Az egészség volt főszerepben

Az egészség volt főszerepben

Idén is Vitalitásnapot szervezett a Vitalitásklub a Szepes Gyula Művelődési Központban, melyen a Dr. Romics László Egészségügyi Központ szakemberei mellett az alternatív gyógyászat képviselői is részt vettek. A programon szűrővizsgálatokra, a keleti gyógyászat megismerésére és előadások meghallgatására is lehetősége nyílt az érdeklődőknek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Immár huszadik éve működik az érdi Vitalitásklub, amely azzal a céllal jött létre, hogy kapcsolatot teremtsen a nyugati orvoslás és a keleti, alternatív gyógyászat között. Ennek szellemében szervezik meg évről évre a Vitalitásnapot, melyen az egészség megőrzése kapja a főszerepet.

– Már nagyon sokat változott az emberek kultúrája ezen a területen, ma már talán nem is annyira divat az alternatív gyógyászat, hanem inkább egy életmóddá vált. Stabil az érdeklődés, egyre többen jönnek évről évre a rendezvényünkre. Az alternatív gyógyászat jellemzően inkább a megelőzést szolgálja, illetve egy betegség végén a gyorsabb helyreállást segíti. Éppen ezért nagy összefüggések és fontos közös munka van ezen a területen – emelte ki az eseményen Szunyogh János, a Vitalitásklub vezetője, az egészségnap szervezője.

A programra szolgáltató oldalról is sokan érkeztek, a művelődési központ előterében mandalákat, ásványokat, gyógynövényeket találhattak a vendégek, és beszélgetni is lehetőségük nyílt a kristálygyógyászokkal, mandalaárusokkal. Különböző termekben várták azokat, akik többek között masszőrökkel, csontkováccsal, sorselemzőkkel, spirituális kezelőkkel, kártyajósokkal, illetve asztrológussal szerettek volna beszélgetni vagy megismerni az adott alternatív kezelési módot.

– Természetesen nem minden betegség mögött pusztán lelki okok állnak, de az biztos, hogy a lelkiállapotunk nagyban befolyásolja a betegségünk lefolyását, hogy mennyi idő alatt gyógyulunk meg és hogy élünk át egy betegséget. Illetve nagyon sok olyan mentális betegség van, aminek egyértelműen a stresszhelyzetek, a félelmek, a szorongások állnak a hátterében. 
Ezzel nagyon komolyan kell foglalkozni – tette hozzá Szunyogh János, aki arról is beszélt, hogy nagyon hálásak a Romics szakrendelő munkatársainak, akik mind a Vitalitásklubban, mind a Vitalitásnapon aktívan részt vesznek.

– Évek óta hagyomány, hogy a szakrendelő is részt vesz ezen a Vitalitásnapon, ez is egy lehetőség, hogy elhozzuk a betegekhez az információt. Különösen az a fontos, hogy a krónikus légzési betegeket felfedezzük és bevonzzuk az orvosi rendelőbe. Itt a helyszínen egyszerűbb légzésfunkció vizsgálatot végzünk, oxigénszaturációt és dohányosoknál például kilégzett szén-monoxid koncentrációt is mérünk. Felvilágosító munkát végzünk a különböző betegségekről, és ha valakinek szükséges, akkor időpontot adunk vizsgálatra – hangsúlyozta Dr. Győri Zsuzsanna tüdőgyógyász főorvos, aki azt is hozzátette, hogy az egészségnapon kipróbálható vizsgálatokat mindenkinek javasolják, aki légzési problémákkal küzd, netán dohányzik. 

A színpadi programok között olyan érdekességek szerepeltek, mint a Felhőjárók mozdulatszínház előadása, a továbbiakban pedig főként a lélekkel és a betegségek lelki okaival foglalkoztak az előadók.
 

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email