Az utóbbi huszonhat esztendőben történelmet, magyar és német nyelvet tanított az ÉSZC Kós Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában. Hosszú érdi pályafutását azonban a Kőrösiben kezdte, majd rövid ideig a Bolyai diákjait is oktatta. Négy évtizedes lelkiismeretes munkájáért idén Érd Közneveléséért Díjjal tüntették ki. Vele beszélgettünk.

-Sok éve él városunkban, de ha jól tudom, nem tősgyökeres érdi?

-Valóban nem. Tárnokon születtem, ott jártam általános iskolába, majd az érdi Vörösmarty gimnáziumban lettem középiskolás. Érettségi után pedig Egerben szereztem pedagógus diplomát.

-Milyen puttonnyal lépett a nagybetűs életbe?

-Egyke vagyok és a szüleim mindig maximálisan támogattak a terveim megvalósításában, nagyon sokat köszönhetek nekik. Mivel sok minden érdekelt, már egész kiskoromtól kezdve elhalmoztak könyvekkel, így a rengeteg olvasás továbbtanulásra motivált. Bármilyen furán hangzik is, én nagyon szerettem tanulni. Nem csoda, hogy az egész életemet végig kísérte a tanulás. A főiskola elvégzése után történelemből egyetemi végzettséget is szereztem a budapesti ELTE bölcsészkarán, majd lehetőségem nyílt idegennyelv-ismereteim bővítésére, így a közép- és felsőfokú német nyelvvizsga után nyelvtanárként diplomáztam a Corvinuson. Aztán a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen közoktatás vezető és pedagógus szakvizsgát tettem. Végül 2011-ben a veszprémi Pannon Egyetem mesterképzési szakán magyar nyelv és irodalomból is középiskolai tanári diplomát is megszereztem, summa cum laude minősítéssel. Bátran mondhahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg: egész életemben tanultam, vagy tanítottam, illetve párhuzamosan műveltem mindkettőt.

-Pedig már az első diplomával is volt állása, mégis tovább tanult. Miért érezte szükségét?

-Egy idő után úgy érzi az ember, hogy már kevés, amit tud. Ugyanakkor azt is mindig szem előtt tartottam, hogy minél több ismeretet adjak át a diákjaimnak,hiszen, ha én szakmailag felkészültebb vagyok, jóval többet tudok nekik is nyújtani. Meggyőződésem, hogy a pedagógusnak folyamatosan frissítenie, bővítenie kell a tudását, lépést kell tartania a változásokkal, a megújuló módszerekkel, hogy sikeresen felkészíthesse tanítványait az előttük álló kihívásokra.

-Mindig is tanár szeretett volna lenni?

-Valójában középiskolás koromban kezdtem el gondolkodni, milyen pályát kellene választanom, s akkor merült fel először, hogy talán a pedagógia megfelelő lehetne számomra. Annál is inkább, mert mindig nagyon szerettem a történelmet és a magyart, szívesen bújtam a könyveket és a gyerekeket is kedveltem, közel álltak hozzám, hiszen anyukám dada volt a helyi óvodában, talán tőle örököltem, hogy én is szeretek gyerekekkel foglalkozni.

-Az óvodapedagógia nem vonzotta?

-Nem, nekem az ovisok túl kicsik, én inkább iskolásokat akartam oktatni, mert elsősorban a történelem érdekelt és ezt szerettem volna átadni a diákjaimnak.

-A főiskolán töltött évekből mire emlékszik szívesen?

-Nagyszerűen éreztem magam Egerben, remek tanáraim voltak, akiktől nagyon sokat tanultam, elsősorban történelmi szemléletet. Maga a főiskola épülete is meghatározó volt számomra. Egy gyönyörű műemlék épületbe járunk az előadásokra, amelynek lenyűgöző volt a hangulata. Élveztem a szakmai esteket és a közös tanulmányi kirándulásokat. Különösen szép emlékként él bennem a tanszék által szervezett magyarországi körút, amelyen sokat láttam és tapasztaltam, de Eger máig a kedvenc városom maradt. Ehhez, persze hozzájárult a még gyermekkoromban megismert, egyik legkedvesebb regényem, az Egri csillagok, amely által magát a történelmet is megszerettem. De kisgyerekként ez a mű tanított meg a könyv, az olvasás csillapíthatatlan szeretetére is. Nem csoda, hogy óriási élmény volt számomra, hogy épp Egerben folytathattam a tanulmányaimat. Lenyűgöző volt az egész város hangulata, a rengeteg ott tanuló lelkes fiatallal.

