22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: elkezdték a felkészülést

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: elkezdték a felkészülést

Július elsején megkezdte a felkészülést az augusztusban kezdődő NB III-as bajnokságra az Érdi VSE, amelynél nem lesznek nagy változások sem a célokat, sem a játékosállományt tekintve.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint ismert, az előző szezont a Nyugati csoportban ezüstéremmel záró érdiektől az idény végén távozott Ország Péter, illetve Kelemen Patrik, mellettük még a súlyos sérülésből felépülő Végh Dominik is máshol folytatja pályafutását. Az érkezőkkel kapcsolatban egyelőre nincsenek konkrétumok, ám a vezetőség tervei szerint néhány fiatal játékosnak szeretnék megadni a lehetőséget a bizonyításra, így leginkább fiatalokat keresnek – s szeretnék minél jobban beépíteni a csapatba őket, így az elmúlt évben is a felnőttekkel készülő és az NB III-ban is bemutatkozó Pintér Olivért és Bálint Ábelt is.

Az elvárások nem sokat változtak az elmúlt évhez képest, a vezetőség az első ötbe jutást határozta meg, ám a játékosok ilyenkor merészebb célokat tűznek ki maguk elé, így az elmúlt évekhez hasonlóan szeretnének dobogón végezni.

Limperger Zsolt, a csapat vezetőedzője elmondta, fontos, hogy a csapat nagy része egyben maradt, s arra lesz kíváncsi, hogy milyen állapotban lesznek olyan ellenfelek ellen, amelyek előrébb tartanak. A szakvezető hozzátette, a környező településekről számos fiatal érkezett próbajátékra, így az első két hét azzal telik, hogy felmérik, ezek a játékosok hol tartanak az NB III ezüstérmeséhez képest. Romics Ervin, az Érdi VSE labdarúgó szakosztályának vezetője pedig elmondta, hogy egyelőre nem konkretizálták a célokat addig, amíg a játékoskeret nyitott, illetve nem ismertek a csoportellenfelek, ám annyit leszögezett, hogy az első ötbe várják a csapatot.

– A tervek hasonlóak a tavalyiakhoz, de ez összefügg a játékosállománnyal. Ugyanakkor a tavalyinál az idei vélhetően vékonyabb keret lesz, így a célunk továbbra is az első ötbe jutás. Ez viszont sok mindentől függ. Meglátjuk, milyen lesz a keretünk, illetve céljainkat nagy mértékben befolyásolja, hogy a többi csapat mennyire erősödik vagy gyengül, kik lesznek az ellenfeleink, tehát sok a kérdőjel – mondta Romics Ervin, aki hozzátette, hogy az NB III-ban már debütáló Bálint Ábel és Pintér Olivér mellett az utánpótlásból felkerült még Nagy Richárd is, s a tervek szerint a következő időszakban még több fiatalt szeretnének beépíteni az első csapatba.

– Örülök, hogy a vezetőség úgy gondolkodik, hogy nem akarja, hogy minden áron bajnokok legyünk, mert így leveszi a terhet a játékosokról, így azt a játékot tudjuk játszani, amit szeretnénk. Az öltöző az utóbbi három évben is dobogót várt, ez alá pedig nem szeretnénk menni – húzta alá Limperger Zsolt.

Az érdiek a felkészülés első hetében július 6-án délelőtt a szintén harmadosztályú Kozármisleny FC-t fogadják 10.30-as kezdettel, majd Gyulán játszanak a Közép csoport bajnokával, a Szeged-Csanád GA-val július 13-án. Ezt követően július 20-án az NB II-ből búcsúzó Ceglédi VSE ellen lépnek pályára Érden, majd a főpróbát július 28-án a Keleti csoportot megnyerő Szolnoki MÁV FC-vel vívják meg egyelőre ismeretlen helyszínen.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email