22_03_29_erdmost_nincskep

Már otthon kapirgálnak a tyúkok

22_03_29_erdmost_nincskep

Már otthon kapirgálnak a tyúkok

A héten mindenki, aki jelezte igényét az ÉTH felé, megkapta várva várt tyúkját vagy tyúkjait. A "Tyúkokkal a környezetvédelemért" elnevezésű program 1200 tyúkkal indult 2015-ben, de az évek alatt olyan népszerűségre tett szert, hogy idén már 1942 szárnyas jószágot osztott szét a hulladékkezelő.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A kezdeményezés elsődleges célja, hogy csökkenjen a zöld hulladék, amit az ÉTH-nak el kell szállítania a komposztálóba. Erről a tyúkok szorgalmasan gondoskodnak. Közben jól járnak a gazdák is, hiszen ezek a tyúkok a felcsipegetett zöld hulladékot tojás, hús vagy trágya formájában hálálják meg nekik. És persze a tyúktartásnak terápiás része is van, mint azt Pató Simon, az ÉTH cégvezetője kiemelte:

-A tyúktartás felelősséggel jár: mindennap etetni és itatni kell, tisztán kell tartani, gondoskodni kell róla. A családok egy részénél a kisgyermekeknek nagy örömöt okoz, amikor megtalálják a tojásokat. Úgyhogy a tyúktartás állatszeretetre és felelős állattartásra is nevel.

Ott jártunkkor, a Zámori úti gazdaboltban folyamatosan érkeztek a gazdák. Ki először kért tyúkot, ki már visszatérő kuncsaftnak számít. Egyikük azt mondja, jó kezdeményezésnek tartja a programot, amiben tavaly is, idén is részt vett, és jövőre is jelentkezni fog. 

Pató Simon hozzátette, hogy azt, hogy betartják-e a gazdák azokat a feltételeket, amiket a tyúkok átvételekor vállaltak (pl. hogy egy évig kapirgálósként nevelik), szúrópróbaszerűen szokták ellenőrizni. Idén az Érd Tv Párbeszéd című műsorában sorsolták ki azt a 10 gazdát, akik még a tavalyi tyúkosztásban jutottak szárnyas jószágokhoz, hogy ellenőrizzék ezeknek a feltételeknek a teljesülését. A cégvezető hozzátette, hogy amellett, hogy sehol sem találtak nagyobb vétségeket, a tavalyi 10 igénylő közül idén csak hárman jelentkeztek újra tyúkokért. Tehát egyre több azoknak a száma, akik újonnan csatlakoztak az akcióhoz, hiszen a 2015-ben kiosztott 1200 tyúkhoz képest idén már 1942 szárnyas került az érdi gazdákhoz.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email