22_03_29_erdmost_nincskep

Az Örökség – zenés, lovas előadás Simonpusztán

22_03_29_erdmost_nincskep

Az Örökség – zenés, lovas előadás Simonpusztán

Május 25-én megnyitja kapuit a Nemzeti Lovaskultúra Központ és az újonnan felépített huszár - katonai lovagló pálya is Simonpusztán. Ennek alkalmából délután 1 órától ingyenes rendezvényekkel, megnyitó ünnepséggel és Az Örökség című nagyszabású zenés, lovas előadással várnak mindenkit.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A lovas érték az, mely a múltba nyúlik, és a jövőbe mutat.

/Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke/

 

„A magyar könnyű lovasság, a huszárság születését a történelem évezredes mélységében kereshetjük, valahol Napkelet messzi mezőin, ahonnan magával hozta a nagy ősi népek magas lovaskultúráját. Egyedülálló szerepe a honszerzésben és annak megtartásában vitathatatlan. Elhivatottságuk, bátorságuk, mérhetetlen áldozatvállalásuk történelmünk során példa minden generáció számára. A zászlót – mely számukra a hazát jelentette – minden körülmények közt megvédték, gondolkodás nélkül adták érte életüket. Ez a vérrel áztatott évszázadokon át megtartott zászló – mi örökségünk – most megint szabadon lobog, jelképezve  identitásunkat, kultúránkat,hitvallásunkat.  Az Örökség című lovas, zenés műsor az ősökre emlékezik és az örökség súlyára emlékeztet”, írja a Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület sajtóközleményében. 

Az előadást Kaszás Géza színművész rendezése kelti életre, olyan művészeknek és hagyományőrzőknek a közreműködésében, mint: Kassai Lajos, Mága Zoltán, Papadimitriu Athina, Bársony Bálint és Zenekara, Sasvári Sándor, Pintér Tibor és a Nemzeti Lovas Színház, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség alakulatai. A színpadon 150 ló fog együtt mozogni, miközben a nézők bevonásával felcsendül majd a Nemzeti dal is – ígérik a szervezők.

Lesz még katonai bemutató, kézműves vásár, légvár, sétalovaglás és persze nagy eszem-iszom is. Érdemes tehát május 25-én 13 órától ellátogatni Simonpusztára. Addig pedig itt meghallgathatja Az Örökség című előadás rendezőjével, Kaszás Gézával készült interjúnkat:


A további programokról pedig Bányavölgyi Donáta kommunikációs munkatársat kérdezte az ÉrdFM 101.3 riportere. Az interjút alább hallgathatják meg:


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email