Kóka Rozália nem tartja magát néprajzkutatónak – egyszerű tanítónak készült –, de az élet mégis úgy hozta, hogy már 19 éves korában elkezdte a gyűjtőmunkát a bukovinai székelyek meséinek számbavételével, s onnantól nem volt megállás.
– Húszévesen már menekülési mondákat gyűjtöttem. Mindig volt valaki, aki hol kézen fogva, hol noszogatva irányított, hogy tegyem, amit tennem kell, hogy összerakjam a népcsoportunk történelmét. Az élet legkülönbözőbb területeit kutattam. Gyűjtöttem a hiedelmeinket, a történelmi eseményeket, ahogy azokat az egyszerű emberek megélték. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából is gyűjtöttem a Magyar Néprajzi Atlasz számára teljesen átfogó moldvai anyagot. A moldvai csángó magyarok egy része ugyanazt az utat járták végig, mint mi, nem volt hát nehéz dolgom, amikor 1969-ben egy nagy csomó kérdőívvel elindultam a moldvai falvakba. Heteken át jártam a településeket, rögzítettem az adatokat. – mesélte Kóka Rozália.

A Bukovina, Bukovina című kötet a történetek személyes hangú felelevenítésével egy hányatott sorsú népcsoport „arcát” igyekszik megrajzolni. Kóka Rozália gyűjtötte, ápolta, terjesztette a magyar néphagyomány értékeit. Felkutatta, feltárta saját őseinek, a szegénységben, hányattatásban, megszégyenítésben szenvedő bukovinaiak kultúráját. A hiedelemtörténetek saját mondandójukon túl a való életet is megmutatják, mert amikor például valaki egy elveszett rokolya miatt „kiböjtölésbe” kezd, közben folyik az első világháború vagy éppen menekülni kell – fűzi ehhez a szerző.

M. Nagy Péter