„Ugrásszerűen fejlődött az egészségügyi ellátás Érden”

„Ugrásszerűen fejlődött az egészségügyi ellátás Érden”

Így fogalmazott városvezetői sajtótájékoztatóján T. Mészáros András polgármester. Mint mondta, fontos kérdésekben döntenek a képviselők a holnapi közgyűlésen: a Martinovics utca 15. szám alatti ingatlan megvásárlásával újabb háziorvosi rendelőt építhetnének fel, de döntenek majd a civil szervezetek támogatására elkülönített főösszeg egyes keretek közötti felosztásáról is. FRISSÍTÉS: A Martinovics utcai családi ház megvásárlásának javaslatát levették a mai közgyűlés napirendi pontjai közül.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

– Évek óta folyamatosan támogatjuk a civil szervezeteket, erre egy összeget is elkülönítettünk, amit pályázati úton lehet elnyerni – mondta el a sajtótájékoztatón T. Mészáros András, aki azt is hozzátette, hogy a döntés után a pályázatokat a bizottságok írják majd ki, bírálják majd el és ők is érvényesítik.

A természet és környezetvédelmi keret, az egészségügyi keret, a szociális keret, a kulturális keret, a sport és ifjúsági keret, valamint a közrendvédelmi keret részösszegeinek elosztására összesen 15 millió forint áll rendelkezésre a város költségvetésében.

A közgyűlés másik nagyon fontos napirendi pontja a Martinovics utca 15. szám alatti családi ház megvásárlásáról szóló javaslat lesz. 

– Abból a célból szeretnénk ezt megvásárolni, hogy ott orvosi rendelőt hozhassunk létre. A város betelepülése folyamatos, évente mintegy 1000-1200 emberrel nő az Érden élők száma. Ilyen módon egyre nagyobb igény van a városi közszolgáltatásokra. Ezek között a háziorvosi ellátás is nagyon fontos. Azért szeretnénk a Martinovics utcában is orvosi rendelőt nyitni, hogy az ott élők számára közelebb is legyen ellátás – emelte ki a polgármester.

Az Érd, Kossuth Lajos utca 44. szám alatti orvosi rendelő látja el ugyanis jelenleg a közelben élőket, a Kossuth utcában két háziorvos végzi a 9. és 10. számú körzet betegellátását. Az épület alapterületénél fogva egy körzet ellátására ideális, azonban a rendelő kialakításakor két orvos elhelyezését kellett megoldani. Az eltelt idő alatt igény merült fel arra, hogy a 9. számú körzet önálló rendelőt kapjon. A fent említett saroktelken elhelyezkedő családi ház felújítását és átalakítását követően jobb ellátást biztosító, korszerű rendelőt lehetne benne kialakítani, így a rendelő a területen lakók részére tömegközlekedéssel is könnyedén megközelíthető lenne.

FRISSÍTÉS: A Martinovics utcai családi ház megvásárlásának javaslatát levették a mai közgyűlés napirendi pontjai közül.

– Úgy gondoljuk, hogy ez a körzethatárok módosítására is lehetőséget nyit majd, emellett biztosítható lesz az orvos és az asszisztencia részére az előírások szerinti külön szoba, így az orvos-beteg találkozónak a személyességét is jobban meg lehet majd őrizni. Azt gondolom, hogy mindez fontos az ellátás színvonala szempontjából – tette hozzá T. Mészáros András.

A polgármester arról is beszélt, hogy a jelenlegi háziorvosi rendelők felújítása megtörtént, a Fehérvári úti rendelő munkálatai még zajlanak, de őszre az is elkészül. A betelepülők mértékét azonban követni kell, ehhez mérten amennyiben szükséges, újabb rendelők építését is tervezi a városvezetés, arra is odafigyelve, hogy a betegek szolgáltatáshoz jutása könnyebbé váljon.

– Ennek a problémának a lényegét oldottuk meg azzal, hogy elindítottuk a 24 órás ügyeletet, valamint a mentőtiszti gépkocsit is, amely az egyszerűbb, de gyors intézkedést kívánó eseteknél bevethető. Az elmúlt években az egészségügyi ellátás Érden ugrásszerűen fejlődött mind a szakorvosi, mind a háziorvosi ellátás tekintetében – mondta el a polgármester.

A városvezető arról is szólt, hogy az ellenzéki képviselők három hete hallgatnak az Orbán Viktor miniszterelnök által nemrég bejelentett családvédelmi akcióterv kapcsán.

– Remélem, hogy meggyőzhetjük ellenzéki képviselőtársainkat arról, hogy utasítsák el a migrációt és támogassák a magyar családpolitikai intézkedéseket. Meggyőződésem, hogy ez az egyetlen helyes válasz a migrációra, a biztonságos Európa és Magyarország megtartására, illetve arra, hogy jövő megteremthető legyen – zárta szavait T. Mészáros András.

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email