22_03_29_erdmost_nincskep

„Az érdi iskolák innovatívak”

22_03_29_erdmost_nincskep

„Az érdi iskolák innovatívak”

Négy intézményben valósul meg digitális pedagógiai módszertani fejlesztés az Európai Unió támogatásával, 109 320 778 forint összegben. A vissza nem térítendő támogatással finanszírozott programban az Érdi Bolyai János Általános Iskola, a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Szakgimnázium, a Budakeszi Széchenyi István Általános Iskola és a Törökbálinti Zimándy Ignác Általános Iskola vesz részt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Digitális kultúra, digitális környezeti nevelés az Érdi Tankerületi Központ köznevelési intézményeiben című VEKOP pályázaton való részvételt két iskolaigazgató, köztük Baranyi Teréz, a Bolyai János Általános Iskola vezetője kezdeményezte. Ezzel keresték meg az Érdi Tankerületi Központot, akik rögtön segítették a projekt megvalósulását, a pályázat benyújtását, amit sikeresen el is nyert a négy környékbeli iskola.

– Még 2017-re nyúlik vissza a pályázat indításának a kezdete, akkor nyílt meg ez a VEKOP pályázati lehetőség. Közép-magyarországi régióban három általános iskola és egy gimnázium részvételével lehetett benyújtani a pályázatot. Két általános iskola igazgatójának, köztük Baranyi Teréznek keltette fel a figyelmét ez a lehetőség és megkerestek azzal, hogy szeretnének indulni. Gyorsan találtak maguk mellé még egy általános iskolát és egy gimnáziumot is. nagyon izgatottan vártuk, hogy mi lesz az eredmény és hát sikerrel jártunk – emelte ki a projekt nyitóeseményén Sárközi Márta, az Érdi Tankerületi Központ igazgatója. 

A projekt célja a pedagógusok információs és kommunikációs technológiai (IKT) tudásának fejlesztése, a tanítási folyamatba való beépülése és a digitális környezeti fejlesztések hozzáférhetővé, akadálymentessé tétele. A választott digitális pedagógiai-módszertani csomagokkal és a digitális eszközökkel az intézmények a tanulók szövegértését támogatják. Ezen kívül egy intézményben a matematikai kompetencia, illetve a problémamegoldó gondolkodás fejlesztése, további egy intézményben pedig a természettudományos megismerés kerül előtérbe. A nyitóeseményen Aradszki András országgyűlési képviselő is jelen volt, beszédében a digitális kompetenciák fejlesztését hangsúlyozta.

– Úgy gondolom, hogy ez a program, ez a pályázat kiváló lehetőség lesz arra, hogy felelős internetfogyasztó fiataok kerüljenek ki az iskolapadokból. Mert számukra ez a jövő. Azt gondolom és azt remélem, hogy az informatika helyes használata az döntő kérdés lesz a fiatalok munkavégzése során, és hozzá fogja őket segíteni a digitális világban lévő tudás lehetőségének kihasználásához. Az a fontos, hogy ezt a pályázati összeget célzottan, hatékonyan és eredményesen használják fel a jövőben – mondta el Aradszki András.

– A digitális módszertan elsajátítását várjuk ennek a projektnek a megvalósításától, és azért szimpatikus számunkra a pályázaton való részvétel, mert nem csak a szakmai megújulásunkat fogja segíteni, hanem a digitális eszköztárunk is fejlődni fog. Az első mérföldkő végére, amely ez év augusztus 31., minden résztvevő intézményben egy okostanterem felszerelésére is sor kerül. A pályázaton a négy iskola együttesen közel 110 millió forintot nyert el, ebből a diákok számára tableteket, a pedagógusok számára laptopokat, illetve az okostanterembe kivetítő eszközt kapunk. Olyan eszközöket is fel fogunk szerelni ebben a tanteremben, ami a gyerekek által a digitális tanórákon készített különféle projektek digitális megjelenítését fogják segíteni – hangsúlyozta a rendezvényen Baranyi Teréz, az érdi Bolyai János Általános iskola igazgatója, aki azt is hozzátette, hogy a pályázatnak fontos eleme az is, hogy a pedagógusokat tovább képezzék a digitális területen.

Sárközi Márta azt is elmondta, hogy ugyan a pályázat lezárult, de a jó gyakorlatokat az érdi iskolák is át tudják majd venni, egy honlapon követhetik ezeket, de a workshopokra is várnak minden érdeklődő pedagógust.

– Az érdi iskolákra mindig jellemző volt az innovativitás. Az érdi pedagógusok nagyon szeretnek kísérletezni, a Bolyai iskola is úgy gondolta, hogy a tanári karnak szüksége van arra, hogy kimozduljanak, lássanak, tanuljanak valami újat. Hányszor vitatkozunk azon, hogy elővegye-e a gyermek a telefonját az iskolában, vagy már az iskolakapuban lenémíttassuk vele. Ha már használják a gyerekek az okoseszközöket, akkor használják olyan helyzetekben is, amikor abból tanulhatnak. Én azt várom, hogy minden iskolában lesz két olyan tanterem, amelyik a 21. század modern technológiai eszközeivel felszerelt. Azt várom, hogy a pedagógusok egyre többet használják ezeket az eszközöket, és használják ki azokat a lehetőségeket, amikből a gyerekek is profitálhatnak.  Az a fontos, hogy a gyerekek tanuljanak meg okosan keresni, okosan tájékozódni az interneten – zárta szavait a tankerületi vezető.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email