Rajzpályázatot hirdettek a horgászok

Rajzpályázatot hirdettek a horgászok

A víz az otthonom. Vigyázz rá! – ezzel a mottóval hirdette meg első városi rajzpályázatát az Érd és Környéke Horgászegyesület, azzal a céllal, hogy felkeltse az óvodás és általános iskolás gyerekek figyelmét a tudatos környezetvédelem iránt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

– A víz világnapja alkalmából meghirdetett pályázatunkra tizenötödik évüket még be nem töltött gyerekek jelentkezhetnek, óvodai, iskolai keretek közt, vagy egyéni nevezéssel, március 22-ig. Három korcsoportban hirdetünk majd első, második és harmadik helyezettet, valamint közönségdíjast, ugyanis internetes szavazásra is módot nyújtunk majd – tudtuk meg Berényi Andrásnétól, az egyesület elnökétől.

A díjazottak, valamint a legtöbb pályázatot beküldő intézmény tíz kiválasztott tanulója részt vehet egy egynapos kiránduláson az egyesület dömsödi horgásztanyáján, emellett horgászfelszereléseket is ajándékoznak majd a helyezetteknek.

– Rajzpályázatunkkal az érdi környezetvédőket szeretnénk támogatni: április 4-én ünnepélyes eredményhirdetést tartunk a Teleki iskolában, ahol kiállítjuk a pályázatra beérkezett rajzokat. Ezeket a közönség jelképes összegért megvásárolhatja; az így befolyt pénzt az Érdi Környezetvédő Egyesületnek ajánljuk majd fel – hangsúlyozta az elnök.   

– Rajzpályázatunk kiírását eljuttattuk az óvodáknak, iskoláknak, de a pontos részleteket megtalálhatják honlapunkon is, ahonnan letölthető a jelentkezési lap és a szülői beleegyező nyilatkozat – tette hozzá Berényi Andrásné.

Az érdi horgászok nem csak rajzpályázatukkal szeretnék felhívni a figyelmet a környezet, a víz védelmének fontosságára: idén is csatlakoznak a Teszedd! akcióhoz, és március 23-án kitakarítják a Duna-partot. Nyáron megtartják hagyományos horgászversenyüket, június 22-én, a Duna-parti családi napot pedig – amin minden érdeklődőt szeretettel látnak – július 13-án rendezik majd. Az érdiek nemcsak a családi napon, hanem augusztus végén is megkóstolhatják a horgászok halászlevét, méghozzá az Alsó utcaiak bálján.

Nem áll meg a munka a dömsödi horgásztanyán sem, amelynek felújítása már megkezdődött. Ide várják majd szeptemberben a Habilitációs Központ fiataljait, akik minden ősszel eltöltenek itt pár napot.

A hagyományos karácsonyi halászlévendégség időpontja is megvan már: december 21-én, szombaton tartják majd.

A Horgászegyesület programjait pályázati forrásból, önkormányzati támogatással valósítja meg.

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email