22_03_29_erdmost_nincskep

Mesterségek és érzékenyítés a Kőrösiben

22_03_29_erdmost_nincskep

Mesterségek és érzékenyítés a Kőrösiben

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Mesterségek Utcája pályaorientációs napot a Kőrösiben. Az alsó tagozatosoknak ezúttal érzékenyítő előadásokat tartottak, az ötödik-hatodikosok ismét érdi vállalkozók munkájába tekinthettek be, míg a hetedik-nyolcadikosok középiskolákat ismerhettek meg.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Mesterségek Utcája pályaorientációs nap rendkívül népszerű a Kőrösis diákok és szüleik körében is, ilyenkor lehetőség nyílik átgondolni, milyen irányban szeretnének továbbtanulni a gyerekek. Idén újdonságokkal is készültek mind az alsósok, mind a felsősök számára.

– Idén egy érzékenyítő programot szerveztünk a mai napra az alsósoknak, amire olyan embereket hívtunk, hogy meséljenek az életükről, akik egy kicsit másképp élnek. Vagy azért, mert elveszítették egyik végtagjukat, vagy a látásuk sérült. Azt szerettük volna bemutatni, hogy hogyan élik meg a mindennapjaikat, nekünk mi a feladatunk, hogy segíthetünk ezeken az embereken. Az a fontos, hogy megértsék a gyerek, hogy ezek az emberek nem betegek, csak egy kicsit másképp élnek – mondta el lapunknak Erdei Erzsébet, az egyik alsós munkaközösségi vezetője, aki azt is hozzátette, hogy már ezt megelőzően felkészítették a kisdiákokat, mi vár ma rájuk és rendkívül nagy érdeklődést mutattak a témában.

A Fogyatékkal Élők Világnapja, a másság elfogadása alkalmából a tavaly augusztusban súlyos autóbalesetet szenvedő asszisztens-edző, Csintalan Csaba is tartott előadást a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. Csinya a 3. és 4. évfolyamos tanulóknak mesélt a balesetet követő rehabilitációról, az azóta eltelt időszak nehézségeiről, így arról is, hogy újra meg kellett tanulnia járni. Emellett megosztotta, közvetlen környezetében élők hogyan kezelik a helyzetet, s szót ejtett arról is, mennyi segítséget kapott az elmúlt bő egy évben. Az előadás után a gyermekek nagy érdeklődést mutattak, számos kérdéssel „bombázták” Csinyát, aki a válaszadás után mankóit is a gyermekek rendelkezésére bocsájtotta, akik így még inkább betekintést nyerhettek egy fogyatékkal élő mindennapjaiba is.

A pályaorientációs nap célja, hogy minél több mesterséggel megismerkedhessenek a gyerekek és így még több lehetőség nyílik számukra a döntésre, mik is legyenek, ha nagyok lesznek.

– Az ötödikes, hatodikos tanulóink a város számos pontján olyan mesterségeket ismernek meg a mai nap folyamán, ami felkeltheti érdeklődésüket a pályaválasztásban. Cukrászdák áruházak, ügyvédi irodák munkáját nézhetik meg, megtapasztalhatják, hogy működnek ezeken a helyeken a munkák – emeli ki Rápli Györgyi, intézményvezető-helyettes, aki hozzáteszi, hogy a hetedikes, nyolcadikos tanulóknak idén is középfokú intézményeket hívtak bemutatkozni.

– Ez egyrészt a tanulóinknak is jó, hogy személyesen is megismerhessék azokat a középfokú intézményeket, amelyek közül választani tudnak, másrészt az iskoláknak is nagyon jó, hogy bemutathassák intézményüket.Évről évre egy tanteremnyi szülő is eljön erre a pályaválasztási napra, nekik is lehetőségük van kérdezni az iskolák képviselőitől. Vannak, akik elbizonytalanodnak ilyenkor, de vannak olyan tanulóink is, akiket ez a találkozási lehetőség megerősít a középiskolaválasztásban – hangsúlyozta Rápli Györgyi.

Az intézményvezető-helyettes elmondta, hogy idén új iskolát is meghívtak, akikkel korábban még nem találkozhattak a diákok. Híradástechnikai, informatikai iskolák, gimnáziumok, szakképzési centrumok is jöttek, ez kitágítja a gyerekek és szülők számára a választási lehetőségeket.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email