22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: „Minden ellenünk szól”

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: „Minden ellenünk szól”

Amíg az egyik a dobogóért, a másik a kiesés ellen küzd. A bajnokság hajrájára érkezve minden csapatnak egyre nagyobb szüksége van a győzelemre, s ez az NB III Nyugati csoportjának 23. fordulójában rendezendő Dunaharaszti MTK–Érdi VSE mérkőzésen sem lesz másképp.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az elmúlt fordulóban hazai pályán vesztette el tavaszi veretlenségét az Érdi VSE, azonban Limperger Zsolt együttese azon lesz a vasárnap 16 órakor kezdődő mérkőzésen, hogy kiköszörülje a csorbát.

Az érdiek a III. kerület elleni hazai botlás ellenére is négypontos előnnyel állnak a tabella második helyén, míg az aktuális ellenfél, a Dunaharaszti is elkezdte gyűjtögetni a pontokat tavasszal. Króner Péter együttese 2019-ben ugyan háromszor kikapott, de egy döntetlen mellett kétszer nyert hazai pályán, azok ellen a nagykanizsaiak és komáromiak ellen, akik ezután a listavezető Ajkát győzték le. A DMTK ezzel rendkívül szorossá tette a kiesés elkerüléséért vívott harcot.

A Haraszti – melybe a tél folyamán Érdről Honti Attila igazolt – az idényben ötször nyert hat döntetlen és tizenegy vereség mellett, huszonegy pontjával pedig a tabella utolsó előtti helyén szerénykedik, de a bennmaradást érő helyen álló Csepeltől csak három pontra van. Azaz óriási hajrá várható a bajnokság alsóházában is a hátralévő nyolc fordulóban.

A felek őszi találkozója szoros csatát hozott, melyet Kelemen Patrik 74. percben lőtt gólja döntött el (1–0). Az előző idényben Érden a hazaiak győztek 2–1-re, míg Dunaharasztin nem kis meglepetésre a hazaiak – az érdiek hibáit könyörtelenül kihasználva – 3–0-ra nyertek.

Mindent egybevetve, az Érdi VSE számára nem ígérkezik könnyű meccsnek a harcos DMTK elleni összecsapás, azonban egy győzelem sok önbizalmat adhat a következő heti, Ajka elleni mérkőzésre is.

– Minden meccs fontos, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az utolsó két hazai mérkőzésén azt a két csapatot verte meg a Dunaharaszti, amelyek utána legyőzték az Ajkát. Ebből is látszik, hogy nincsen könnyű meccs. Múlt héten láttam őket játszani, egy szerencsétlen meccsen kaptak ki legutóbb,

nagyon harcos csapat az ellenfelünk, a pálya sem lesz számunkra ideális, tehát minden ellenünk szól, de megteszünk mindent, hogy elhozzuk a pontot vagy pontokat

– fejtette ki Limperger Zsolt.

Az április 14-én, 16 órakor kezdődő Dunaharaszti MTK–Érdi VSE találkozót Altorjay Áron vezeti, segítői Nagy Márk és Pipicz Norbert lesznek.

NB III, Nyugati csoport, 23. forduló
04.14., 16.00:
Dunaharaszti MTK–Érdi VSE

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email