190502_dvsc_erd_9

Női kézi: simán eldönthette volna, mégis kikapott Debrecenben az ÉRD

190502_dvsc_erd_9

Női kézi: simán eldönthette volna, mégis kikapott Debrecenben az ÉRD

Remekül kezdett a DVSC SCHAEFFLER vendégeként a K&H női kézilabda liga 24. fordulójában az ÉRD, amely húsz perc után 11–7-re vezetett, ezután viszont a házigazda átvette az irányítást és 34–31-re nyert.

Abban a tudatban utazott Debrecenbe az ÉRD, hogy pontszerzés esetén a többi mérkőzés eredményétől függetlenül a legjobb négy között végez a bajnokságban, ám ha a Siófok az utolsó két mérkőzése (idegenben Alba FKC és otthon a Budaörs ellen) során pontot veszít, miközben az ÉRD legyőzi a biztos ezüstérmes FTC-t, valamint a Dunaújvárost, akkor sorozatban hetedik bronzérmét szerzi az NB I-ben.

Rendkívül koncentráltan kezdett mindkét csapat, az első pillanatoktól pazarul védő Janurik Kinga kiváló teljesítménye ellenére a támadásokban pontatlannak bizonyultak a befejezések, ám Bulath Anita negyedik percben szerzett hétméteresgólja után kiszakadt a gólzsák mindkét oldalon, az ÉRD Kiss Nikolett, a DVSC Vantara-Kelemen Éva vezetésével szórta a gólokat, a tizedik percben már tizenegynél jártak a felek (5–6).

Hiába Köstner Vilmos időkérése, ez talán jobban megakasztotta az addig jó ritmusban játszó házigazdát, az ÉRD pedig hárommal húzott el. A meccs elején látott türelem pedig mintha sosem lett volna a pályán, mindkét fél játéka egyre kapkodóbbá vált, melyből az ÉRD jött ki jobban (7–11).

Amikor pedig úgy tűnt, a DVSC is elkapja a fonalat, Köstner Vilmos ismét magához hívta övéit, igaz, amolyan vízilabdás időkérés volt ez, hiszen Krpezs-Slezák Katarina kétpercese után kihasználta a fórt a vendéglátó, sőt, Bulath újabb büntetőjével egyenlített is, majd Vantara-Kelemen révén 1–0 után ismét vezetett (12–11).

A szünetig váltakozva lőtték a gólokat a csapatok, s a pihenőre egygólos előnnyel érkezett a házigazda.

A második játékrész kiegyenlített játékot hozott, amelyben a DVSC diktálta a tempót, s folyamatosan egy-kétgólos előnyben volt. A játékrész derekán Jelena Lavko révén behozta ellenfelét az ÉRD (24–24), de fordítani nem tudott. A kiválóan játszó hajdúságiak pedig hosszú támadásaikkal pörgették az órát, melyek végén rendre eredményesek voltak.

Ennek ellenére az utolsó tíz perc kezdetén sem volt veszve semmi érdi szempontból, hiszen a különbséget pillanatok alatt el lehet tüntetni, gondolhatták a vendégszurkolók, de a Debrecen extázisban támadott és védekezett, így a döntetlen helyett az utolsó percekre Kovács Anna révén háromgólos hazai előnnyel érkeztek a felek (32–29).

A hajrában nem tudott zárkózni az ÉRD, s 34–31-es vereséget szenvedett.

 

– A két csapat egy remek mérkőzést játszott, amiben nagy volt a küzdelem. A Debrecennek jobban sikerültek a dolgai és ezzel nagyjából össze tudom foglalni a mérkőzést. Azokban a helyzetekben, pillanatokban, amikor meg tudtuk volna fordítani, akkor sajnos hiba csúszott. De mindkét csapat rettentően küzdött, ilyen a sport. Múlt héten volt egy nagyon rossz meccsünk, az mindenképp pozitív, hogy abból ki tudtunk lépni, össze tudtuk magunkat szedni, sajnos annyira nem, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést, de van még hátra két meccs, ha ezen az úton megyünk tovább és visszatér a régi lendület, akkor ez még jó lehet – fogalmazott Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője.