-A történelemnek mely korszaka áll legközelebb a szívéhez?

-Máig a magyar történelem és a középkor a kedvencem, de az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történései is nagyon érdekeltek, szerettem mélyen beleásni magam a kutatásokba. Mégis, a diákjaim azonnal megérzik, hogy a magyar középkor a szívem csücske, hiszen, amit maga is szeret, azt kicsit másként tanítja a pedagógus! Persze, az egyetemes történelmet is kedveltem, de a középkor teljesen magával ragadott, elvarázsolt.

-Mennyire sikerült az érdi diákokkal is megszerettetni ezt a tantárgyat?

-A történelem alapvetően nem az ijesztő tárgyak egyike, de nem is könnyű. Mégis, csodálatos élmény volt számomra, hogy már az általános iskolában is nagyon sok tanulómat élénken érdekelte a történelem. Egyik kolléganőm készített is egy felmérést, amelyből kiderült, hogy a matematika után a második legnehezebbnek, de ugyanakkor a legkedveltebb tantárgyak egyikének jelölték meg a történelmet a diákok. Ennek nyilván az az oka, hogy a múlt megértéséhez is logikusan kell gondolni és úgy kell összerakni a történéseket, mint egy puzzle-t, hiszen rengeteg bennük az összefüggés. Később a középiskolai diákjaim közül is sokan olyannyira megkedvelték a történelmet, hogy nem elégedtek meg a tankönyvi ismeretekkel, hanem utána olvastak, bizonyos témáknak interneten is utánanéztek, élvezték a kutatói munkát. Azt hiszem, ha nem is mindenkinek, de a nagy többségnek sikerült átadnom valamennyit a saját rajongásomból.

-A kutatói munkát a technikai fejlődés is könnyítette, hiszen – mint említette – tálcán kínálja magát az internet, nem kell könyvtárakban búvárkodni, elég hozzá pár kattintás a számítógépen…

-Ebből a szemszögből nézve, az elmúlt években valóban sokat változott az oktatás, hiszen ma már a diákok is hoznak anyagokat. Akiket érdekel és időt szánnak rá, könnyen utánanézhetnek a világhálón egy-egy történelmi témának. Az órákon filmeket, filmrészleteket is fel szoktunk használni. Ami engem illet, mindig törekedtem a legmodernebb eszközök alkalmazására. Közös munkával készítettük elő a tanórai filmvetítések anyagát.-

– Az általános iskolákban eltöltött évek után középiskolai tanár lett. Kellett-e módosítani a pedagógiai módszerein?

-Az általános iskolában a játékosságra törekedtem, amit a Kósban már nyilván nem alkalmazhattam, hiszen itt már érettségire kell felkészíteni a tanulókat. Mégis lényegesnek tartottam az órák színesítését, emlékezetessé tételét, például filmek, fotók, diavetítések alkalmazásával. A tanórák feszültségének lazítására történelmi adomákat használtam, melyek néha „pikánsak” voltak. Ezeket különösen kedvelték a diákjaim, mert a legendákat egyből megjegyezték, így a történelmi eseményekhez köthető személyekre is jobban emlékeztek, és ez áthidalta számukra a nehezebb részeket. Azt is szívesen veszik a diákok, ha nekik kell feladatokat megoldaniuk, így például kiselőadások, prezentációk készítésére kaptak tőlem megbízást. Ezáltal hozzászoktak ahhoz, hogy meg kell nyilatkozniuk az órákon és ezáltal könnyebben memorizálták az adatokat, tényeket is, ami talán az érettségi vizsgát is megkönnyítette számukra.

-Az ön másik nagy kedvence a magyar nyelv, amit ugyancsak mindhárom érdi iskolában oktatott. Ebben milyen szempontok vezérelték?

