22_03_29_erdmost_nincskep

Ismét Kós Károly nyomában

22_03_29_erdmost_nincskep

Ismét Kós Károly nyomában

Bánffyhunyadi és érdi középiskolások eredtek a nagy polihisztor nyomába, persze csak képletesen: a fővárosban keresték fel azokat az épületeket, amelyek Kós Károly keze nyomát őrzik. Most az erdélyi iskolások utaztak hozzánk, tavasszal az érdi diákok látogatnak majd el Kalotaszegre.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Érden, illetve Budapesten töltöttek pár napot a Bánffyhunyadi Octavian Goga Elméleti Líceum végzős diákjai, a Határtalanul program keretében, a Kós szakképző iskola vendégeként. Állatkerti látogatás, a Wekerle-telep, fővárosi esti séta, múzeumok, valamint a Parlament és a Budai Vár megtekintése, rendhagyó tanóra és koszorúzás szerepelt a programban, amely lehetőséget nyújtott arra is, hogy az érdi és az erdélyi diákok jobban megismerjék egymást.

Kedden délután a Magyar Földrajzi Múzeumba látogattak el a fiatalok, és egy rendhagyó tanóra vendégei voltak a Kós iskolában – ennek témája a névadó élete és munkássága volt. 

Mint a vendéglátó diákoktól megtudtuk, a bánffyhunyadi iskolások Budapesten szálltak meg, de az érdi gyerekek a fővárosi programokra is elkísérték a vendégeket.

Az erdélyi diákoknak ez volt a második látogatása, míg az érdiek egyszer jártak Bánffyhunyadon, és tavasszal újra mennek.

– Reméljük, tartós kapcsolat alakul ki a két iskola között. Ha az érdiek jönnek majd hozzánk, mi is megmutatjuk nekik néphagyományainkat, jellegzetes épületeinket, Kós Károly nyomában járva. Készítünk majd egy közös naptárat is – mondta tudósítónknak Okos-Rigó Hajnal, a líceum tanára.

– Jó kapcsolat kezd kialakulni köztünk és az érdi diákok között, jó lenne ezt megtartani. A Határtalanul programnak az a lényege, hogy ők is viszonozzák a látogatást – tette hozzá Berde Áron, a líceum egyik tanulója, aki legjobban a kedd esti budapesti sétát várta; a szabadprogram, a város esti életével való ismerkedés nagyon vonzó volt számára.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email