Aknay János, Balogh László, Bereznay Péter, Erdős János, Kéri Mihály, Matzon Ákos, Pataki Ferenc, Serényi H. Zsigmond, Székács Zoltán és az idén tragikus körülmények között elhunyt Sz. Varga Ágnes műveiből álló tárlatot Sinkó István művészeti író, festőművész nyitotta meg.
A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége az egyik legrégebben, immár hetven esztendeje folyamatosan működő képzőművészeti szervezet – tudtuk meg Dréher Jánostól –, amely a három legnagyobb közé tartozik, hiszen a művészeti ágak széles körét tömöríti 19 szakosztályban, melyek közül csak a festőké négyszáz tagot számlál. Erre a tárlatra, amelynek koncepcióját Kéri Mihállyal közösen dolgozták ki, egyrészt olyan alkotókat hívtak, akik például a művésztelepen keresztül kapcsolódnak Érdhez, illetve melléjük olyanokat, akik még nem állítottak ki a városban. Minden művésztől három képet vártak, hogy azokon keresztül mutassák meg, hogyan kapcsolódnak a konstruktivizmus körébe sorolható irányzatokhoz.
A különbözőségeiben is szemmel léthatóan egységes tárlattá összeállt anyagról Sinkó István művészeti író, festőművész szólt megnyitójában visszanyúlva Paul Valery francia költő 1934-ben született megfogalmazásáig, amelynek érvényessége valójában napjainkra teljesedett ki: „az utóbbi húsz évben sem az anyag, sem a tér, sem az idő nem az már, ami régen volt. Számolnunk kell azzal, hogy a jelentős újítások megváltoztatják a művészetek technikáit, hatnak az alkotói folyamatra, oly mértékben, hogy talán meghatározhatják azt, hogy mit tartunk majd a jövőben művészetnek”. A jóslat mára valósággá vált, állapíthatta meg Sinkó István megerősítve, hogy eszköz- és gondolatrobbanás ment végbe korunk művészeti életében, ami gyökerestől forgatott ki mindent, amit addig a művészetről gondoltunk.
De ennek a stiláris robbanásnak van egy állandója, egy meghatározó iránya – véli a méltató –, nevezetesen az absztrakt konstruktivizmus, aminek köze van a reneszánsz kora óta uralkodó képszerkezethez, a XX. századi technicizmushoz és a geometriához, legyen az matematikai vagy szakrális. Ez a hármasság determinálja a XX. század elején felbukkanó, majd az évtizedek alatt magát kiforrni képes stílust. Képződmények, művészi képalkotó felületek, formák, rendszerek és ezek egymásnak feszülése – ez a geometrikus és absztrakt vonulat folyamatos megújulásának titka.
– Ennek a szerteágazó stílusnak a képviselői állítanak most ki itt Érden – mondta Sinkó István –, akiknek láhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgásai a geometria, a forma, a faktúra, a szerkezet egymásra hatásáról, szétbomlásáról és újra rendeződéséről szólnak: Aknay János városvíziói, szentendrei házfalai fölé- és alárendelt formák rendszerében jelennek meg, Balogh László játékos formái az egymás mellé rendezett oszlopok hatását keltik, Bereznay Péter mintha a kubizmusban gyökerező szuprematizmusnak hódolva készítette volna képeit, Erdős János geometriája a természeti jelenségek, viharos villámok konstruktív elemekké szelídítését jelentik, Kéri Mihály megszokott pengeéles formáit szövegmontázsokká torzított dokumentumokkal oldja, Matzon Ákos a síkból a térbe lépve sajátos effekteket hoz létre, Pataki Ferenc a konstruktív felületek felbontását, a színeknek a képfelületen zajló harcát mutatja meg fegyelmezett formarendben, Serényi H. Zsigmond a fehér felületek és vonalak bűvkörében hoz létre finom szerkezeteket, Székács Zoltán líraian archaikus múltidéző képei a konstruktivizmus és a klasszikus falfestészet találkozásai Sz. Varga Ágnes fekete falakat, ajtónyílásokat asszociáló, azokból valami túlvilági színes világba nyíló réseket alkot meg drámai hatással.
Mindez – foglalta össze mondandóját a szakember – nem mást jelent, nem mást mutat több irányból megvilágítva, mint a szerkezet minden logikai és érzelmi irányba kiterjeszthető szabadságát – azaz a konstruktivizmus bátorságát.
