Egy ilyen ember, Elek István portréját rajzolta meg Piotr Kruza és Zajti Ferenc filmje, amelyet az Érdi Lengyel–Magyar Kulturális Egyesület estjén vetítettek le a városi könyvtárban.
A történet, ami fordulatot hozott Elek István életébe, 1944 augusztusában kezdődött Varsóban, amikor a Honi Hadsereg felkelést robbantott ki a német megszállok ellen, amikor a szovjet csapatok megközelítették a fővárost. A cél az volt, hogy még az oroszok előtt felszabadítsák a várost és megerősítsék a lengyel függetlenséget a háború végéig működő Lengyel Földalatti Állam kormányának hatalomra juttatásával. A fegyveres felkelés azonban kudarcot vallott, a szovjet csapatok elérték ugyan a Visztulát, a fővárostól 30 kilométerre azonban megálltak, és tétlenül szemlélték a városban folyó harcokat.
Voltak egységek, amelyek a másik oldalon és más okból nem avatkoztak be a küzdelembe. A német szövetségben a keleti fronton harcoló magyar alakulatok egy része is Varsó irányába vonult vissza. A németek a lengyel fővárost elszigetelő gyűrűbe be akarták vonni ezeket a csapatokat is, a magyarok azonban ennek nem tettek eleget. Arra hivatkoztak, hogy Magyarország nincs hadiállapotban Lengyelországgal. A honvédek átengedték a menekülő felkelőket, sőt orvosi ellátást is nyújtottak a sebesülteknek, s nemcsak, hogy nem voltak hajlandók fegyvert használni a lengyelek ellen, de az általuk ellenőrzött szakaszon át akadálytalanul áramlott az utánpótlás a felkelőknek, egyes esetekben a lengyelek fegyvert, ruhát és élelmiszert is szerezhettek a honvédektől.
Elek Istvánt huszárként szolgált és társaihoz hasonlóan a lengyeleknek segített – derült ki a filmből, azaz a valójában egy videóra rögzített monológból, amiben az egykori katona 97 évesen emlékszik vissza az eseményekre –, személyesen több lengyelt mentett meg saját élete kockáztatásával. A magyar katonák összesen több mint félezer lengyel civilt és sebesült harcost mentettek meg. A humánus huszár a háború után akár haza is térhetett volna, de itt lép közbe sors, aminek szándékai olykor kifürkészhetetlenek, nem tudni, mit miért mér ki az emberre. A lenyeleket mentő magyar katona így vagy úgy de Lengyelországban maradt, s hosszú évtizedeken át dolgozott a lengyel–magyar kapcsolatokért.
Gdanskba került, a porig bombázott kikötővárosban kertépítőként komoly feladatok adódtak számára, az óvárost fényképek alapján állították helyre, mondhatni eredeti szépségében. Elek István mérnökként kiemelkedő szerepet vállalt a város új szerkezetének kidolgozásában, egyebek között a gdanski állatkertet is az ő tervei szerint alakították ki. De fáradhatatlanul szervezte a magyar kulturális életet is, 1956-ban pedig az ő közreműködésével juttatták el Magyarországra a lengyelek által gyűjtött segélycsomagokat.
Munkáját és a varsói felkelésben vállalt szerepét a legmagasabb lengyel kitüntetéssel, a Lengyelország Újjászületése Érdemrenddel ismerték el. Elek István 2018-ban, 101 éves korában hunyt el.
