22_03_29_erdmost_nincskep

Az infrastruktúra fejlesztések programja

22_03_29_erdmost_nincskep

Az infrastruktúra fejlesztések programja

Az idei évben a közgyűlés elfogadta a Késő Géza Közmű-, és Közlekedésbiztonsági Programot, amely ütemezi a város útfejlesztési feladatait, de emellett számos más területen is fejlesztéseket indít el. A programról Simó Károly alpolgármesterrel beszélgettünk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

-Elfogadta a közgyűlés a Késő Géza programot. Miről szól pontosan ez a fejlesztési program?

-Az, hogy ezt a programot elfogadtuk, tulajdonképpen egy keretbe foglalása annak, amin eddig is dolgoztunk. A Késő Géza programnak három fő része van, nem csak útépítésről szól. Egyrészt tartalmazza a közúthálózat, másodsorban az ehhez kapcsolódó közműhálózat fejlesztését, harmadrészt a szintén ehhez kapcsolódó közösségi közlekedés és parkolás fejlesztését. Azért függ minden mindennel össze, mert sokszor azzal szembesültünk, hogy nem lehet csak az aszfaltot leteríteni, ha az adott úton a közművek rossz állapotban vannak és előbb cserélni kell őket. Más oldalról nézve hiába a szép aszfaltos út, ha például a gyalogos közlekedés biztonsága még nem tökéletes. Ezért ezeket egymás mellett kell tervezni és kivitelezni is.

-Miért Késő Géza nevét kapta ez a program?

-Ennek legalább három oka van: sokan az ő nevéhez kötik a fogalomkörös utcanévrendszer kidolgozását. Kevesen tudják, de ő volt az első, aki igazán nagy közműfejlesztési programban vett részt itt Érden, a város főmérnökeként az ivóvízhálózat kiépítésében vállalt komoly szerepet. Illetve a város arculatának alakításában is jelentős szerepe volt, hisz akkoriban a főmérnök szerepe a családi házak építésénél is jelentős volt. Ha várost építünk – márpedig Érdet építjük – akkor nem is találhattunk volna jobb nevet, mint aki valóban a város építésében évtizedeken keresztül részt vett. 

-Az eddigi munkát is keretbe foglalja a program, az útépítés terén mik lesznek a következő lépések?

-Az elmúlt 13 évben az útépítési program két ütemét hajtottuk végre, most következik a harmadik ütem. Az első útépítési ütem a szennyvízcsatornázási programban volt, ami az eddigi legnagyobb közműfejlesztést jelenti. Ehhez kapcsolódóan nagyon sok utca megépült, megújult 2017-ig. A második ütemben a főútvonalak megújításán volt a sor, a Modern Városok Program pénzügyi keretéből. Ilyen volt például a város keleti részén a Csaba utca, az Ürmös utca, a Diófa utca, a Cseresznyefa utca, az Eperfa utca, az Alsóerdősor utca, a Folyondár utcának egy része és a Szövő utca. A város nyugati részén megújult a Szent István út, a Tárnoki út, a Lőcsei út, a Szovátai út, a Sóskúti út. Ezt követően a csomópontok fejlesztésére szereztük meg a pénzt, a tervek elkészültek és a következő hetekben, hónapokban a munka el is indul. Ezen kívül az elmúlt 13 évben a lakóutcákra is fordítottunk városi forrásokat, képviselői keretből aszfaltoztunk nagyon sok utcát. Az idei évben 10-ről 20 millió forintra emeltük a választókerületi alapot, összesen tehát 200 millió forintot különítettünk el a költségvetésben erre. Viszont a most következő programhoz az eddigiekhez képest nagyságrendekkel nagyobb pénzre van szükség. Becsléseink szerint közel 60 milliárd forintra van szükségünk, de ebben már van közműcsere, csapadékvíz-elvezetés, illetve ivóvízvezeték-csere is. 

-Most következhetnek azok az utcák, ahol már szükség van a régi vezetékek cseréjére?

-Egyrészt, másrészt pedig azokra az utcákra kerülhet most sor, amelyek magasabban helyezkednek el. A csapadékvíz-elvezetést tekintve a kritikus pontokon néhányszor már sikerült beavatkozni, de ez a program nagyjából az egyharmadánál tart most. A csapadékvíz-elvezetést nem lehet a dombtetőn kezdeni, az alsóbb szinteken kell előbb dolgozni. 

