22_03_29_erdmost_nincskep

Fejszámolásból jeles

22_03_29_erdmost_nincskep

Fejszámolásból jeles

Látták azt a filmet, amiben a NASA problémáját három olyan nő oldja meg, akik számító- és számológépeket meghazudtoló gyorsasággal és precizitással számolnak fejben? Ilyen kis tehetségek mérhették össze tudásukat a tárnoki iskolában nemrégiben egy saját fejlesztésű szoftver segítségével.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Azt mindenki tudja, hogy ma már életünk minden területét a digitális eszközök uralják, és ezzel az oktatásügy is igyekszik lépést tartani. A különböző számítógépes szoftverek ugyanis lehetőséget adnak arra, hogy a diákok interaktív módon kapcsolódjanak be az ismeretek elsajátításába.

A Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskola rendszergazdája, Dömsödi Mihály és Egri Ferenc, matematika-fizika szakos pedagógus kifejlesztettek éppen ezért egy olyan számítógépes programot, amellyel fejleszthető és mérhető, hogy a diákok milyen ügyesek fejszámolásban. Az iskola dolgozóinak három éves munkájába került, hogy elkészüljön az a program, amivel nyolc nehézségi fokban, a négy alapműveletre, illetve zárójelek alkalmazására épülő 36 feladattípusból lehet válogatni megoldásra váró számításokat.

A programot már nemcsak a tárnoki diákok ismerik, hiszen májusban rendeztek egy fejszámoló versenyt a 3.- 8. osztályosok részére, amin a jelentkező iskolák évfolyamainak legjobbjai mérték össze tudásukat több körben: az egyes korcsoportok legjobb számolói ugyanis egymással is megküzdöttek, így derült ki, ki az abszolút győztes, ki viheti haza a legjobb fejszámolónak járó kupát.

A nagy sikerre való tekintettel az iskola tervezi, hogy a fejszámolási versenyből hagyományt csinálhat, és évről-évre meghirdetheti azt a tankerület és annak igazgatójának, Sárközi Márta támogatásával. És persze azt is, hogy egyre több diák fejszámolási képességeit tudják majd fejleszteni az általuk létrehozott szoftverrel.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email