22_03_29_erdmost_nincskep

Akrobatikus torna: a kisebbek itthon, a nagyobbak külföldön szerepeltek

22_03_29_erdmost_nincskep

Akrobatikus torna: a kisebbek itthon, a nagyobbak külföldön szerepeltek

Az Érdi Torna Club öt egysége vett részt az év utolsó pontszerző versenyén, a gödöllői Grassalkovich Kupán, amelyet megelőzően további öt érdi egység pedig Prágában, egy nemzetközi viadalon mérette meg magát.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az utolsó pontszerzőn való indulást sérülések és betegségek hátráltatták, illetve több érdi egység már korábban kiharcolta az országos döntőn való részvétel jogát, így az ÉTC ezúttal csak öt egységet indított a kisebb korosztályokban.

– Sajnos elég kevesen tudtunk elindulni: összesen öt egység a tizenegyből, mert elég sok minden közbejött, de az az öt egység nagyon szépen szerepelt, két aranyérmet, egy negyedik, egy ötödik és egy hatodik helyet értek el – számolt be Baloghné Papp Ildikó, az ÉTC akrobatikus torna szakosztályának vezetője.

A gödöllői eseményen az érdi vegyespárosok kitettek magukért: Károly Dominik és Jedzinák Bernadett kettőse az újoncoknál, Verbinyecz Dániel és Szloszjár Ajsa duója pedig a gyermek korosztályban lett aranyérmes. Mellettük az újonc párosok között Bednarik Léna és Csákány-Csáfordi Zoé negyedikként, a gyermek párosoknál Németh Sára és Pohly Korina ötödik helyen, a youth párosoknál pedig Krausz Kitti és Gerzanics Csenge a hatodik helyen végzett.

Az év pontszerzőin elért eredmények alapján az ÉTC tizenegy egysége közül kilenc lesz ott a november 30-án, a Központi Tornacsarnokban rendezendő döntőn, hiszen Balogh Dorka és Veres Vica párosa két nemzetközi verseny mellett csak egy pontszerzőn vett részt, míg a Pelczel-Nagy Eszter, Svigruha Lili, Mezei Boglárka youth hármasából utóbbinak az iskolai testnevelésórán eltört a lába, így ők nem tudnak rajthoz állni a finálén.

Az érdiek a gödöllői viadalt megelőzően a nemzetközi színtéren is megmutatták magukat, hiszen a tavalyihoz hasonlóan idén is elutaztak egy prágai versenyre, ahol ugyancsak öt egység indult. Közülük a legidősebb korosztályban, a 13-19-ben érdekelt Ivanics Rozina, Monostory Anna, Biksi Borbála hármas negyedik helyen, youth hármasban Renglovics Anna, Bikkes Eszter és Dávid Fruzsina, valamint a youth párosoknál Balogh Máté és Töpler Natasa ötödikként végzett.

A gödöllői mellett egyedüli érdi egységként Prágában is induló Krausz Kitti–Gerzanics Csenge páros a tizenharmadik helyet szerezte meg, míg Balogh Dorka és Veres Vica harmadik közös versenyén a tizenhatodik helyen zárt.

– Szép gyakorlatokat mutattak be, nagyon nagy volt a mezőny, a youth korosztályban a párosok pedig össze vannak vonva, így összesen 31 induló volt – húzta alá a verseny erősségét az ÉTC szakosztályvezetője.

Eredmények, Grassalkovich Kupa
újonc páros:
Bednarik Léna–Csákány-Csáfordi Zoé 4. hely
újonc vegyespáros: Károly Dominik–Jedzinák Bernadett 1.
gyermek páros: Németh Sára–Pohly Korina 5.
gyermek vegyespáros: Verbinyecz Dániel–Szloszjár Ajsa 1.
youth páros: Krausz Kitti–Gerzanics Csenge 6.

Prága, Nemzetközi verseny
youth páros:
Balogh Máté–Töpler Natasa 5., Krausz Kitti–Gerzanics Csenge 13., Balogh Dorka–Veres Vica 16.
youth hármas: Renglovics Anna–Bikkes Eszter–Dávid Fruzsina 5.
13-19 hármas: Ivanics Rozina–Monostory Anna–Biksi Borbála 4.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email