22_03_29_erdmost_nincskep

Tehetséges egyetemisták – különleges formációban

22_03_29_erdmost_nincskep

Tehetséges egyetemisták – különleges formációban

Az Érdi Jazz Fesztivál dupla koncertjei révén több élményt kínál a közönségnek, s több lehetőséget a fellépőknek, akik egyre szívesebben jönnek – jelentkeznek! – az érdi bemutatkozásra. Szombaton a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem két hallgatója léphetett színpadra zenekarukkal.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az alkalmi párost Nagy-Babos Rebeka és Rozbora Ádám alkotta, gitáron Cseh Péter, bőgőn Miskolczi Márk, dobon Mohai Szabolcs működött közre.

Nagy-Babos Rebeka nem készült zenésznek, szinte véletlenül került kapcsolatba a jazzel, ami szinte azonnal magával ragadta, elvarázsolta. Utóbbit ő maga is képes megtenni a közönséggel, pedig még csak másodéves az egyetemen, igaz már most is rendszeresen fellép – duóban a most is hallott Cseh Péter gitárossal –, szóval a tanulás mellett gyűjtögeti a színpadi tapasztalatokat is.

– Amikor meghívtak erre a szereplésre – mondja – még nem ismertük egymást Ádámmal, de amikor elkezdtünk beszélgetni, hamar megtaláltuk a közös hangot, könnyen összeállítottuk és összecsiszoltuk a repertoárt.

Tekintse meg a koncerten készült fotókat:

Rozbora Ádám már igazi mestere a jazztrombitának, papírja is van róla, de még a tanári képzésben egy évig koptatja az iskolapadot. Az oktatást ugyanis fontosnak tartja, mint mondja az az élete, most is helyettesként dolgozik az érdi zeneiskolában, ahol – tárnoki lévén – maga is tanult. De segíti a Habilitációs Központ munkáját is. Örömmel lépett fel most Érden, mert ahogy visszaemlékszik, ez eddig egyszer, tízéves korában fordult elő. Természetesen ő is él minden zenélési lehetőséggel, szólista egy big bandben, de szeretné minél több formációban kipróbálni magát, s azt sem tartja lehetetlennek, hogy a most itt, Érden látott és hallott felállásban is zenéljenek még együtt.

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email