Szabó Edina vezetőedző együttese, amely múlt héten kezdte meg a hangolódást a 2019/2020-as versenyidőszakra, Dél-Korea válogatottja ellen lép pályára. A két együttes nem ismeretlen egymás számára, egyrészt évek óta kiváló sportdiplomáciai kapcsolat van a felek között, másrészt pedig az érdi klub és az ázsiai gárda is Telkiben gyakorolt ezen a héten, amely során közös tréningezésre is volt lehetőség, a kölcsönös tanulás jegyében.
- Pecsuvácz Péter
Szezonbeli első nyilvános felkészülési mérkőzését játssza az ÉRD NB I-es női kézilabdacsapata ma este hat órától az Érd Arénában.
Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!
HIRDETÉS
További cikkeink
Törökbálinton a jövő technológiáival és üzleti lehetőségeivel is megismerkedhetnek az érdeklődők.
Gondolkodtál-e már azon, hogy miért van az, hogy sokszor a műszempillák túlságosan feltűnőek, és így gyakran természetellenesek? Pedig a szempilla-hosszabbítás lényege az lenne, hogy kiegészítse
További cikkeink
Az Érdi Városgazda szakemberei javítják az utakat, füvet nyírnak és kaszálnak is városszerte.
Szeptember első hétvégéjén 25. alkalommal tartották meg a terménykiállítást a Szepesben.
A Felhőjárók Mozdulatszínház egy cseppet sem átlagos társulás. Megmutatjuk, milyen volt a legutóbbi előadásuk.
Vereséggel indította a szezont az Érd a női kézilabda NB I/B-ben.
Fantasztikus fellépők, új stílusok, és a tavaly elmaradt jubileumi tortázás – többek közt erre
Az érdi lányok a bajnokság első fordulójában Győrben lépnek pályára.