A téma ma az utcán hever

Szombaton 13 órakor kezdődnek a 3. Live Street Art programjai a főtéren. Az alkotói pályázatra idén annyi tehetség jelentkezett - többek közt a tengeren túlról is-,hogy kivételesen nem 10, hanem 11 street art alkotás születésének lehetünk szemtanúi, de közben még egy tucat más program is vár minket

Idén harmadik alkalommal hirdette meg Live Street Art pályázatát az Érdi Ifjúsági Önkormányzat és a Szepes Gyula Művelődési Központ. A beérezett pályaművek közül a zsűrinek különösen nehéz volt választania, és inkább lemondott a saját faláról plusz egy fő javára. 

Az élő festés mellett most is interaktív programok, sportbemutatók és koncertek várják az érdi főtérre látogatókat. Wolf Katalin elmondta: délután 1 órakor nyit az alkotói workshop, ahol a Rajzszög Alkotóműhely és a PopArt Box tagjai segítségével bárki kipróbálhatja kézügyességét. lehet pólót, tornazsákot festeni.

Sena pedig pótolja, ami múltkor, az Érdi Napokon az eső miatt elmaradt. De az Irie Maffia koncertje előtt és után sem halkul el a főtér, illetve a Magyar Földrajzi Múzeum kertje, fellép Essemm, az AK26, G.W.M. és aztán a Slow Village, Dj Hanzee és Tink gondoskodik majd arról, hogy az after party-n se unatkozzon senki sem.


 

Kapcsolódó cikkeink

További cikkeink