22_03_29_erdmost_nincskep

„Múlt, jelen és jövő fűződik egybe Simonpusztán”

22_03_29_erdmost_nincskep

„Múlt, jelen és jövő fűződik egybe Simonpusztán”

Telt ház előtt adták át a Nemzeti Lovaskultúra Központot Simonpusztán, ami – ha azt vesszük, hogy 4-5000 ember befogadására alkalmas a szintén szombaton megnyitott pálya – nem kis teljesítmény, de ha a műsor elismert művészekből és hagyományőrzőkből álló szereplőlistáját nézzük, mégis érthető.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Újabb csodálatos létesítménnyel gazdagodnak a lovas hagyományőrzők, akik a magyar történelem egyik legősibb, legszentebb tradíciójának méltó ápolói” – emelte ki megnyitó beszédében dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, aki hosszan sorolta a magyar lovasok és aztán a huszárok történelemkönyvekben is szereplő hőstetteit. „Az örökség rendkívül gazdag, amit nagy hozzáértéssel és igaz szívvel ápolnak többek között itt, Simonpusztán a Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület tagjai” – tette hozzá. 

Az államtitkár beszédében hozzátette, hogy: „A most átadott lovas és katonai huszárpálya lehetőséget teremt ahhoz, hogy minél többen és minél jobban megközelíthessék azt a nívót, amit az ősök és egykori magyar hősök képviseltek. A magyar név megint szép lett, mert a jelenben ismét azt láthatjuk és tapasztaljuk, hogy ez a nemzet igenis sikeres. Sokadszorra is úrrá tudott lenni a legnagyobb  nehézségeken, márpedig a siker az maga a győzelem, és ez a kultúrában gazdag ország a győztesek földje. Az volt a huszárok korában is, és annak számít most is, a közeli és a távoli jövőben is.” 

A megnyitó ünnepségen részt vett T. Mészáros András és dr. Aradszki András országgyűlési képviselő is.

Dallos Gyula, a Kincsem Nemzeti Lovas Program miniszteri biztosa az Érd Tv kérdésére elmondta, hogy szerinte egyértelműen lovas nemzet a magyar. „A mában is a lovas kultúránkon keresztül tudjuk legjobban az őseink tudását átvenni, és abból felépíteni a reményteljes jövőnket. Az országban elsőként létesült ilyen sok irányú lovas kultúra centrum itt, Simonpusztán, ahol a lótenyésztéstől kezdve az oktatáson, a sporton, a lovas és katonai hagyományőrzésen át a terápiás lovaglásig és lovasturizmusig minden egy helyen fogadja az érdeklődőket. Az út maga a cél, amin mi rendíthetetlenül megyünk előre – fejtette ki a miniszteri biztos, majd hozzátette, hogy dr. Korein László egy régi majorból varázsolta Simonpusztát azzá, ami ma, és amire nemcsak Érd, hanem az egész Kárpát-medence büszke lehet.

Dr. Korein László, a Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület elnöke végül azt emelte ki, hogy a mai online, digitális, közösségi hálós és környezeti problémákkal terhelt világunkban fontos értéknek tartják, hogy visszataláljunk a természethez és a történelmünkhöz, hagyományainkhoz. „Ezzel a tudással felvértezve tudjuk biztosítani hazánk jelenét és így tudunk építeni jövőt is. Hisszük és valljuk, hogy ez az út a lovon, évezredes társunkkal és a lovas kultúra megismerésén keresztül vezet” – magyarázta az elnök, aki kétéves munkájuk betetőzéseként értékelte a Nemzeti Lovaskultúra Központot és az ezzel együtt átadott huszár – katonai lovagló pályát is. Ezzel kapcsolatban felvázolta, hogy szeretnék, ha ez olyan rendezvények adna otthont a továbbiakban, amelyek egyszerre tudják megszólítani a kultúrát és a lovakat szerető közönséget a Nemzeti Lovas Színház jóvoltából, miközben persze lesznek hagyományos lovasversenyek is.

Az átadó ünnepség programjaira Az Örökség című lovas, zenés előadással került fel a korona, amelyben 150 ló és lovasa mellett Kassai Lajos, Papadimitriu Athina, Sasvári Sándor, Pintér Tibor és a Nemzeti Lovas Színház, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség alakulatainak produkcióihoz Mága Zoltán, illetve Bársony Bálint és zenekara biztosította a zenét.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email