-Irodalmat azért nehéz tanítani, mert művészet és nekem az a véleményem, hogy sokkal inkább rá kell ébreszteni a gyermekeket arra, mi az, ami szép és értéket képvisel, mint megmondani, szájba rágni, mit, hogyan értelmezzenek és elemezzenek. Ahogyan a történelmet, úgy vélem, az irodalmat, az olvasást is elsősorban meg kell szerettetni a gyerekekkel, ráadásul ezt nem középiskolában, hanem már az általános iskolában kell elkezdeni! Szerencsére, ma is szép számban akadnak diákok, akik igenis szeretnek olvasni és rengeteg könyv kerül a kezükbe. Persze, szinte biztos, hogy nem a kötelező irodalmat csereberélik egymásközt, de a lényeg, hogy olvasnak. Nem értek egyet azzal, hogy az olvasás visszaszorult volna, vagy teljesen kimaradna a fiatalok életéből, én ugyanis nem ezt tapasztaltam. Úgy vélem, a pedagógusoknak nem kevés szerepük és felelősségük van ebben, hiszen fontos, hogy olyan könyveket ajánljanak a diákoknak, amelyek hozzájuk is közelebb állnak, hogy ráérezzenek az olvasás valódi ízére! Ezt pedig nem érhetjük el olyan művekkel, amelyek fényévnyire vannak az ő világuktól. Számomra ezért volt nehezebb az irodalmat tanítani, mint a történelmet. Úgy gondolom, rá kell bízni, hagyni kell a diákot, hogy ő maga, a saját szemszögéből értelmezze, elemezze a művet, úgy ahogyan ő érti és látja. Sajnos, a mai érettségi vizsga – mint tudjuk – még nem erről szól. Sok a kötöttség, hisz érettségire készítjük fel az ifjú nemzedéket, ezért elsősorban lexikális tudást várunk el tőlük, de számomra az is lényeges szempont, hogy az életre neveljük őket.

-Miként került a film az irodalom oktatásába?

-A Rómeó és Júlia remek filmre vitelét, Zeffirelli alkotását néztük meg közösen az osztállyal, ezért még a fiúk is elolvasták a művet és „elolvadtak” tőle, annyira tetszett nekik! Ez nem ördögtől való, mert ezáltal közel kerültek a műhöz. Igaz, megbeszéltük, hogy van még számos, sőt modern feldolgozása is, például a népszerű Leonardo Di Caprioval, a mai korba helyezve, mégis ugyanazzal a szöveggel. Ezt azonban csak azután nézték meg, hogy az eredeti művet már látták. Shakespeare valóban kihagyhatatlanul fontos író, de sajnos – a nyelvezete miatt – a mai gyerekeknek már nehézkes elolvasni a műveit. A pedagógus hozzáadott értéke pedig épp abban rejlik, hogy mennyiben tudja segíteni a diákot abban, hogy miután az érettségin megállja a helyét, az életben is eredményes legyen. Mindig nagyon büszke voltam arra, ha arról értesültem, hogy egykori tanítványaim nem csak a szakmájukban, hanem az életben is sikeresek.

-Az utóbbi években szaktárgyi érettségi elnöki feladatokat is ellátott német és történelem emelt szintű érettségin. Izgult a diákjaiért?

-Nagyon szerettem érettségiztetni, de a vizsgákra felkészíteni is a diákokat. Bár, elismerem, nem kis kihívás volt számomra, hiszen előfordult, hogy az osztályomban a történelmet, magyart, sőt a németet is én tanítottam, majd érettségiztettem is őket mindhárom tárgyból. Nekem is nehéz volt, hisz nagyon szurkoltam nekik, hogy magas színvonalon teljesítsenek. A történelmi emelt szintű érettségi elnökeként ugyancsak különleges kihívást, de ugyanakkor óriási élményt is jelentett, hiszen nagyszerű képességekkel, fantasztikus tudással rendelkező diákokat ismerhettem meg. Német nyelvből pedig javításvezető voltam, az emelt szintű írásbeli dolgozatokat javítottam.

-Mindezek mellett számos iskolai megemlékezést, ünnepséget szervezett, amelyek nyilván nem fértek bele a tanórákba. Szívesen vállalta?

-Mivel magyar-történelem szakos tanár és osztályfőnök is voltam, a hazafias nevelés szellemében kiemelten fontosnak tartottam a jelentős történelmi eseményekről való megemlékezést. Ezért osztályommal minden évben megkoszorúztuk az aradi vértanúk érdi emlékművét. Fontosnak tartottam, hogy március 15-e és október 23-a mellett október 6-án is jelen legyünk a városi megemlékezésen, de az iskolában is rendeztünk műsorokat. A Kós-napok szervezése is főként az én feladahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg volt, szerencsére a kollégák is sokat segítettek. Rengeteget dolgoztunk a diákokkal, még többet izgultunk, de mindig óriási élmény, jó móka volt valamennyiünknek! Eleinte nem volt könnyű rávenni őket, hogy diáktársaik, tanáraik előtt szerepeljenek, de tízediktől kezdődően – amikor már összekovácsolódott az osztály – mindenki kapott kisebb-nagyobb feladatot és derekasan helyt is álltak, nem vonták ki magukat a közös munkából. Gyakran épp azok a tanulók kaptak lehetőséget a kibontakozásra, bizonyításra – s okoztak kellemes meglepetést –, akik addig csendesen megbújtak a háttérben.

