erdi_jazz_fesztival_19

Ma rajtol el az V. Érdi Jazz Fesztivál

Öt év alatt a fesztivál olyannyira elismertté vált nemcsak a közönség, de a jazz zenei életben, hogy a ma élő magyar jazz zenészek színe-javát hallhatjuk és láthatjuk idén majd itt, Érden a Szepes Gyula Művelődési Központban és a múzeum kocsiszínjében - méghozzá teljesen ingyen.

Az Érdi Jazz Fesztivál már hagyománynak számít városunkban: a közönség és a zenei élet is ismeri és elismeri a programsorozatot. Irk Réka fesztiválmenedzser azt meséli, sokan keresik fel őket azzal, hogy szeretnének itt fellépni, és a legnagyobb nevek is első felkérésre mondanak igent, mert Érden számukra is izgalmas, különleges formációkban szerepelhetnek. 

Az Érdi Jazz Fesztivál a kezdetektől a harmóniára törekszik, azaz a kicsit nehezebben befogadható és épp ezért kisebb hallgatottságú free jazz helyett a jazz mainstreamebb irányát igyekszik eljuttatni a hallgatókhoz, illetve olyan fúziókat, mint a folk vagy az elektro jazz.

A fesztivál az Érdi Napok keretében, az önkormányzat támogatásával valósul meg, ezért minden eseménye ingyenesen látogatható, viszont Irk Réka arra hívja fel az érdeklődők figyelmét, hogy ne az utolsó percekben érkezzenek a koncertekre, mert gyorsan elfogyhatnak az ülőhelyek, olyan nagy érdeklődés mutatkozik minden egyes programra.

Ma az irodalom és a jazz találkozásának lehetünk szem- és fültanúi a Szepes Gyula Művelődési Központ Grecsó Krisztán és Balogh Kálmán cimbalomművész jóvoltából 19 órától. A fesztivál további programjait megtalálja portálunk programajánlói között, illetve az https://erdijazzfesztival.hu/ oldalon.

Az V. Érdi Jazz Fesztiválról és annak részletes programjáról Irk Réka fesztiválmenedzser adott interjút az Érd FM 101.3-nak. Az interjú itt is meghallgatható:


 

További cikkeink

További cikkeink

Három személyautó ütközött össze az M0-ás autóút 48-as kilométerénél, az M3-as felé vezető oldalon,
Pieronymus Kosch grafikusművész alkotásaiból nyílik kiállítás június 24-én, 18 órakor az Érdi Galériában.

Facebook

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest
Share on reddit
Reddit
Share on telegram
Telegram
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email