22_03_29_erdmost_nincskep

Cselgáncs: egy ezüst-, két bronz a diákolimpiáról

22_03_29_erdmost_nincskep

Cselgáncs: egy ezüst-, két bronz a diákolimpiáról

A Diósdi DSE és Érdi JC hét versenyzője lépett tatamira a zalaegerszegi országos diákolimpián, melyet a diák A és diák B korosztályok számára rendeztek meg.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A diák B korosztályban Darabos Gergő és Köllő Máté is a 35 kilogrammosoknál szerepelt, s ugyan erőnyerőként csak a tizenhat között kezdtek, de mindketten vereséget szenvedtek. Köllő ugyan a vigaszágon folytathatta szereplését, de nem sikerült pontszerző helyen végeznie.

Ugyanebben a korcsoportban, de a 45 kilogrammosoknál Vörös Vilmos első meccsén kikapott, így számára is helyezetlenül zárult a diákolimpia.

A diák A korosztályban a 38 kilós Jüttner Janka előbb edelényi, majd újpesti ellenfeleit győzte le, de a döntőben kikapott a BHSE-s Arató Lilitől, így ezüstérmet szerzett.
Horváth Nándor is ígéretesen kezdett, első meccsét megnyerte, utána a későbbi ezüstérmes megállította, de a vigaszágon újabb három győzelemmel a bronzéremig jutott.

Az 50 kilogrammosok között szereplő Kisfaludi Eszter győztes első meccs után az elődöntőben a későbbi aranyérmestől kapott ki, így ő is a dobogó legalsó fokára állhatott.
A 49 kilós fiúknál Szatmári Szabolcs volt érdeket, aki első meccsén vereséget szenvedett, és a vigaszágon sem folytathatta a diákolimpiát.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email