– Tudtam, hogy a legharcosabb ÉRD fog ide jönni és az a jó csapat és edző, amely a hibáiból tanul. Nem volt könnyű meccs, ilyenre számítottam, a forgatókönyv is hasonló volt, mint amit az ember taktikailag megálmodik. Jobban kezdett az ÉRD és amikor kezdtük felvenni a ritmust azért kértem ki a második időt, hogy elmondjam: ez az a tempó, amivel folytatni kellene. Nagy iramú meccs volt sok hibával, de ebben az iramban a hiba megengedhető. Egy jó színvonalú találkozó volt, amelyben mindkét csapat törekedett a maximális taktikai fegyelemre. Igaz, mindkét csapat védekezése hibás volt, bár ezek a hibák klasszis egyéni teljesítményekből fakadnak. Ezekben a kritikus pillanatokban kevesebbet hibáztunk, jobb ziccerkihasználásunknak köszönhetjük ezt a két pontot. Ilyen mérkőzésekre lenne szükség, bosszantó vereségek nélkül, mint amilyen az ÉRD és mi is elszenvedtünk – értékelt Köstner Vilmos, a DVSC SCHAEFFLER vezetőedzője.

– Próbáltunk úgy készülni erre a meccsre, hogy kijöjjünk a legutóbbi meccs hullámvölgyéből, ez az első húsz percben sikerült, de utána jöttek a hibák, nem tudtuk megtalálni az induló szélsőinket és amikor lehetőségünk volt közelebb kerülni, akkor kihagytuk a ziccereinket, hétmétereseinket, sajnos ettől szétesett a csapat – fogalmazott Kiss Nikolett, az ÉRD jobbátlövője.

– Természetesen fejben nagyon készültem Janurik Kinga ellen és jó labdákat kaptam, amiket a társaknak köszönhetek. Nagyon boldog vagyok, hiszen megcsináltuk, amit elterveztünk és örülök, hogy azonban a pillanatokban, amikor döntéskényszer volt ott mi jöttünk ki pozitívan, ezzel megszereztük ezt a két pontot, ami felér néggyel – így Vantara-Kelemen Éva, a DVSC csapatkapitánya.

A bronzéremért vívott harc a Siófokkal annyiban módosult, hogy a Balaton-partiaknak a hátralévő két meccsen legfeljebb egy pontot szabad szerezniük, amíg az ÉRD az FTC-t és a DKKA-t is legyőzi.

Az ÉRD legközelebb május 9-én, 18 órakor lép pályára, amikor a bajnokságban második helyen záró FTC-Rail Cargo Hungariát látja vendégül az ÉRD Arénában.

K&H női kézilabda liga, 24. forduló
DVSC SCHAEFFLER–ÉRD 34–31 (15–14)
Debrecen, 1500 néző. V: Altmár, Horváth M.
DVSC: Oguntoye – Varsányi, KOVÁCS ANNA 9 (1), Grigel 3, Tóvizi 1, DESZPOTOVICS 6, VANTARA-KELEMEN 8
Csere: Szabó D. (kapus), Bulath 5 (5) Punyko, Bordás 1, Arany 1
Edző: Köstner Vilmos
ÉRD: Janurik – Krpezs-Slezák 2, Kiss N. 4, TÓTH G. 9, Szabó L. 2 (1), Kovacsevics 3, C. Lassource 2
Csere: Foggea (kapus), JERÁBKOVÁ 6, Lavko 3, Gávai, Schatzl Natalie
Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása: 5. perc: 1–2. 10. p.: 5–6. 15. p.: 6–9. 20. p.: 7–11. 24. p.: 12–11. 36. p.: 18–16. 45. p.: 24–24. 51. p.: 28–26. 56. p.: 33–29.
Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 8/6, ill. 6/3

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email