22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: plusz két nap a válogatottal

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: plusz két nap a válogatottal

Az NB I-es csapatok hozzájárulásának köszönhetően két extra napot tölthet együtt a magyar női kézilabda-válogatott, amely a november végén, Japánban rendezendő világbajnokság előtt utoljára találkozik.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

24 játékost hívott meg Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a mieink október 21-i és 22-i válogatott összetartására. A világbajnokság előtt minden időre szükség van a felkészüléshez, emiatt az NB I-es klubok hozzájárultak a plusz két válogatott naphoz.

Kim Rasmussen ugyan több játékost hívott be, mint a legutóbbi, Európa-bajnoki selejtezők alkalmával, ám a keret főként az akkori tagokra épül.

– Folytatjuk a munkát, ami ebben a rövid időszakban kizárólag taktikai lesz, és differenciált munkát fognak végezni a játékosok, hiszen lesznek, akik vasárnap még európai kupamérkőzésen lépnek pályára, nekünk pedig az is lényeges, hogy a játékosok megfelelő, sőt jó állapotban térjenek majd vissza klubjaikba az összetartás végén. Számos fiatal kap lehetőséget ezúttal is, hiszen a válogatott ajtaja nyitott, a kor nem számít, ám természetesen fontos kritériumoknak kell megfelelniük a kerettagoknak: számít a pillanatnyi forma, a megfelelő hozzáállás, a klubokban megkapott elegendő játéklehetőség, fizikailag pedig mind a gyors játékra, mind a sorozatterhelésre készen kell állniuk azoknak, akik velünk vannak, hiszen a világbajnokság első hét napja alatt öt mérkőzést játszunk majd. Aki például két meccset bírna csak, az sajnos nem tud a válogatott hasznára válni. Helyet kaptak a keretben olyan kézilabdázók is, akik lehet, hogy már most, de lehet, hogy fél, egy, esetleg két év múlva tudnak beépülni, ugyanakkor lényeges, hogy megismerjék a taktikánkat, a rendszerünket, a légkört és a nemzeti csapatnál folyó munkát – olvasható Kim Rasmussen nyilatkozata a Magyar Kézilabda Szövetség honlapján.

Az ÉRD csapatából Janurik Kinga, Kiss Nikoletta, Tóth Gabriella és Szabó Laura kapott meghívást a nemzeti csapat októberi összetartására.

A magyar női válogatott kerete, 2019. október 21-22., Telki:
Kapusok:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK KINGA (ÉRD), Kiss Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (Győr), Kovács Anett (EUbility Group Békéscsabai ENKSE), Lukács Viktória (FTC)
Jobbátlövők: Hámori Konszuéla (Váci NKSE), KISS NIKOLETTA (ÉRD), Klujber Katrin (FTC), Tomori Zsuzsanna (Siófok KC)
Irányítók: Kovacsics Anikó (FTC), Kuczora Csenge (Vác), Lakatos Rita (Vác), TÓTH GABRIELLA (ÉRD)
Beállók: SZABÓ LAURA (ÉRD), Pásztor Noémi (FTC), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler), Bordás Réka (DVSC)
Balátlövők: Háfra Noémi (FTC), Debreczeni-Klivinyi Kinga (FTC), Kopecz Barbara (Békéscsaba), Vámos Petra (DVSC)
Balszélsők: Márton Gréta (FTC), Schatzl Nadine (FTC)
Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
Edző: Siti Bea
Kapusedző: Bakos István

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email