22_03_29_erdmost_nincskep

Akrobatikus torna: több volt benne, mint öt érem

22_03_29_erdmost_nincskep

Akrobatikus torna: több volt benne, mint öt érem

Két-két arany- és ezüst-, illetve egy bronzérmet, valamint egy-egy negyedik, ötödik és hatodik helyezést értek el az Érdi Torna Club akrobatikus tornászai a Központi Tornacsarnokban rendezett országos döntőn.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ugyan tíz egység is kiharcolta az évközi pontszerző versenyeken az országos döntőn való részvétel jogát az Érdi Torna Clubból, ám a csapatból Mezei Boglárka sérülése miatt nem tudott elindulni a youth hármas, ahogy ugyanebben a kategóriában Renglovics Anna, Bikkes Eszter és Dávid Fruzsina triója sem vett részt az ob-döntőn.

– Nyolc egységgel tudtunk elindulni, ami létszámilag szerintem az egyik legmagasabb volt az egyesületek között. Az eredmény nem úgy sikerült, ahogy elvártuk, viszont a gyerekek nagyon szépen teljesítettek, úgyhogy edzői szempontból elégedettek lehetünk, egyesületként viszont nem igazán… – utalt a pontozás furcsaságaira Baloghné Papp Ildikó, az ÉTC akrobatikus torna szakosztályának vezetője, aki elmondta, a pontozással nem mindenhol értettek egyet, így az eredményekben nem mutatkozott meg, milyen szépen dolgoztak az érdiek.

– Helyezés szempontjából szereztünk két arany-, két ezüst- és egy bronzérmet, emellett egy negyedik, egy ötödik és egy hatodik helyezést, ami így elmondva nem olyan rossz, viszont ennél többet vártunk – húzta alá a szakosztályvezető.

Az érdiek közül azonban így is aranyérmes lett Károly Dominik és Jedzinák Bernadett az újonc vegyespárosoknál, míg a serdülőknél Schuman Márton és Csákány-Csáfordi Míra kettőse érdemelte ki az aranyérmet.

Verbinyecz Dániel és Szloszjár Ajsa ugyan másodikként végzett a gyermek vegyespárosok küzdelmeiben, ám Baloghné Papp Ildikóék tőlük ennél is jobb eredményre számítottak, azonban hiába sikerült az év több versenyén nyerni, ezúttal nem tudták megelőzni a riválist, mert nem kapták meg ugyanazt a pontot, mint az év folyamán.

A 13-19-es korosztályban érdekelt Ivanics Rozina, Monostory Anna, Biksi Borbála hármas ugyancsak ezüstérmet szerzett.

A youth vegyespárosok mezőnyében érdekes körülmények között végzett „csak” a harmadik helyen Balogh Máté és Töpler Natasa, hiszen egy olyan egység előzte meg őket egy tizeddel, akik most kezdték a youth korosztályt, s az ÉTC szakosztályvezetője elmondása szerint még tudásilag sehol sincsenek Balogh Mátéékhoz képest. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, nem Mátéék pontjával volt gondjuk, hanem az ellenfelet pontozták fel, azonban a végeredmény szempontjából azt is meg kell jegyezni, hogy Töpler Natasáék az első helyről is csupán két tizeddel maradtak le.

Krausz Kitti és Gerzanics Csenge youth párosa is hiába mutatott be kiváló gyakorlatot, a remélt dobogós helyezés helyett csak a negyedik helyen végeztek.

Mellettük az újonc lány párosoknál Bednarik Léna és Csákány-Csáfordi Zoé ötödik helyen, a gyermek párosoknál pedig Németh Sára és Pohly Korina hatodikként végzett az ob-döntőn.

Az érdi akrobatikus tornászok ugyan erre az évre már végeztek a versenyzéssel, de még hátra van egy fellépés, hiszen az ÉTC december 15-én, 14 órától tartja évzáró gáláját a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tornacsarnokában.

Az Érdi Torna Club eredményei az akrobatikus torna országos döntőn
újonc páros:
Bednarik Léna–Csákány-Csáfordi Zoé 5. hely
újonc vegyespáros: Károly Dominik–Jedzinák Bernadett 1.
gyermek páros: Németh Sára–Pohly Korina 6.
gyermek vegyespáros: Verbinyecz Dániel–Szloszjár Ajsa 2.
serdülő páros: Schuman Márton–Csákány-Csáfordi Míra 1.
youth páros: Krausz Kitti–Gerzanics Csenge 4.
youth vegyespáros: Balogh Máté–Töpler Natasa 3.
13-19 hármas: Ivanics Rozina–Monostory Anna–Biksi Borbála 2.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email