– Milyen volt Ebedli Zoltán névvel felnőni? Tudjuk, ez egy legendás név a magyar labdarúgás világában, de gondolom, ennek azért a pozitívumok mellett bőven akadnak árnyoldalai is.

– Őszintén, vagy szépítsem a dolgokat? – kérdez vissza az FTC örökös bajnoka, a kiváló válogatott középpályás (immár idősebb) Ebedli Zoltán fia, az Érdi VSE utánpótlás-vezetőjeként és az NB III-as csapat asszisztens-edzőjeként dolgozó 35 éves Ebedli Zoltán. – Budaörsön nőttem fel, húszéves koromig ott laktunk, apu ott kapott egy lakást az akkor még épülő lakótelepen. Nekem aránylag fiatalon elváltak a szüleim, édesapám hétéves koromig volt igazából része a napi szintű életünknek, utána viszonylag keveset találkoztunk. Furcsa volt, hiszen abban az időben apuék nagyon híresek voltak. Gazdagok nem voltunk, hiszen akkor a labdarúgók nem kerestek olyan jól, mint most. Ennek megfelelően átlagos polgári életet éltünk, de természetesen az óvodában és az iskolában is tudták, hogy ki vagyok, de semmilyen pozitív vagy negatív hatásra nem emlékszem a gyermekkoromról. Amikor elkezdtem focizni, akkor sok hozománya volt ennek, aminek utólag pozitív hatása volt rám, de a karrieremre nem biztos.

– Magad miatt kezdtél focizni, vagy valaki azért terelgetett erre?

– Ez sohasem volt kérdés, ugyanúgy, ahogy a fiamnál sem lesz az, úgy nálam sem. Nem volt választás, fel sem merült, hogy mást sportoljak.

– Milyen volt ekkor a családi háttér? Édesapád Svédországban és Ausztriában játszott, amikor te még óvodás voltál.

– Nagyon sokat utaztak, emiatt nem úgy éltünk, mint egy mai klasszikus család –például, mint ahogyan én élek most a családommal –, hanem ritkán láttuk. Amikor kicsi voltam, akkor válogatott is volt, a Fradival is sok túrán vettek részt, aztán kint volt Svédországban. Amikor pedig elváltak, akkor Ausztriában vezetett le, emiatt a kapcsolatunk nem volt napi szintű.

– 1983. decemberében születtél, édesapád pedig ’84 nyarán az ősi rivális Újpesti Dózsához igazolt. Ha úgy nézzük, abba a családba születtél bele. Felmerült valaha, hogy a liláknak szurkolj?

– Nem. Sőt, igazából a lila szín fel sem merült soha, olyannyira, hogy már a gyermekeim is megszokták, hogy nem járunk lila ruhában. Akkor az egy csúnya elválás volt édesapámnak a Fraditól és ez nem is maradt téma a családban.

– Jelenleg milyen a kapcsolatotok édesapáddal?

– Akkor lett igazán szoros a kapcsolatunk, amikor a Ferencváros utánpótláscsapatában játszottam, ő pedig az edzőm lett, ezért napi szinten sokat találkoztunk, amely által rendeződött is a viszonyunk. Nem voltam már fiatal, húszéves lehettem, azóta sokat beszélünk, együtt járunk meccsekre, én is sokat járok az FTC-hez utánpótlásmeccsekre, az öregfiúknál játszom is, ahol ő mindig kint van. Többnyire futballról beszélünk és meg is hallgahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg a tanácsait.

– Milyen edződ volt ő? Gondolom, hogy egy apának ilyenkor sokkal nagyobbak az elvárásai a saját fiával kapcsolatban.

– Ilyen szempontból apu más, mint a többiek. Egy akkori edzőm mondta – remélem, nem sértődik meg –, ha engem nem Ebedli Zoltánnak hívnának, akkor már rég játszanék a tartalékcsapatban.

– Említetted, hogy édesapáddal nem volt napi szintű a kapcsolatod. Akkor hogyan zajlottak a mindennapjaid fiatalon? Édesanyád mennyire szólt bele a sportolói karrieredbe, hogyan támogatta ezt?

– Abszolút nem szólt bele, akkor tudtam normális egyesületben játszani, amikor egyedül tudtam járni. Édesanyám sokat dolgozott, több munkahelyen kellett helyt állnia, hogy eltartson minket. Már tizenkét évesen bejártam Budapestre edzésre, Szoktuk is a feleségemmel emlegetni, hogy mi lenne a mai gyerekekkel az akkori világban. Reggel hatkor indultam otthonról a sportiskolába, onnan pedig edzésre, ahonnan este hat előtt nem értem haza. Tehát a mai viszonylatban nézve nagyon fiatalon kellett önállósulnom, mert édesanyám azt mondta, akkor futballozhatok, ha egyedül meg tudom oldani, mivel ő ebben nem tudott segíteni nekem.

