22_03_29_erdmost_nincskep

Sport és kultúra előtérben – bemutatkoztak a diákpolgármester-jelöltek

22_03_29_erdmost_nincskep

Sport és kultúra előtérben – bemutatkoztak a diákpolgármester-jelöltek

Szeptemberben ötödik alkalommal választhatnak diákpolgármestert és képviselő-testületet az érdi középiskolások. T. Mészáros András polgármester sajtótájékoztatón mutatta be a diák polgármester-jelölteket a Polgárok Házában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Ifjúsági Önkormányzat elindításának gondolata 2015 márciusában született meg, majd március 15-én egy ünnepi közgyűlésen a képviselők meg is szavazták a kezdeményezést. Az elgondolás szerint az érdi középiskolások minden év szeptember végén egy évre diákpolgármestert és diák képviselő-testületet választhatnak, akik az érdi diákság érdekeit képviselik. 

– Ez az ötödik alkalom azt mondatja velem, hogy nagyon jó döntés volt ez 2015-ben, azóta is egyre nagyobb az érdeklődés, egyre többen vesznek részt a szavazáson, és bizonyos tekintetben egyfajta jó értelmű versengés is kialakult a középiskolások között, hogy melyik iskola is adja majd a polgármestert, az alpolgármestereket és milyen programmal áll fel a testület – hangsúlyozta szerdai sajtótájékoztatóján T. Mészáros András polgármester, aki lehetőséget adott az ötödik Ifjúsági Önkormányzat diákpolgármester-jelöltjeinek a bemutatkozásra.

Idén immár négy iskola tanulói szállnak ringbe a diákpolgármester, diákalpolgármester és diákképviselő címekért, ugyanis a Marianumban is elindult a gimnáziumi képzés. Idén is sportos diákpolgármester-jelöltek mutatkoztak be, akik sport- és kulturális programokkal szeretnék közelebb hozni egymáshoz a négy érdi középiskola tanulóit.

Járvás Máté Kerecsen – VMG

A százhalombattai VMG-s diák jelenleg is aktív tagja a diákönkormányzatnak, diákpolgármester jelöltségével pedig még többet szeretne tenni az érdi diákközösségért.

– Szeretnénk támogatni a stúdiókat, hiszen az ő munkájuk elengedhetetlen a rendezvényeken. Szeretnénk jótékonysági futást rendezni, melynek bevételét a hátrányos helyzetű gyerekeknek ajánlanánk. Lennének gyalogtúrák, melyek során Magyarország legszebb pontjait látogatnánk meg. Szeretnénk a diákok közt sorsolásokat, kvízjátékokat tartani, melyeken értékes ajándékokat lehet nyerni, ilyen például egy mozijegy. Futball bajnokságot is szerveznénk, ahol az iskolák diákjai mérhetik össze a focitudásukat. Ezen felül működtetnénk egy honlapot, amin az elkövetkező programok időpontjait, illetve a lezajlott programokról élménybeszámolókat is lehetne olvasni – mondta el Járvás Máté Kerecsen a sajtótájékoztatón.

Máthé Szabina – Kós

A tizedikes tanuló már 9 éve néptáncol és mellette népdalokat énekel, kedvenc hobbija pedig a lovaglás és a pihenés. 

– Mivel idén átadásra került az érdi Jégcsarnok, télen jégdiscot szeretnénk tartani az épületben. Kreatív tevékenységeket is tervezünk, mint például rajz-, festészet- és aszfaltkrétarajz-verseny. Valamint fotó- és videópályázatot is hirdetnénk, aminek témája a környezettudatosság és az egészséges életmód. Ehhez kapcsolódóan egy központi kertet alakítanánk ki Érden, ahová virágokat és fákat ültetnénk a fenntarthatóság jegyében. Mivel a jövő évben lesz a trianoni békeszerződés 100. évfordulója, és Érd testvérvárosai közül több is a trianoni határokon kívül fekszik, fontosnak érezzük, hogy iskolai szinten elmenjünk kirándulni akár egy vagy több napra ezekre a településekre. Országismereti- néprajz és műveltségi vetélkedőt szerveznénk az iskolák diákjai számára. Emellett ifjúsági hetet is szerveznénk, melynek keretében a négy iskola közelebb kerülhetne egymáshoz és minden nap másfajta programokon tudnánk résztvenni – emelte ki Máthé Szabina diákpolgármester-jelölt.

Hüse Nikolett Eszter – Gárdonyi

A Gárdonyi 10-es tanulóját Lázár Evelin jelenlegi diákpolgármester inspirálta a jelöltségre és az, hogy szeret másoknak segíteni.

– A már működő események mellett szeretnénk színesíteni a programokat a csapatunkkal. Még nem állok itt kész tervekkel, próbálok spontán dolgokra törekedni, mert ezeket tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg a legjobbaknak. Szeretnék kilépni a saját iskolám falai közül és olyan programokat is szervezni, amely a város iskoláinak érdekeit is képviseli. Kulturális- és sporteseményekre gondoltam, mivel én magam is tíz éve sportolok – mondta el a sajtótájékoztatón Hüse Nikolett Eszter.

Harkai Márton – Marianum

A Marianum 15 éves diákjának ugyan még nincsenek tapasztalatai az Ifjúsági Önkormányzat működéséről, ám mint fogalmazott, tanáraik fáradtságos és áldozatos munkájának mintájára dolgoznának képviselőtársaival az érdi diákságért.

– Terveink közt szerepel az érdi középiskolák közti összefogást elősegítő programok szervezése, például kirándulások. De legfőbb célunk mégsem a saját elképzeléseink, terveink megvalósítása, hiszen, hogyha az érdi diákokat képviseljük, akkor az ő terveiket és kívánságaikat részesítjük előnyben. Azon szeretnénk dolgozni, hogy ők egy szerethető és élvezhető érdi iskolarendszerben tanulhassanak – emelte ki Harkai Márton diákpolgármester-jelölt.

T. Mészáros András polgármester gratulált a jelölteknek és sok sikert kívánt az őszi választásra.
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email