22_03_29_erdmost_nincskep

Megújult az Érdi Mentőállomás parkolója

22_03_29_erdmost_nincskep

Megújult az Érdi Mentőállomás parkolója

Hétfőn vehették birtokba az Érdi Mentőállomás dolgozói a Sárd utcai telephely új, 300 m2-es parkolóját, amit a Bc-Cars szervezésével és érdi vállalkozók együttműködésével alakítottak ki az elmúlt két hét alatt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Január óta három mentőegység vesz részt Érd és térsége mentésében, ami miatt az ott dolgozók száma is megnőtt. A tizenöt munkavállaló jelentős része gépkocsival közlekedik, ezért helyet kellett biztosítani az állomás parkolójában az autóik számára. 

A parkoló újjászületéséhez és megnöveléséhez a kollégák és érdi és környéki vállalkozók önkéntes munkájára volt szükség. A Puhi-Tárnok Kft. biztosította a darált aszfaltot, valamint a gépet, amivel ledöngölték azt a földmunkálatok után. Aztán következhetett a szegélykövezés, majd a meglévő csatornafedelek újra körbe betonozása. Az is a tervek között szerepel, hogy egyszer majd útburkolati festékkel kicsit szebbé tehessék a parkolót, de addig is használható, és használják is az ott dolgozók március 25-étől.

A szintén vállalkozói összefogással és a Bc-Cars szervezésében beszerzett auhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgata garázskapukkal pedig egy hét múlva fogják  lecserélni a már elavult, időigényes, manuális kapukat az Érdi Mentőállomáson.


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email