22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: esélyes a továbbjutásra az ÉRD

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: esélyes a továbbjutásra az ÉRD

Schatzl Natalie, az ÉRD női kézilabda csapatának 19 éves balszélsője volt a Digi Sport napindító műsorának, a Reggeli Startnak a vendége.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A korosztályos válogatott szélső a 2018/2019-es idény előtt érkezett Szabó Edina együtteséhez. Schatzl a beszélgetésben szót ejtett testvérével, a korábbi érdi, jelenleg a Ferencvárost erősítő Schatzl Nadinenal való kapcsolatáról, az egymás elleni mérkőzésekről. Schatzl Natalie beszélt továbbá arról is, milyen volt az első éve az ÉRD-nél és a felnőtt NB I-ben, míg az új szezonnal kapcsolatban megjegyezte: jól indult számára.

Az ÉRD balszélsője kérdésre elmondta, kisgyermekként az ETO-nak szurkolt, ám amikor az FTC származási helyén, Mohácson járt, akkor is megtelt a helyi sportcsarnok.
Az idei évvel kapcsolatban megjegyezte: a Siófok elleni győzelem során játszott a csapat legjobban, emellett felelevenítette a tavalyi világbajnoki ezüstérem és a nyári Európa-bajnoki cím megszerzését is a korosztályos válogatottal. Ezzel kapcsolatban szóba került, hogy a junior korosztályból már többen is eljutottak a felnőtt válogatottba, s neki is ez a célja.

Schatzl Natalie az ÉRD szereplésével kapcsolatban pedig elmondta, mekkora előnyre lenne szükség az EHF-Kupa harmadik selejtezőkörében rendezett Kuban Krasznodar elleni párharc első meccsén, melyet november 10-én, 15 órától rendeznek az ÉRD Arénában. A balszélső végezetül beszélt arról is, az idei évben a bajnoki dobogó megszerzése nehezebb, mint a nemzetközi mezőnyben való menetelés.

A teljes videó ide kattintva nézhető meg!

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email