– Édesapád néhány éve egy bulvárlapnak adott interjúban azt mondta, nem futottál be olyan karriert, mint ő. Ezt mennyire bánod, mert így is szép labdarúgó-pályafutásod volt.

– Ez egy érzékeny kérdés. Nehéz erre őszintén válaszolni, hogy mi lett volna, ha… Nem bánok semmit, sok mindent megtapasztaltam, mert voltam nagyon alul, de voltam és most is nagyon jó passzban vagyok a labdarúgás világában. De az sem titok, többször megfordult a fejemben, hogy abbahagyom, többek között akkor, mielőtt Érdre igazoltam. Mélyponton voltam, amikor eljöttem Budafokról, illetve amikor a Fraditól elküldtek, akkor is úgy voltam vele, hogy felhagyok a focival.

– Honnan jöttek ezek a gondolatok?

– Nagy kudarc ért akkor. Nem gondoltam, hogy fel tudom dolgozni, hogy elküldtek a FTC-től. Úgy gondoltam, nem jövök ki ebből jól, mert annyi negatív élményben volt részem. Utána Budaörsön sokáig nagyon jól éreztem magam, majd mikor Érdre kerültem, egy második családra leltem és ez hozott fel a karrierem szempontjából. Arról nem is beszélve, hogy itt kezdtem el edzői pályafutásomat is, tehát, ha nem igazolok akkor Érdre, lehet, hogy máshogy alakul az életem.

– A 2013/2014-es szezon előtt érkeztél az Érdi VSE-hez. Öt szezont húztál le a csapatnál játékosként. Milyen volt ez az időszak? Előtte nem voltál sok helyen ilyen hosszú ideig. Ennyire megtetszett a város és az egyesület?

– Akkor már itt is laktunk, ez volt az egyik indok. Limperger Zsolt akkor lett a csapat edzője, nem ismertem őt előtte, de a közeggel és a vezetőséggel is nagyon jól megértettem magam. Limpivel is a mai napig nagyon szeretek együtt dolgozni. A vezetőség bízott bennem, Limpivel ugyan voltak hullámvölgyek, de mindig örültem, ha a csapat körül lehettem.

– Eredményes öt év volt, megyei bajnoki címtől az NB III-as érmekig.

– Azóta nagy fejlődésen ment keresztül a klub. Amatőr egyesületből félprofi klubbá nőttük ki magunkat. Reméljük, ha elkezdődik a sportkomplexum kivitelezése, akkor kis lépésekkel mehetünk előre, amelyek által elérhetjük a vezetőség által meghatározott célokat.

– Ne feledjük az utolsó meccsedet: a 2017/2018-as szezon utolsó fordulójában, a Videoton FC II ellen 4–1-re megnyert mérkőzésen egy fejesgóllal állítottad be a végeredményt, emellett rövid idő alatt remek teljesítményt nyújtottál. Én mégis inkább azt éreztem, visszavonultattak.

– Arra a mérkőzésre nagyon szívesen emlékszem vissza. Az utolsó húsz percre álltam be, nagyon jól sikerült minden, a Vidi vevő is volt erre, nem gyakoroltak rám nagy nyomást a védők, de abban a szezonban már kevés lehetőséget kaptam. Én is éreztem – és ebben nem volt köztünk vita Limperger Zsolttal –, hogy ennek már vége és mást tartogat nekem a klub.

– Mennyire jött hirtelen a visszavonulásod utáni, utánpótlás-vezetői kinevezés, hiszen előtte nem dolgoztál sokat edzőként? Elég nagy falat lehetett eleinte.

– Nem, hogy eleinte, még most is nagy falat, sok feladattal jár felépíteni egy utánpótlást. Volt és van is mit behozni. Azok a célok felé, amiket kitűztünk jó úton járunk, de még nagyon sok teendő van.

– Családoddal együtt költöztél Érdre. Az egyesülethez hasonlóan dinamikusan fejlődő városról beszélünk. Hogy tetszik Érd?

– Amikor kiköltöztünk, nehezen szakadtam el Budaörstől, mert húszéves koromig ott laktam, szerettük is, ezért nem gondolkodtam más városban. Először édesanyámmal költöztünk ki, de utána feleségemmel beköltöztem Budapestre. Onnan jöttünk ki Érdre és el is felejtette velem Budaörsöt – ez szerintem mindent elmond arról, mennyire szeretem Érdet.

