22_03_29_erdmost_nincskep

Kalandok egy láthatatlan világban

22_03_29_erdmost_nincskep

Kalandok egy láthatatlan világban

Milyen a látásunk helyett a fehér botra támaszkodva közlekedni? Összeválogatni a ruhatárunkat úgy, hogy nem látjuk a nadrágunk, pólónk színét? Hogy kezelik a látássérültek a számítógépet, és milyen a Braille írás? Többek közt erre kaphattak válaszokat a gyerekek a BULÁKE kétnapos érdi érzékenyítő programján.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Buda-Környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete (BULÁKE) évek óta megrendezi interaktív, játékos érzékenyítő programját a Szepes Gyula Művelődési Központban a harmadikos, negyedikes diákoknak, akik különféle feladatokon, szituációkon keresztül kóstolhatnak bele a látássérültek életébe. Idén két nap alatt hat osztályt fogadtak.

A diákok megismerkedhettek vakvezető kutyával, kipróbálhatták, milyen fehér bottal közlekedni, megismerkedtek a látássérültek életét segítő digitális és hétköznapi eszközökkel, illetve a Braille-írással, és voltak olyan feladataik is, amiket a sötét színházteremben kellett megoldaniuk. A program idén az Aliz Csodaországban című meséhez kötődött, és a gyerekek másfél óra alatt járták végig az összes állomást.

– A gyerekek felkészítése arra, hogyan viszonyuljanak egy látássérült emberhez, hogy átéljék, mit jelent figyelni a másikra, segítséget nyújtani és elfogadni, kiemelten fontos dolog – mondta tudósítónknak Nyikes Fatime, a BULÁKE elnöke, hozzátéve: céljuk volt az is, hogy ne sajnálat legyen a gyerekekben a látássérültek iránt, hanem megtapasztalják, hogy egy látássérült ember is tud önálló életvezetést kialakítani, és nagyon értékes tagja tud lenni a társadalomnak – erre a feladatok mellett a BULÁKE-s kollégák is ráerősítettek, akik az állomásokon fogadták, illetve kalauzolták a gyerekeket.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email