22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: akár két csapat is érmes lehet

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: akár két csapat is érmes lehet

Az NB III Nyugati csoportjának 30. utolsó fordulójában az Érdi VSE június 2-án, 17.30-tól a Komárom VSE ellen játszik az Ercsi úti Sporttelepen.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A biztosan ezüstérmes hazaiak a harmadik helyért harcoló Komárom VSE ellen zárják a 2018/2019-es kiírást. Bozsik Péter együttese újoncként kiválóan teljesített az eddigi szezonban. A szezon meglepetéscsapata elmúlt öt mérkőzésén nem talált legyőzőre, s az idény folyamán többször kiváló formát mutatott, ennek köszönhetően pedig továbbra is versenyben van a bronzéremért. A komáromiak a Puskás Akadémia FC II-vel harcolnak a dobogó legalsó fokáért, hiszen a felcsútiakhoz hasonlóan 49 pontot szereztek.

Azonban a Ménfőcsanak vendégeként pályára lépő PAFC II-nek a harmadik helyhez mindenképp több pontot kell gyűjtenie, mint a Komáromnak az érdiek ellen, hiszen azonos pontszám esetén elsősorban a több győzelem rangsorol, ebben a mutatóban viszont előrébb járnak a komáromiak.

A két csapat legutóbb november közepén csapott össze egymással, amikor a hazaiak 3–1-re múlták felül Koós Gáborékat. Ezt megelőzően a 2016/2017-es szezonban mérkőztek meg egymással a felek, akkor Érden 2–0-s hazai győzelem született, míg Komáromban az érdiek számára tét nélküli mérkőzésen a felforgatott csapattal kiálló vendégek 5–2-es vereséget szenvedtek.

– Hasonló a helyzet, mint múlt héten volt, annyi a változás, hogy hazai pályán játszunk, éremosztás lesz, szóval szeretnénk egy jó hangulatú éremosztót a meccs után – kezdte várakozásait Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője. – Nehéz edzői feladat ilyen helyzetben motiválni a srácokat, de az a fő célunk, hogy játsszunk úgy, mint Sárváron az első félidőben, úgy akarjunk focizni, mert ha brusztolásba megyünk át, abban jobb a Komárom az Érdnél, de fociban Érd jobb a Komáromnál. Tehát megpróbálunk így játszani és nyerni, még úgy is, hogy az Érd számára nincsen tét – tette hozzá az érdiek vezetőedzője.

Az NB III Nyugati csoportjának 30. utolsó fordulójából rendezett Érdi VSE–Komárom VSE június 2-án, 17.30-kor kezdődő összecsapást Rúsz Márton vezeti, segítői Köteles Csaba és Balla Levente lesznek.

NB III, Nyugati csoport, 30. (utolsó) forduló
06.02., 17.30:
Érdi VSE–Komárom VSE

Az NB III-as együttes mellett a felnőtt női csapat ugyancsak a Komárom ellen zárja az idényt a Pest megyei női 3/4 pálxás bajnokság nyugati csoportjának felsőházi rájátszásában június elsején, délután 17 órától Komáromban.

Pest megyei női ¾ pályás bajnokság, Nyugati csoport, felsőház, 10. (utolsó) forduló
06.01., 17.00:
Fortuna SE-Komárom–Érdi VSE

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email