákok a Gárdonyiban.

– Amit kiemelnék még az iskolánk kapcsán, azok a gyerekeink – tette hozzá Pintérné. – Hihetetlen jó az iskolánkban a hangulat, tanulásra motiváltak a diákok, ugyanakkor nem vagyunk a versenyeztetés hívei. Úgy látjuk, hogy ha a gyerek jól érzi magát itt, az iskolában, akkor megjön a tanulási motiváltság. A hetedik ballagó osztályunk lesz az idei tanévben, és eddig minden évben 4-es fölött volt az érettségi átlag. Sportolóink eredményeiről talán már mindenki hallhatott, emellett a városban működő Ifjúsági Önkormányzatnak is több diákpolgármestert és képviselőt adtunk az elmúlt öt évben.

A nyílt napra ellátogatott Orsi, a Bolyai 8. osztályos tanulója, aki elárulta, hogy a szülei is egyértelműen részt vesznek annak eldöntésében, hogy melyik középiskolában tanuljon tovább.

– Számomra nem az iskola épülete a meghatározó, inkább a nyílt órákon tapasztaltak alapján döntök majd. Ha például egy idegennyelvi órára megyek be, akkor fontos számomra, hogy jó kiejtéssel és színvonalon beszélje azt az adott tanár – nyilatkozta a lány. Évfolyamtársa, Máté is elkísérte őt a nyílt napra, mert ismerősei ajánlották a számára a Gárdonyit.

– Fontos, hogy olyan helyen legyen a kiválasztott középiskola, ahova könnyű eljutni tömegközlekedéssel. Legyen jó emellett az oktatás színvonala, és az osztályközösség is – sorolta fel a fiú, hogy milyen szempontok alapján dönti el, hol folytatja tanulmányait. Máté kiskora óta sportol, ezért őt a Gárdonyiban a sportosztály érdekli, ugyanakkor a sport helyett számára maga a tanulás az elsődleges. Kérdésünkre azt is elárulta még, hogy nem izgul annyira a felvételi miatt, hiszen a Bolyaiban, otthon és külön tanárnál is készül rá.

A központi írásbeli felvételi ideje: 2020. január 18. 10 óra, amit bármelyik iskolában megírhat a felvételiző, nem feltétlenül kell a Gárdonyiba elmennie ezért. A kijavított írásbeli dolgozatokat január 30. 8.00-16.00 között lehet megtekinteni, az eredményt pedig február 6-án. 8.00-15.00 között lehet átvenni. A jelentkezési lapok beküldési határideje: 2020. február 19, a szóbeli felvételi vizsgák pedig 2020. február 24-27 között zajlanak majd.
Minden további információ a felvételi eljárásról és az iskoláról megtalálható az iskola honlapján.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email