– Jó döntés családdal itt lakni?

– Abszolút. Minden igényt kielégít, családi házban lakunk, nagyon szimpatikus, ahogy fejlődik a város, az iskolák, óvodák is, azaz nyugodtan mondhahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, elégedettek lehetünk Érd infrastruktúrájával.

– Hogyan nevelitek a gyermekeket? Ha jól tudom, nagyon fontos számotokra a megfelelő oktatás is.

–Nagyobbik lányom, Elizabeta Kőrösibe jár, most kezdi a harmadik évet, az első kettőben kitűnő tanuló lett, tehát a tanulás jól megy. Kisebb lányom, Szofi az új felső-parkvárosi óvodába, az Erdőszélébe jár, amit nagyon szeretünk, az óvonénik is aranyosak, kisfiam, Zoltán pedig jövőre kezdi az ovit.

– Mennyire fogékonyak ők a sportra?

– A versenysport a lányoknál nem annyira jellemző, mindketten táncolnak, amit nagyon szeretnek, a mozgás megvan az életükben, Zolinak pedig meglátjuk, hogyan alakul az élete, de már most látszik, hogy fogékony a futballra. Szerintem még egy év és látogatni fogja az edzéseket.

– Mennyire lehet párhuzamot vonni az edzői pedagógia és az apai szerep között?

– Azokat a játékosokat, akikkel napi szintű kapcsolatban vagyok – mert még az U13-as csapatot is edzem –, saját gyermekeimnek tekintem. Semmivel sem különböztetem meg őket a saját gyermekeimtől, ugyanazok az elvárásaim is, nem szeretem például, ha káromkodnak.

– A saját gyermekeiteket milyen filozófia szerint nevelitek? Mennyire rövid vagy éppen hosszú az a bizonyos póráz?

– Semmiképp sem rövid. Feleségem sok időt tud velük tölteni, ez nagyon sokat számít. Próbálunk minél több programot szervezni, hogy tudják, milyen családban nevelkedni.

– Szabadidőtökben mit csináltok szívesen?

– Nagyon sokat járunk kirándulni, strandra is sokat megyünk, ha az időjárás engedi, illetve idén Horvátországban voltunk nyaralni. Minél több időd töltünk együtt, annál jobb.

– Otthonteremtés után számos feladattal, három gyermek mellett nem lehetnek egyszerűek a mindennapok.

– Csintalan Csaba sajnálatos balesete miatt január óta a felnőtt NB III-as csapat asszisztens-edzője is lettem. Napi munkám úgy néz ki, hogy a nagy csapathoz reggel megyek edzésre, segítek Limperger Zsoltnak, onnan dél körül hazaérek, néhány órát otthon vagyok, majd megyek vissza a pályára, hogy megtartsam a saját csapahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg edzését, illetve elvégezzem a különböző feladatokat, edzőkkel megbeszélem a munkát, tehát sok elfoglaltsággal jár, hiszen hétvégén ott vannak a meccsek is, a kisgyermekeknek tornákat kell szervezni.

– És otthon mik a feladatok?

– A feleségemet boldoggá tenni!

– Vele hogyan ismerkedtetek meg?

– Ez is a futballhoz köthető, mert az egyik akkori budaörsi csapattársam hívott el a szalagavatójára, az utána lévő bulin ismertem meg Mercit, aki a csapattársam osztálytársa volt. Jóba lettünk, másfél évig ismerkedtünk és csak utána jöttünk össze 2004-ben, azóta vagyunk együtt. Aztán 2007-ben egy barcelonai nyaralás alkalmával kértem meg a kezét.

– Milyen szabályok, filozófia mentén haladsz az életben?

– Szeretek mindent előre megtervezni akár a magánéletben, akár a munkámban. Semmiképp sem vagyok az a típus, aki nem tudja, mi fog történni holnap. A labdarúgás képzésével kapcsolatban a felnőtt csapat mintájára szeretném felépíteni az utánpótláscsapatok játékát.

– Hogyan jellemeznéd magadat?

– Ezt inkább a feleségemtől kellene megkérdezni. „Mindenképpen kitartó, céltudatos, fegyelmezett” – vág közbe Ebedli Mercédesz.

– Végezetül: mit kívánsz magatoknak a következő évekre?

– Számomra mindig is az egészség volt a legfontosabb, ezért, ha bármit kívánhatnék, természetesen az lenne az elsődleges, hogy az egész családom egészséges legyen.