22_03_29_erdmost_nincskep

Birkózás: Végh Richárd arannyal ünnepelt

22_03_29_erdmost_nincskep

Birkózás: Végh Richárd arannyal ünnepelt

Végh Richárd aranyéremmel ünnepelte meg szülinapját, miután megnyerte a junior korosztály Kaposváron rendezett szabadfogású versenyét. Testvérével, Artúrral egyetemben pedig közel került a korosztályos válogatottsághoz.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az érdiek öt birkózója szerepelt a Somogy megyei székhelyen tartott minősítési versenyen. 70 kilogrammban Berta Mike a csepeli Nagy Péter elleni vereséget követően a vigaszágon a kecskeméti Újfalvi Csabától is kikapott, így ötödikként zárt.

79 kilóban debütált érdi színekben Bogdán Norbert, aki a későbbi bronzérmes Rein Péter ellen maradt alul, ezáltal kilencedik lett a tizenkét fős mezőnyben.
A 92 kilósok között Végh Richárd a kabai Nagy János és a Haladás VSE-s Kocsis Gergő elleni csoportmeccsét is megnyerte, majd az elődöntőben a zalaegerszegi Bartáky Marcellt, a döntőben pedig a kőbányai Máté Bencét verte, így aranyéremmel ünnepelte szülinapját, s közel került a szabadfogású válogatottsághoz.

Hozzá hasonlóan remekelt testvére, Artúr is a 97 kilogrammosok között, miután ötfős csoportküzdelmei során a szegedi Micziz Zoltánt, a csepeli Lángh Martint, a BVSC-s Füle Andort és a szombathelyi Török Szilvesztert is legyőzte, így ő is aranyérmes lett.

A 125 kilogrammosok mezőnyében szereplő Varga Dániel a Vasas birkózójával, Ubornyák Csabával szemben maradt alul, s lett végül kilencedik.

A nőknél Sipos Boglárka szerepelt az érdiektől, aki az 50 kilósoknál a második helyet szerezte meg, miután az ötfős mezőnyben a honvédos Nagy Anikó mögött, a BVSC-s Szarka Szilvia, a Hencz BSE-s Kovács Lívia és a tófeji Zsebeházi Marianna előtt végzett ezüstérmes pozícióban.

Az érdiek a férfiaknál szerzett két első és egy ötödik helyezéssel a csapatversenyben harmadikként végeztek.

A gyermek és diák egyes korosztály versenyzői pedig Nyíregyházán, a III. Mr. Tus Kupán szerepeltek. A nemzetközi, meghívásos 420 fő részvételével tartott viadalon a hosszú utazás ellenére kiválóan szerepeltek az Érdi Spartacus ifjoncai. A gyermekeknél 26 kilóban Narancsik Levente ezüstérmes lett, 29 kilóban Jakab Roland és 42 kilóban Szenicza Emma pedig bronzérmes.

Diák II-ben Szenicza Nimród lépett szőnyegre, aki a dobogó legalsó fokára állhatott fel a 32 kilogrammosok mezőnyében, míg diák I-ben Narancsik Bence (32 kg) és Jakab Dániel (42 kg) is másodikként, Virlics Marcell (76 kg) harmadikként végzett.

További, az egyesülettel kapcsolatos hír, hogy az érdiek három szumósa, a 70 kilós Buzás Patrik és a 100 kilós Molnár Tamás is vezeti a rangsort az európai szövetségnél, míg a nőknél 55 kilóban Lemák Diána a negyedik helyről kezdhette meg az Európa-bajnokságra való felkészülést.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email