22_03_29_erdmost_nincskep

A mi városunk a gyerekek szemével

22_03_29_erdmost_nincskep

A mi városunk a gyerekek szemével

A Parkvárosi Közösségi Ház másodjára hirdetett rajzversenyt a legfiatalabbaknak gyereknap alkalmából, illetve biztosított kiállítási teret alkotásaik számára. A versenyt idén a város 40. évfordulója apropóján "Érd, az én városom" címmel írta ki. A szombati eredményhirdetésen jártunk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A versenyre több, mint száz nevezés érkezett, és bár a megmérettetést az összes érdi iskolás korosztály számára meghirdették, sajnos a középiskolások egy alkotást sem küldtek be, ezért csak az általános iskolai alsó és felső tagozat kategóriában tudtak eredményt hirdetni.

Előbbiben első helyen végzett Juhász Emese, az Érdligeti Általános Iskola tanulója, aki azt örökítette meg rajzán, miért szereti az érdi utcákat. A felsősök között Csutár Virág, a Teleki 7. osztályos tanulója lett az első, aki számára a levendulás nemcsak egy jó kiránduló helyszín, de ihletforrás is. Virág elmondta, hogy kisgyerekkora óta rajzol, és számos versenyt nyert már meg képeivel. Így érthetően a rajzolás számára nagyon fontos, és tervezi, hogy ezen az irányon megy tovább majd a későbbiekben is. Kérdésünkre hozzátette, hogy a pályázatot jó kezdeményezésnek tartja, és szerinte ilyen programokkal (is) lehet már a gyerekkortól kicsit erősíteni a lokálpatriotizmust, azaz azt, hogy mindenki a sajátjának érezze és a sajátjaként szeresse Érdet.

A díjakat a Szepes Gyula Művelődési Központ intézményvezetője, Wolf Katalin adta át, köztük számos értékes művészkellékkel. Különdíjakat ajánlott fel még T. Mészáros András polgármester, akinek a nevében dr. Bács István alpolgármester adta át ezeket, valamint az Ifjúsági Önkormányzat nevében Lázár Evelin nyújtotta át a különdíjasoknak jutalmaikat.

Az esemény szervezője, Szendreyné Takács Gabriella, a Parkvárosi Közösségi Ház kulturális rendezvényszervezője elmondta, hogy nehéz volt a zsűri dolga, amikor a több, mint száz beérkezett pályázatból ki kellett választania azt a negyvenkettőt, ami szombaton kiállításra került a közösségi házban. Ugyanakkor hozzátette, hogy a zsűrit csodálattal töltötte el, hogy az alkotásoknak köszönhetően kicsit a gyerekek szemével láthatták városunkat, és hogy a hatéves pályázók éppúgy, mint a tizenévesek annyira értően ragadták meg a város jellegzetességeit, hogy első ránézésre be tudta azonosítani a zsűri, a város mely épülete, területe látható a képen.

Az Érd, az én városom című rajzpályázat legjobbnak ítélt alkotásaiból álló kiállítás június végéig tekinthető meg a Parkvárosi Közösségi Ház nyitvatartási idejében. 

A pályázat díjazottjai:

alsó tagozat: 

I. Juhász Emese

II. Kulcsár Nelli

III. Hajdu Hanna

Polgármester által felajánlott különdíj: Mabda Luca

Ifjúsági Önkormányzat különdíja:Dózsa Boglárka

 

felső tagozat:

I. Csutár Virág

II. Matyasovszky Emma

III. Jagodics Johanna

Polgármester által felajánlott különdíj: Terebesi Kitti

Ifjúsági Önkormányzat különdíja: Kukla Enikő

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email