22_03_29_erdmost_nincskep

„Az Európai Unió történelmi kihívások előtt áll”

22_03_29_erdmost_nincskep

„Az Európai Unió történelmi kihívások előtt áll”

Az Európai Parlamenti választás tétjéről és az Unió előtt álló kihívásokról beszélt sajtótájékoztatóján Simó Károly, az Érdi Fidesz szóvivője. Úgy fogalmazott, „kizárólag a józan észre alapozott vitával lehet elérni, hogy Európa ismét sikeres és erős legyen”.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Simó Károly sajtótájékoztatóján elmondta, hogy még soha nem volt ilyen jelentősége az európai parlamenti választásoknak, és, mint mondta, az európai polgárok döntése befolyással lesz mindennapi életükre.

– Éppen időben következik a választás, ugyanis épp ideje lezárni az elmúlt ötéves időszakot, amely az Európai Unió számára számos kellemetlen élményt és kudarcot hozott. Itt az ideje új alapra helyezni az Európai Bizottság működését is, amely ilyen gyenge teljesítményt még soha nem nyújtott, mint az utóbbi időben – hangsúlyozta az Érdi Fidesz szóvivője.

Hozzátette: „az EU történelmi kihívások előtt áll, a jövőről vita zajlik, probléma azonban, hogy a viták érzelmek által vezéreltté váltak és mindenkit Európa-ellenesnek bélyegeznek, aki nem a mainstreamet képviseli, pedig a mai kisebbség holnap akár többség is lehet”.

A szóvivő arról is beszélt, hogy az európai embereknek biztonságra van szüksége, amit csak azzal lehet elérni, ha csak legálisan lehet majd belépni az Unióba. Mint mondta, az elmúlt években az is világossá vált, hogy az eddigi európai migrációs politika és az integrációs törekvések kudarcot vallottak.

– Le kell számolni azzal a megközelítéssel, hogy a migrációnál jobb dolog soha nem történt az emberiséggel, a migráció menedzselése helyett a megállítására kell törekedni, az EU előtt álló népesedési és munkaerőpiaci kihívásokra pedig nemzeti alapú válaszokat kell adni.    Magyarország szerint a családok támogatása és az oktatás modernizálása a jó válasz, ezért nem fogad el semmiféle nyomásgyakorlást, nem fogadja el, hogy el akarják venni a nemzeti kompetenciát tőle, mert minden nemzetnek szuverén joga eldönteni, kit enged be, kivel akar együtt élni – emelte ki a szóvivő.

Simó Károly a csúcsjelöltek legutóbbi vitájáról is beszámolt, ahol kiderült, hogy a bevándorláspárti baloldal csúcsjelöltje, a holland Frans Timmermans migránsok betelepítésére készül.

– Ő az úgynevezett „szolidáris menekültügyi rendszerről” beszélt, azonban világosan látható, hogy ez valójában nem lenne más, mint a határvédelmi kerítés elbontása, migránskvóta és a bevándorlók betelepítése az Európai Unióba – mondta el Simó Károly, aki azt is hozzátette, hogy a magyarországi ellenzéki politikusok is hasonló elveket vallanak: Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője kerítésmentes Európáért kampányolt.

– Május 26-án, az európai parlamenti választáson meg kell állítani a bevándorláspárti erőket, mert le akarják bontani a határkerítést és még több migránst akarnak beengedni – zárta szavait az Érdi Fidesz szóvivője. 
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email