22_03_29_erdmost_nincskep

Újabb támogatás a bölcsődéseknek

22_03_29_erdmost_nincskep

Újabb támogatás a bölcsődéseknek

A bölcsődei férőhelyek bővüléséről és a családi bölcsődék támogatásáról számolt be érdi sajtótájékoztatóján Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Kovácsné Bárány Ildikó bölcsődei miniszteri biztos.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A tájékoztatón elhangzott, hogy nemrég a minisztérium pályázatot hirdetett annak érdekében, hogy minél több családi bölcsődei, illetve munkahelyi bölcsődei férőhely jöhessen létre az országban. 

– Minél több családi bölcsődét szeretnénk Magyarországon és minél több munkahelyi bölcsődét is. Ezért is írtuk ki ezt a pályázatot, és ezért is tudom azt az örömteli hírt megosztani, hogy 726 családi bölcsődei férőhely fog létrejönni a mostani pályázatnak a keretein belül. A mostani, kifejezetten családi bölcsődék létrehozására kiírt pályázat 465 millió forintos támogatást biztosít összesen a 726 új családi bölcsődei férőhely létrehozására. Ez azt jelenti, hogy ezzel a családi bölcsődei férőhelyeknek a részaránya 11%-kal emelkedik, ami egy jelentős emelkedés – jelentette be a sajtótájékoztatón Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az érdi Otthon Melege – Szülők Háza Családi Napközi és Játszóházban.

Mint mondta, a jövő évi költségvetésben 52 milliárd forint áll majd rendelkezésre a három év alatti kisgyermekek ellátására, ez tehát egy közel ötszörös emelkedést jelent 2010 és 2020 között. Novák Katalin emellett azt is kiemelte, hogy a szülők dolgát is könnyíteni szeretnék azzal, ha nem kerülne olyan sokba a családi bölcsőde.

– Jövőre közel kétszeresére emeljük meg a családi bölcsődék finanszírozását. Ez annyit jelent, hogy a szülőknek kevesebbet kell majd fizetniük, hogyha a kisgyermeküket családi bölcsődébe íratják. Ezért is szeretnénk azt, hogy minél több családi bölcsőde legyen, hiszen ezek olyan rugalmas ellátási formák, ahol a szülő is jól jár, biztonságban tudhatja a gyermekét, és családias környezetben tudják ezeket a három év alatti gyerekeket ellátni. Hiszen azt szeretnénk, hogy Magyarországon ne csak jó legyen élni, dolgozni, hanem jó legyen gyermeket nevelni is – hangsúlyozta az államtitkár.

T. Mészáros András polgármester kiemelte, hogy Érden 1990 óta folyamatosan nő a lakosság lélekszáma és a családtámogató intézkedéseknek köszönhetően egyre többen vállalnak itt gyereket.

– A családtámogatási rendszer azt segíti elő, hogy a fiatalok minél hamarabb saját családi házba költözzenek, ez bizony meglátszik Érden. A város jelen pillanatban 70 ezer fő lakossal rendelkezik, de van még 3000 üresen álló telek, ahová közel 15 ezer ember fog beköltözni a közeljövőben. Komolyan készülünk arra, hogy a hasonló magánkezdeményezések, mint az Otthon melege, minél több létrejöhessen a városban. Arra is készülünk, hogy legyen lehetősége az önkormányzatnak arra, hogy a kisgyermekes családok számára mind bölcsődei, mind óvodai korban a szolgáltatást biztosítani tudja – emelte ki a polgármester.

Kovácsné Bárány Ildikó bölcsődei miniszteri biztos ismertette, hogy a közel 50 ezer bölcsődei ellátást biztosító férőhelyből több mint 6400 családi bölcsődei férőhely áll rendelkezésre országszerte a szülők számára.

– A családi bölcsődék férőhelyének a fejlesztésére kiírt pályázati felhívás benyújtásának határidejéig 104 pályázat érkezett, melyből 103 került befogadásra, a formái bírálatot követően pedig 100 pályázat lett érvényes. Ebből a 100 pályázatból 67 pályázat kerül támogatásra, ebből gyakorlatilag 110 új családi bölcsőde fog létrejönni országosan – mondta el a miniszteri biztos, aki azt is hozzátette, hogy ezek az intézkedések a foglalkoztatásra is hatással vannak. Az új férőhelyek biztosításával ugyanis újabb munkahelyek is nyílnak, az édesanyák pedig – gyermeküket biztonságban tudva – visszatérhetnek a munkaerőpiacra.

– Emellett azon fenntartók, akik sajátos nevelési igényű gyermekeket, illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket is ellátnak, differenciáltan, az alap normatíván felül még pluszforráshoz tudnak jutni. Bízzunk abban, hogy a fejlesztéseket az önkormányzati szektoron kívül minél több magán szolgáltató is igénybe veszi, mi pedig a megfelelő működtetéshez biztosítjuk a forrásokat – tette hozzá Kovácsné Bárány Ildikó.

Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő a tájékoztatón hangsúlyozta, hogy az agglomerációban jelentősen növekszik a gyermekvállalási kedv, Érden az elmúlt öt évben több bölcsőde is elkészült és jelenleg is működik önkormányzati fenntartásban.

– Nagyon fontos, hogy a gyermekszám növekedése miatt a terhet az önkormányzatokról a családi bölcsődék le tudják venni. Nekünk is nagyon fontos, hogy ilyen remek pályázatok megjelennek, és a családi bölcsődék elterjedését növelik. Hiszen az önkormányzati fenntartású és a családi bölcsőde nagyon jól ki tudja egészíteni egymást: mindkét helyen magas színvonalú, gyermekközpontú munkával lehet találkozni és jó látni, hogy ilyen környezetben a gyerekek mennyivel érettebben tudnak eljutni az óvodai oktatásba – emelte ki az országgyűlési képviselő.

A sajtótájékoztatót követően Novák Katalin államtitkár és Kovácsné Bárány Ildikó miniszteri biztos megtekintették az Otthon Melege – Szülők Háza Családi Napközi és Játszóház működési körülményeit és a gyerekek zenés délelőtti foglalkozásán is részt vettek.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email