-Hogyan lesznek ütemezve a munkák?

-A várost 12 részre osztottuk, hogy mindenhol egyszerre folyhasson az útépítési munka, és egy-egy területen belül, ahol egymást nem akadályozzák a munkálatok, ott lehessen dolgozni. Úgy kell építeni az utakat, hogy közben ne bénítsuk le teljesen a várost. 

-A program fontos része a forgalomszabályozás kidolgozása is. Erről mit lehet tudni?

-Az aszfaltozott úton gyorsabban lehet haladni, ilyenkor a lakók részéről mindig felmerül az igény a gyalogos közlekedés biztonságára. A várost nagyobb területekre osztva a forgalmi rendet egy-egy városrészben kell megvizsgálni. Ez nem politikai döntés, hanem szakemberek feladata. Az ő dolguk azt kidolgozni, hogy mindenhova biztonságosan el lehessen jutni, megfelelve minden szabálynak. Itt Érden már két területen tettünk egy próbát a forgalomcsillapított övezet tekintetében, ez az ún. lakó-pihenő övezet. Vannak újabb, innovatív megoldások, amikre három városrészben kértünk is ajánlatokat szakértő cégektől: ez azt jelenti, hogy egyirányúsítással és terelésekkel úgy alakítják a forgalmat, hogy ne lehessen hosszú szakaszokon felgyorsulni. Ilyen például a Szendrői utca környéke, ahol a Sóskúti útról kanyarodva mennek gyorsan az autósok, de ott van például a Szilfa utca és a Törökbálinti út környéke, ahol szintén lakó-pihenő övezet vizsgálatot csináltatunk. Illetve a Felsővölgyi útnál, ahol ugyan ki van téve a 30-as tábla, de túl gyorsan mennek. Meg kell tehát találni azokat a forgalomcsillapítási eszközöket, amivel a gyalogosok, kerékpárosok továbbra is biztonságosan tudnak közlekedni. A főútvonalakon a járdaépítésre is biztosított forrást a Közgyűlés, remélhetőleg minél előbb az építése is megkezdődik – például a Szovátai úton, az Ürmös utcán, a Diófa utcán, az Eperfa utcában. 

-A közösségi közlekedés és a parkolás a program harmadik lába. Új parkolóhelyek hol valósulhatnak meg?

-A városközpontban és környékén jelent leginkább gondot a parkolás. Erre szakmai javaslatok kellenek. Felmerült már a parkolóház építésének kérdése. Szakemberek segítségével fogjuk felülvizsgálni a teljes parkolórendszert és közösen olyan megoldásokat keresünk, hogy megfelelő beruházással több parkolóhelyet tudjunk biztosítani. 

-Zajvédőfalakról is van szó a programban. Hol van szükség még ezekre?

-Az M7-es autópályán már megvannak azok a kijelölt szakaszok, ahol szükség van még zajvédő falakra. Készült terv és engedély is van rá. Ezekre most már „csak” a pénzt kell megszerezni.

-A közösségi közlekedés kapcsán mit tartalmaz a Késő Géza program?

-Készült egy komplett terv, hogy bővíteni kell a helyi útvonalakat. A Modern Városok Programban a pénzügyi keretek adottak az újabb buszok beállítására, amikor ezek a buszok megvannak, akkor lehet ezt megoldani. Az egyik feladat a körjárat sűrítése, illetve az M7-es környékén a közösségi közlekedés megoldása, valamint az érdligeti területek kiszolgálása.

-Mikor kezdődnek a munkák?

-A program szakmai kidolgozása folyik, de a megvalósításhoz szükséges pénzügyi forrásokat a Kormány tudja biztosítani. Ha a pénz megvan, lehet indítani a megvalósítást. Bízom benne, hogy a városnak olyan vezetése lesz októbertől is, amely az elmúlt években már megmutatta, hogy nem a miniszterelnök ellen küzd, hanem szót ért a Kormánnyal és olyan szakmai javaslatokat tud letenni az asztalra, amelyek megkapják a pénzügyi és politikai támogatást. Eddig 100 milliárd forintot hozott ez az együttműködés Érdre, bízom benne, hogy az útépítési programra is el tudja hozni a szükséges pénzt. Ez mindannyiunk érdeke, akik itt élünk Érden!

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email