22_03_29_erdmost_nincskep

Összefogtak az erőszak ellen

22_03_29_erdmost_nincskep

Összefogtak az erőszak ellen

Vasárnap délután országszerte 27 helyszínen, így Érden is csendes, autós demonstrációt tartottak állatvédő szervezetek és állatbarátok, hogy felhívják a hatóságok és jogalkotók figyelmét az állatkínzásokra és a visszatartó szankciók hiányára.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Egyáltalán nem sajnálom” – ezt bírta mondani az a balotaszállási asszony a kutyájáról, aki augusztus elején „büntetésből” az autója után húzta az állatot, majd eltemette. Ez volt az utolsó csepp az állatkínzások között, az állatvédő szervezetek ( közel 170) összefogtak, és országos akciót hirdettek az állatkínzások ellen. Érden és környékén a Sirius Alapítvány, a Monty Angyalai Érdi Állatmentés, a Százhalombattai Állatvédők Köre, a Vagabondog Állatvédő Egyesület, a Rottweiler Fajtamentés, az Etyeki Állatvédők Egyesülete és az Érdi Civil Állatmentők csatlakozott a vasárnap délutáni demonstrációhoz.

Körülbelül 75 autó indult el egymás után a Szepes Gyula Művelődési Központtól vasárnap délután, hogy aztán ugyanide visszaérkezve, mécseseket gyújtva, egy perces néma csenddel emlékezzenek meg az állatkínzások áldozatairól.  

– Felháborító, hogy vannak, akik nemcsak, hogy tudatlanságból, hanem készakarva ártanak az állataiknak vagy kínozzák halálra őket. Egy részüket biztosan elrettentené az, ha komolyabb büntetést kapnának, de a nevelést is meg kellene változtatni, hogy már gyermekkortól benne legyen az emberek hozzáállásában a felelős állattartás – mondta el kérdésemre az egyik résztvevő, Tamás, aki saját bevallása szerint nagy állatbarát, és kutya, macska, tengerimalac boldog gazdija.

A demonstráción Veres Csaba, a Százhalombattai Állatvédők Köre az országos rendezvény petícióját felolvasva kiemelte: „A hatóság jogkövető magatartásával, prevencióval, felvilágosítással és oktatással el lehet érni, hogy kevesebb állatkínzás legyen. Máshogy nem. A 2016-os tüntetés után törvénymódosítások tervezeteit adták át a civil állatvédők az Igazságügyi Minisztériumnak, de azóta ezekkel nem történt semmi sem, a rendszer alig változott valami. A jogszabályok, törvények és rendeletek alapvetően használhatók, de azzal van a gond, hogy a hatóságok nem tartják és nem tartatják be azokat. Nincs visszatartó erő, nincs szankció. Elég volt.” 

Böjtös Andrea, a Sirius Alapítvány elnöke hozzátette, hogy Érden nagyon jó tapasztalatuk van a hatósággal való együttműködésben, és az országos petíció általában nem az agglomerációs, hanem a Pesttől távolabbi településeken érezhető helyzetre vonatkozik. Megköszönte a rendőrség, a városvezetés és a művelődési központ támogatását és együttműködését, hogy létrehozhatták ezt a rendezvényt, de megköszönte annak a 160-170 állatvédő és állatszerető embernek is a részvételt, akik elmentek a megemlékezésre. 

„Meghaladta egy kicsit az elképzelésünket, főleg ebben a hőségben”, vallotta be a demonstráció után a kérdésemre a résztvevők számával kapcsolatban. „Ez jelent valamit, hogy ennyien összegyűltek”, tette hozzá. 

A demonstráció nem jöhetett volna létre az állatvédő szervezetek példaértékű összefogása nélkül, de most – a történtek hatására – ez is megvalósult. Az érdi rendezvény szervezőinek képviselői elmondták: „Lehetnek személyes ellentétek közöttünk, de együtt tudunk erősek lenni. Közös a célunk, mert azt szeretné mindegyikünk, hogy az állattartás jobban működjön Magyarországon. Most nagyon látszott az összetartás. Vannak, amit mindegyikünk máshogy csinál, de a bajban összetartunk, és most baj van.”

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email