A Múzeumok Őszi Fesztiváljához csatlakozó rendezvény családi nappal indult: az élőláncot követően játékos programokkal várták a kisebbeket a tetőtérben, az Érdi Csillagászati Klub részvételével.
– A téma apropóját az adta, hogy idén van a Hell–Sajnovics expedíció 250-edik évfordulója – mondta lapunknak Leviczki Anita geográfus, a múzeum munkatársa, hozzátéve: az élőlánc hossza ötmilliárdszor kisebb volt, mint a Nap és a Föld távolsága.
– Nemcsak azt szerettük volna jelképezni, hogy mekkora távolságról van szó, hanem azt is, hogy ezeket a távolságokat az ember le tudja győzni. Küldünk szondákat a naprendszer túlsó felébe, a Naphoz, a Mars folyamatos felfedezés alatt áll. Idén van a holdraszállás ötvenedik évfordulója is – tette hozzá Leviczky Anita, hangsúlyozva: elméleti síkon és a technikát tekintve is egyre többet tudunk elérni.
A játékos programok során a gyerekek megnézhették, kipróbálhatták a távcsöveket, forgathattak holdgömböt, többet tudhattak meg a Hold fázisairól, a bolygók sorrendjéről, mindezt jópofa játékok keretében. Egy vastag kesztyűbe bújtatva a kezüket, kipróbálhatták, hogyan vesznek mintát az űrhajósok, és az ügyességi feladatok sem maradtak el. Aki minden állomást végigjárt, ajándékot kapott.
Kerényi Lilla a kicsiket és a nagyokat csillagmesékkel várta, délután négy órától pedig a nagyobb diákokat és a felnőtteket megcélzó előadások következtek.
Vizi Péter csillagász arról beszélt, hogy mit is kutat, mit fedezhet fel egy amatőr csillagász. Bartha Lajos csillagásztörténész a Hell–Sajnovics expedíciót elevenítette fel, Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára a Hold meghódításáról tartott vetített képes előadást, végezetül Nyerges Gyula az univerzum megméréséről beszélt. A program Szőke Balázs dokumentumfilmjének bemutatásával, a Csillagnézőkkel zárult, bemutatva az amatőr csillagászat mai életét.
***
Hell Miksa és Sajnovics János jezsuita szerzetesek expedíciója
1768-ban VII. Keresztély dán király Mária Teréziának írt, hogy csillagászokat szeretne az Északi-sarkhoz küldeni, hogy megfigyeljék a Vénusz Nap előtti elvonulását. Hell 1755 októberében a bécsi udvari csillagda igazgatója lett, így az expedícióra Mária Terézia őt jelölte ki. Az 1769-es Vénusz-átvonulás az éjszakai órákban volt. Európában a jelenséget csak az északi sarkkörön túl láthatták, ott, ahol nyáron a Nap még éjszaka sem nyugszik le. Ezért esett a választás a lappföldi Vardö szigetére. Az expedícióra kijelölt Hell Miksa jezsuita szerzetes a kiváló csillagászt, Sajnovicsot választotta maga mellé. 1768. október 11-én érkezett a két tudós Norvégia északi csücskére, Vardö szigetére, ahol Sajnovics és Hell a vizsgálatokra alkalmas, ideiglenes obszervatóriumot épített. Mivel 1768. november 19-től 1769. január 20-ig nem fénylett a Nap, a házikót fáklyák világánál építették meg. Az észlelőállomáson pontos ingaóra, két napóra és három távcső szolgálta a tudományos megfigyeléseket.1769. január 19-től öt napon át világosságban folytatták tudományos munkájukat. Hell naponta feljegyezte a hőmérsékletet és a légnyomást. Megfigyelték a sugártörés erejét a 70. szélességi foknál. Feljegyzéseikben 70, addig nem ismert csillag szerepel.
A vardői expedíció célja a csillagászati egység meghatározása volt. A csillagászati egység a földpályafél nagytengelyének hossza (149 597 870 km), az egyszerűség kedvéért gyakran tekintik a Föld-Nap távolságnak.
Hell igen alaposan felkészült a nevezetes megfigyelésre. Június 3-án végre felvirradt a nap. Az ég még nem volt elég tiszta, a Nap mégis a világosabb tájt foglalta el, délről észak felé hajtott igen gyors mozgású felhőcskék szállingóztak, amelyek az északi oldalon nagyon hosszú felhőkben tömörültek össze. Hell igen megörült, hiszen „az égnek az a tája, amelyet a Nap foglalt el, tisztább lett, mert a felhők gyorsan észak felé mozogtak”, így akadály nélkül el tudta végezni megfigyeléseit. Ebből a szempontból igen szerencsések voltak a Föld más helyein tartózkodó megfigyelők is. A Vénusz elhagyta a Napot. Hell és Sajnovics arra törekedtek, pontosan megállapítsák, mikor érkezik a Vénusz a Nap korongja elé és mikor távozik onnan, amelyből megállapítható az átvonulás időtartama. Hell saját, Vardőben és mások Tahitiban, Kaliforniában és a Hudson-öböl partján végzett mérései alapján megállapította a Nap parallaxisszögét. Számítása szerint ez 8,794 ívmásodperc. A csillagászati egységre, vagyis a Nap-Föld közepes távolságra 151,2 millió km-t kapott. A mérések során elkövetett hiba csupán 1,3 százalékos (2 millió km) volt. E hibaszázalék Hell korában – de napjainkban is – nagyon jónak számít.
Sajnovics, aki kiváló nyelvész is volt, Vardőről távozva elkezdte feljegyezni a finnugor rokonsággal kapcsolatos következtetéseit. Feltételezését, miszerint a lapp és magyar nyelvek hasonlítanak egymásra, egy Karjalánból származó misszionárius beszéde erősítette meg. Koppenhágában megjelent könyvében (1770) a nyelvtani szerkezetek egyezését, a ragozási rendszerek és a toldalékok egyezését bizonyította. Sajnovics egybevetette a szavakat és az alaktani elemeket: képzőket, jeleket és ragokat. A világon először használta fel a szerkezeti elemeket a nyelvhasonlításban, s ezzel elévülhetetlen érdemeket szerzett. A mű vegyes fogadtatásban részesült. Míg Sajnovicsot a dánok több tudóskörben is taggá fogadták, voltak olyanok is, akik irtóztak a „Sajnovics-fertőzéstől. Sajnovics kutatásainak eredményeit félremagyarázták, azzal vádolták meg, hogy a nemzeti ősmúlt dicső hunjai helyett vézna, liliputi, ostoba, fókazsíron tengődő lappokat festett le.
A Magyar Tudományos Akadémia álláspontja szerint a magyar nyelv finnugor eredete a XVIII. század közepétől ténynek tekinthető. Ennek ellenére még ma is vannak olyanok, akik ezt cáfolják. Sajnovics egész expedíciósorozatot indított be. Nyomdokait többen is követték.
Forrás: A Vénusz-átvonulás és nyelvünk finnugor rokonsága – Hell Miksa és Sajnovics János expedíciójáról (Petz Erika, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, Románia)