-A férje is pedagógus és az utóbbi években mindketten a Kósban tanítottak. Van gyermekük?

-A sors úgy hozta, hogy nincs saját, de mindketten úgy érezzük, hogy tulajdonképpen több száz gyermekünk van! Mi, ha az osztályunk szóba került mindig úgy beszéltünk a tanulókról, mint a saját gyerekeinkről. Rengeteg olyan tanítványom van, akikről ma is tudom, hol tartanak most, milyen pályán indultak el, meddig jutottak. Sokan főiskolát, egyetemet végeztek, mások a szakmájukban, mesteremberként állják meg kiválóan a helyüket. Ezt annyira jó hallani, tudni, mert azt hiszem, a sikerükhöz talán mi is hozzátettünk egy darabkát. Van, akivel tíz év után futunk össze és ilyenkor sok jó hírt hallok tőlük: diplomát szereztek, jó állásuk van, családot alapítottak, sínen van az életük. Mindez jó érzéssel, büszkeséggel tölt el.

-Van olyan emléke, ami éveken át elkísérte?

-Még általános iskolában tanítottam, amikor a szakfelügyelő felkért, hogy történelemből tartsak egy körzeti bemutató órát. Egy forrásfeldolgozó órát választottam. Az óra első felében ötödikesekkel, a másodikban pedig nyolcadikosokkal. Meghatározó élmény volt megtapasztalni azt a különbséget, hogy mind fogalomismeretben, mind felfogásban, megértésben honnan – hová jutottak el a két korosztályt képviselő diákok. A nyolcadikosok például már képesek voltak kritikusan szemlélni a forrásokat. De említhetném a kirándulásokat, amelyeknek szinte mindegyike emlékezetes maradt számomra.

-A nyári vakáció idén is hasonlóképpen telik, mint a korábbiak, de 40 év tanítás után, önnek már nem csöngetnek be szeptember elsején. Felkészült erre a sorsfordulóra?

-Nem tudom. Magam is kíváncsi vagyok, miként hat majd rám. Természetesen hiányozni fog az iskola, de úgy érzem, ideje van a nyugdíjas éveknek is, hogy végre felhőtlenül és lelkiismeret-furdalás nélkül foglalkozhassak azzal, amit nagyon szeretek, de eddig nem, vagy csak kevés időm maradt rá.

-Készen áll a bakancslistája?

-Ó, nagyon sok minden szerepel rajta! Mindenekelőtt sok a pótolni valóm az irodalom terén. Elmélyülhetek azokban a művekben, amelyekre korábban nem volt időm és energiám. Szeretnék sokat utazni, hiszen a férjemmel mindketten nagyon élvezzük a kulturális kirándulásokat, a nevezetességek felfedezését és bejárását. Most erre is több időt szánhatunk, mert velem együtt, a férjem is nyugdíjas lett. Szeretünk kertészkedni, nem csak a ház körül, hanem a saját gyümölcsösünkben is. Továbbá van még egy kedves elfoglaltságunk: az agyagozás. Én Szekér Gizinél tanultam kerámiázni, örülök, hogy mostantól e téren is lesz lehetőségem tovább fejlődni.

-Összefoglalva, milyen volt az eltelt 40 év?

-Szép, nagyon tartalmas. ám roppant gyorsan elröpült! Pályakezdőként el sem tudtam képzelni, hogy egyszer én is nyugdíjas leszek. Most meg nem győzök csodálkozni, hogy máris? Úgy vélem, a pályafutásomban jóval több volt a siker, mint a kudarc. Ha utóbbi előfordult is, az csak pillanatnyi lehetett, amely új erővel előbbre vitt. Rengeteg embert, kollégát, diákot megismertem, és örülök, hogy mindig meg tudtam újulni, mert voltak előttem új kihívások, ha meg nem, akkor kerestem magamnak egyet! Nagyon jó érzés volt ezt a 40 évet itt Érden így végigélni és dolgozni.