22_03_29_erdmost_nincskep

Karácsonyi hangulat a főtéren

22_03_29_erdmost_nincskep

Karácsonyi hangulat a főtéren

Adventi programsorozat indul a város főterén november 30-tól, karácsonyi vásárral, korcsolyapályával, koncertekkel várják az ünnepelni vágyó érdieket. Vasárnaponként pedig a hagyományokhoz híven az egyházi vezetőkkel gyújtják meg az adventi gyertyákat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Egy régi álom valósul meg ezen a télen Érd főterén, nagyszabású adventi programsorozat indul a budapesti, a szentendrei és más városok hagyományaihoz hasonlóan – tudtuk meg Csőzik László polgármestertől, akivel kilátogattunk a térre és megnéztük a korcsolyapálya telepítését.

Tekintsék meg az Érd TV híradós összefoglalóját:

– Itt a főtéren, az érdi városháza előtt most egy közel egyhónapos programsorozatot élvezhetnek majd az érdiek. Lesz majd egy korcsolyapálya, ahol kicsik és nagyok korcsolyázhatnak egészen jelképes áron. Ezt a pályát egyébként napközben az óvodásoknak és az iskolásoknak ingyenesen biztosítjuk, tehát ki tudnak majd ide látogatni akár a tornaóra kontójára. Kijön a Magyarok Érdi Vására, lesznek klasszikus bódék zömmel karácsonyi árucikkekkel. Lesz büfé, forralt borozni, teázni is lehet majd. Az egészet be fogja lengeni egy olyan karácsonyi hangulat, egy atmoszféra, amiről mindenki sokat álmodott már korábban is Érden. Ez egy nagy kísérlet, és hogyha beválik, akkor évről évre újra megrendezzük – emelte ki tudósítónknak Csőzik László, aki azt is hozzátette, hogy a vásár november 30-án, a hónap utolsó szombatján nyílik meg és egészen december 23-ig minden nap látogatható lesz.

November 30-án, délután egy ünnepélyes megnyitót tart a városvezetés és a helyiek aznap kipróbálhatják a korcsolyapályát is. A pálya 210 négyzetméteren működik majd, egyidejűleg 100 fő sportolását teszi lehetővé a Polgárok Háza előtti területen. Az érdiek lakcímkártyájuk felmutatásával délután 15 órától 500 forint ellenében használhatják a pályát, és korcsolyát is lehet bérelni 700 forintért. Délelőtt pedig az érdi óvodások és iskolások használhatják ki a téli sportolási lehetőséget, amely egészen január 19-ig áll majd a helyiek rendelkezésére.

– Minden pénteken és szombaton este utcazenés rendezvénnyel várjuk az itt élőket, jönnek a nemzetiségi önkormányzatok is külön műsorral. Azt is nagyon szeretném, ha lenne kolo a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat bevonásával, egyeztettem a Görög Nemzetiségi Önkormányzattal, akik szintén programokkal készülnek. Jönnek kórusok is, de hozunk ki zenekarokat is. A vasárnapi napokon az adventi időszakban a klasszikus gyertyagyújtást is folytatjuk, mint remek megőrzendő hagyományt. Az a várakozás, hogy megteljen élettel a főtér, érezzék jól magukat az érdiek. Valahogy úgy képzeli ezt az ember, hogy amikor visszaérkezik Budapestről Érdre, vagy végez itt helyben a munkahelyén, akkor ki tudjon jönni a családjával, barátaival egy kicsit jól érezni magát – hangsúlyozta a polgármester.

A város főterén álló fát is feldíszítik, a művelődési központ – mint az esemény házigazdája – munkatársai a közönség bevonásával teszik fel az új díszeket a fenyőre. 

– A karácsonyi vásárról a Magyarok Érdi Vására gondoskodik, az árusok vállalták, hogy egy hónapon át itt lesznek. A Pelikán sétány Polgárok Háza előtti vonalán állítjuk fel a bódékat. Emellett lesz majd betlehem is, illetve egy kisebb színpad a gloriett alatt. Aki a zenés programokra szeretne kilátogatni, annak érdemes szombaton 17-20 óra között jönni – tette hozzá Csőzik László.

Mint mondta, ez alacsony költségvetésből szerveződik, sikerült nagyon kis pénzből megvalósítani az adventi programsorozatot. 

– A művelődési központ maradványösszegéből lehetett erre fordítani, illetve a korcsolyapálya is egy nyomott díjjal tud majd működni. Mi igyekeztünk a rendelkezésre álló kis összegből minél jobb programokat biztosítani. Nagyon szeretném, ha ez a tér megtelne élettel, karácsonyi hangulatot árasztana magából. Az a cél, hogy ebben a fantasztikus időszakban itt legyen egy olyan program, ami biztos pont, ahová minden nap el lehet jönni. 
 – zárta szavait a polgármester.

Az adventi programok részleteiről és a fellépőkről hamarosan részleteket is közzéteszünk.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email